Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Quintana: "Pogačart erősebbnek látom, mint Vingegaard-t"

Bodnár Gergő

Frissítve 15/08/2022 - 18:36 GMT+2

Hatodik lett a Touron, és ott lesz a pénteken rajtoló Vueltán is, ahol szeretne dobogóra állni. Egy biztos, Nairo Quintana a jövője miatt már nem fog izgulni a következő hetek során, hisz hétfőn 3 évvel meghosszabbította a szerződését az Arkea csapatával.

Nairo Quintana

Fotó: AFP

Bár a pletykák szerint az Astana és Pogačar csapata, az UAE Emirates is kereste, Nairo Quintana nem szeretett volna váltani. Épp ezért 3 évvel szerződést hosszabbított az Arkeával, vagyis 2025-ig a francia csapat versenyzője lesz. Quintana a 6. helyen zárt Tour de France után, a pénteken rajtoló Vueltán is ott lesz, és megcélozza a dobogót. Annak ellenére nem gondolkozik komolyabb eredményben, hogy Pogačar, Vingegaard és Bernal sem lesz ott a mezőnyben.
A "földönkívüliek” – vagyis Pogačar és Vingegaard – hiányában esélyesnek látod magad a Vueltán?
Nélkülük is erős a mezőny, ennek ellenére hiszek a dobogóban. A Tourral ellentétben a csapatunk most főleg hegyimenőkre épül, én a lehető legjobban kipihentem magam, szóval teljes mértékben bizakodóak vagyunk.
Miért döntöttél úgy, hogy az Arkeánál maradsz, miközben a pletykák szerint az UAE és az Astana is keresett?
Tényleg volt más lehetőségem, köszönöm a többi csapat érdeklődését, de neveket tiszteletből inkább nem mondanék. Az Arkeánál jól érzem magam, tisztelnek engem, és bennünk van a további fejlődés lehetősége. Minden szinten, még a háromheteseken is.
Nemrég Superman López arról beszélt, hogy a kerékpárosok 28 éves koruk után érezhetően visszaesnek. Erről mi a véleményed?
Szerintem normális, hogy valamelyik évben jön egy kis visszaesés. De idén azt is láthattuk, hogy Geraint Thomas 37 évesen állhatott fel a Tour dobogójára. Vagy ott van Alejandro Valverde példája, aki még mindig nagyon jó. Úgy gondolom, hogy ha a lehető legjobban odafigyelsz magadra, akkor sokáig tekerhetsz magas szinten. Azt viszont nem tudom megmondani, hogy mi lesz azokkal a fiatalokkal, akik hamar szétnyerik magukat. Hajlok arra, hogy nem áll túl hosszú pályafutás előttük. Én egyelőre elég jónak és fittnek érzem magam ahhoz, hogy továbbra is ezen a szinten tekerjek.
Ki a legjobb háromhetes menő jelenleg? Pogačar vagy Vingegaard?
Szerintem Pogačar egy kicsit erősebb. Egyértelmű, hogy Vingegaard-nak nagyon erős csapata van, amely tökéletesen kiegészíti őt. Nagyjából egy szinten vannak, úgy gondolom, hogy a következő néhány Tour de France-on jó kis csatákat vívnak majd egymással. Mi pedig ott leszünk mögöttük, és megpróbáljuk kihasználni a kínálkozó lehetőségeket.
És Kolumbiában mi a helyzet? A következő generációban érzed az erőt?
Láttuk, hogy Sergio Higuita mennyit fejlődött. Ott van Egan (Bernal), aki remélhetőleg ugyanarra a szintre térhet vissza, ahol a balesete előtt volt. És szerintem Santiago Buitrago is olyan versenyző, aki évről-évre egyre jobb lesz.
És rajtuk kívül?
Ők hárman elég jók, otthon szerencsére bőven vannak csapatok és tehetségkutató programok, tele a profizmust akaró fiatalokkal, akik ráadásul sokat tudnak versenyezni. Ott van például Germán Dáridó Goméz, akik sok örömet szerezhet nekünk a jövőben.
picture

Nairo Quintana

Fotó: AFP

Mit gondolsz az UCI pontozási rendszeréről, és arról, hogy idén ki lehet esni a World Tourból?
A pontozási rendszer szerintem jó, mert esélyt ad. Korábban fizettél azért, hogy a legjobbak között lehess, most sokkal igazságosabb, mert minden a teljesítményen múlik.
Pedig még az is simán elképzelhető, hogy kiesik a Movistar.
Ez elég szomorú lenne, hisz egy tradicionális sorról beszélünk, amely évtizedek óta a mezőny része. Az EF-re nagyjából ugyanez igaz. Szerencsére mi nem vagyunk veszélyben.
Végül egy érdekesség. Miért Mexikót választottad az októberi gran fondód helyszínének?
Amikor otthon szerveztem gran fondót, csomó mexikói kerékpáros eljött, és mindig mondták nekem, hogy látogassak el hozzájuk, mert ott is rengeteg szurkolóm van. Igazából ezt így nem nagyon hittem el, aztán elmentem, a helyi kerékpáros expóra, meg egy éjszakai tekerésre, ahol tízezren vettek részt. Akkor mondtam azt magamban, hogy ez tényleg nem vicc. Kerestünk egy várost, ahol szívesen lát minket az önkormányzat, ahol sok a szálloda, jók az utak, és van a közelben repülőtér. Így választottuk ki az Aguascalientes mellett található San Luis Potosit. Az októberi gran fondóra 5000 résztvevővel számolunk.
Marca.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés