Egyensúly, normalitás és a hosszú távú szerződés – Tadej Pogačart jövőre a klasszikusok is érdeklik
Pár éve rájött arra, hogy a helyes táplálkozás mindennek az alapja, de szerinte az is nagyon fontos, hogy megtaláljuk a helyes egyensúlyt az életben, és merjünk pihenni. Tadej Pogačar egy nemrég adott interjúban a jövő évi céljai mellett kifejezetten érdekes témákról is beszélt. De mi lesz jövőre a Giróval?
Az UAE Tourtól a Lombardiáig: Tadej Pogačar ultradomináns szezonjának legjobb pillanatai
Videó forrása: Eurosport
Tadej Pogačar nemrég arról beszélt, hogy nem szeretné úgy befejezni a pályafutását, hogy nem próbálja ki magát lehető legtöbb versenyen.
Az szinte az összes vele készülő interjúban visszatérő téma, hogy jövőre a Sanremo mellett a Roubaix is nagyon foglalkoztatja, a Tour de France pedig szokás szerint ott szerepel a versenynaptárában.
Most azonban volt egy érdekes mondata a Giróról, és arról is mesélt, mennyire sikerült megtalálni az egyensúlyt a család és a versenyek között, illetve milyen a mindennapokban, amikor nem követik a kamerák.
Mennyit változtál az első profi szezonodhoz képest?
Ha a motivációmat nézem, akkor semmit, már alig várom, hogy újra versenyezhessek. Kilenc éves korom óta ezt csinálom, imádok tekerni, képtelen vagyok napokon keresztül semmit nem csinálni. Az adrenalin valahogy már a mindennapjaim részévé vált.
De mennyit lehet még fejlődni, ez nem foglalkoztat?
De, pont ez lenne a másik dolog, ami motivál, nagyon érdekel, hogy hol van a határ. Nem könnyű a folyamatosan a legjobb formádat hozni.
Mindig is profi kerékpárosnak készültél?
Mindig. A kerékpárral első látásra egymásba szerettünk. De azt nyilván soha nem hittem volna, hogy ilyen szintre el tudok jutni.
Idén és tavaly nagyon kiemelkedtél a mezőnyből. Ki segített csapaton belül a legtöbbet?
Szerintem az új edzőm, Javier Sola, és Gorka Prieto, aki a dietetikusunk. Javierrel minden nap beszélünk, ő szabja meg nekem a helyes irányt, Gorka meg egy munkamániás srác, ő figyel mindannyiunkra, és ha kell, egyéni terveket ír. Pár éve ezt a részét még nem vettem komolyan, nehezemre is esett mindent betartani, de már látom, hogy létfontosságú. A jó táplálkozás tényleg rengeteget hozzá tud adni a teljesítményedhez.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/22/image-74d2edea-bb1a-420f-b9d0-fdfa17449c3f.jpeg)
Tadej Pogacar.
Fotó: Getty Images
Egy kis játék: hat győzelem a Touron, vagy inkább egyszer Roubaix és Sanremo?
Szeretem a változatosságot, de a Tour lehetne hét is. Nyilván az a legfontosabb verseny, de a másik két egynaposon is a műfaj legjobbjait kell legyőznöd, szóval a szememben nincs nagy különbség a Tour meg a klasszikusok között.
Az UAE-vel 2030-ig van szerződésed, de múltkor sejtelmesen, az esetleges visszavonulás kapcsán felmerült a 2028-as dátum. Segítenél tisztázni ezt a kérdést?
Soha nem merült fel bennem, hogy 2028 végén vissza kellene vonulnom. Én írtam alá 2030-ig, hacsak valami nagyon extra dolog nem történik, tiszteletben fogom tartani a szerződésemet. Imádom ezt a csapatot, az UAE-nél évről évre egyre jobb a hangulat, szeretném kitölteni a szerződésemet, és fel sem merül bennem, hogy egy másik csapathoz kellene igazolnom.
Bár november van, sokan már ismerik a 2026-os versenynaptárukat. A Tour ugye biztos, de mi a helyzet a többi nagy versennyel?
Nem titok, hogy a Sanremón és a Roubaix-n szeretnék jól menni. Ez a két klasszikus a csapatnak is kiemelten fontos. Akárcsak a Giro. Ott hamarabb láthattok majd, mint azt sokan gondolják.
David Lappartient nemrég azt mondta, hogy egyre több pénz áramlik a kerékpársportba, jól lehet keresni, de ő azt látja, hogy közben nem minden versenyző maradéktalanul boldog. Te ebből érzel valamit?
A felvetés jó, de a saját helyzetemről tudok beszélni.
Mint mindenkinek, nekem is fontos, hogy a versenyek, a pihenés, a család és az edzőtáborok között megtaláljuk a jó egyensúlyt, de a profi kerékpáros néha tényleg meg tud egy kicsit őrülni, és képes túltolni a dolgokat.
Sokan egy kemény edzésnap után másnap még jobban odateszik magukat, mondván, legutóbb is jól ment, szóval nyomjuk. Pedig azt a kemény napot ki kellene pihenni. Én azt mondom, hogy merni kell leállni és merni kell pihenni. Egyébként, ha a sportban többet beszélnek idegkimerülésről és hasonló témákról, az azért van, mert az egész társadalomban egyre többet foglalkoznak ezzel a témával.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/22/image-439aeb1a-07d0-4104-a479-100cba0b6ae6.jpeg)
Tadej Pogacar a Lombardián.
Fotó: Getty Images
Egy ilyen idei és tavalyi szezon után te mennyire érzed magadon a változást? Képes vagy még két lábbal a földön állni?
Én merem mondani, hogy igen, sőt szerintem a helyes egyensúly is megvan. Nem nyomom őrült módon a bulikat, nem költöm ész nélkül a pénzt, nem esek túlzásokba. Nem hiszem, hogy az emberek pontosan érzékelnék az áldozatok nagyságát, ami ahhoz kell, hogy valaki eljusson a csúcsra és ott is maradjon. Bár ez minden sportra igaz. Minden nap ennek élsz, még akkor is, amikor alszol. Ismétlem: egyensúlyra van szükség.
Akkor te egy teljesen normális srác vagy a mindennapokban?
Igen, de mondok egy példát:
a volt edzőm focistákkal is dolgozott, és ő mesélte, hogy sok játékos külön embert fizetett azért, hogy kitakarítsa a házát, vagy elvégezze a bevásárlást. Na, sem Urška, sem én nem vagyunk ilyenek, és nem is lennénk képesek így élni.
Persze egy fárasztó nap után nem egyszerű elpakolni magad után, mert nálunk bőröndök és ruhák vannak mindenhol, de csak megcsináljuk. Én simán lemegyek a boltba, ha valamire szükségem van, de ha kell, ablakot mosok vagy takarítok. Imádok például csak simán elmenni sétálni, nem hiszem, hogy lenne bármi furcsa vagy különleges szokásom a mindennapokban. Teljesen átlagos életet élünk.
Sokszor látjuk, hogy együtt tekersz Carlos Sainzzal, de mennyire érdekel a Forma–1?
Eléggé követem, nagy szurkolója vagyok Carlosnak, és az utóbbi időben felfigyeltem a fiatal Oliver Bearmanra. Nem tudom, igaz-e, de azt hallottam, hogy hamarosan a Ferrarinál köthet ki.
(Gazzetta)
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- "Ó, a francba, lehet, hogy nem lesz munkám" - De Gendt szerint egy fúzió mindig elég veszélyes
- "Nem szeretném úgy befejezni a pályafutásomat, hogy nem próbáltam ki mindent" - Tadej Pogačar kinézte magának a Sanremót és a Roubaix-t
- "Nem igazán szeretek versenyezni, nyerni annál inkább" – Pauline Ferrand-Prévot 2026-ban is nagy győzelmekre hajt
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/01/image-5529e560-3c61-4bf4-bb62-6001888cc173-68-310-310.jpeg)