Peák Barnáéknál folytathatja Tom Dumoulin

A csapat fennállásának legtöbb győzelem és – többek között a Quick-Stepet is megelőzve – hatodik hely az UCI-rangsorban. Óriási éve van az Intermarché-Wantynak, főleg úgy, ha megnézzük, milyen költségvetésből gazdálkodnak a többiekhez képest. Aike Visbeekék tudatos, szakszerű építkezése 2023-ra új szintekre léphet, és hiába változik több helyen is a keret, még erősebbek lehetnek, mint valaha.

Tom Dumoulin

Fotó: AFP

Aike Visbeek teljes joggal nyilatkozta ezt a belga sajtónak a napokban, mert a Wanty bőven túlszárnyalja a várakozásokat 2022-ben. Noha a Tour de France-szakaszgyőzelem nem jött össze (Taco van der Hoorn néhány milliméterre járt tőle), a parádés szezonkezdet és a Giro-sikerek után nyáron sem lassítanak a belgák, a vallon és a lengyel körön is nyertek például egy etapot.
Augusztus 1. az átigazolások kezdete is volt egyben, és kíváncsian várhattuk, milyen változások történnek majd a keretben. A neo-próként a csapathoz már most csatlakozó Dries De Pooter és Madis Mihkels mellett Rui Costa és Mike Teunissen érkezését is bejelentették, igaz, távozik Alexander Kristoff, Andrea Pasqualon és az a Quinten Hermans is, akivel Visbeek két napig fasírtban volt, miután az Alpecin bejelentette az átigazolását.
A sikerek persze a piacon is sokat érnek, Visbeek szerint a versenyzők számára kecsegtető opció lehet a Wanty.
„Nem a miénk a legmodernebb csapatbusz, és nem businessosztályon repülünk, de minden célunkat elértük. Merünk versenyezni, nem tétovázunk, és mi profitálunk a legtöbbet abból, hogy sok csapat még mindig lebecsül minket. Anyagi okok miatt nem engedhetünk meg magunknak mindent és mindenkit, de egyre többen értékelnek minket. Ott volt például Tim Merlier esete, akivel tárgyaltunk is, és nem sokon múlt, hogy a Quick-Step helyett minket válasszon.”
picture

Aike Visbeek

Fotó: AFP

A Wanty átigazolási politikája egyértelmű: ahelyett, hogy két-három nagyobb sztárba ölnék a pénzük nagy részét, inkább arra törekednek, hogy sokan sokat nyerjenek – nem véletlen, hogy idén már 11 különböző versenyzőjük ünnepelhetett.
„Alaposan át kell gondolnunk, hogy mibe fektetünk. Teunissen leigazolása például nagyban növeli Girmay esélyeit, de ő maga is bármikor nyerhet. Rui Costára az ardenneki egynaposokon számítunk, reméljük, ugyanolyan hatást ér el csapaton belül, mint Kristoff tette: ha a rutinjának köszönhetően Rotát és Zimmermant is fejleszteni tudja, már megérte a leigazolása. A két neo-prótól, De Pootertől és Mihkelstől is sokat várunk.”
Visbeek elárulta, nagyon közel állnak a két Sport Vlaanderen-versenyző, Arne Marit és Rune Herregodts megszerzéséhez, míg Dimitri Claeys és Kévin Van Melsen visszavonul, mindketten sportigazgatóként folytatják a csapatnál. Az igazán nagyot viszont annak a Tom Dumoulinnek az érkezése jelentheti, aki a szezon végén ugyanúgy befejezi a karrierjét, mint Claeysék.
„Az időfutamokon előrébb kell lépnünk. Számos technikai elem kapcsán szorosan együttműködünk a kerékpárszállítónkkal, a Cube-bal, de ehhez a folyamathoz munkaerő is kell. Tom Dumoulin lehetne az, aki a következő szintre emelhet minket. Számíthat tőlem egy telefonhívásra, mert nagyon szeretnénk, ha nálunk folytatná.”
Forrás: Nieuwsblad
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés