„Igazából utálom a kockaköveket, de jó tudni, hogy én vagyok rajtuk a leggyorsabb”

„Tulajdonképpen utálom a kockaköveket. Semmi szórakoztató nincs bennük. Viszont jó tudni, hogy mindenki másnál gyorsabban tudok menni rajtuk.” – mondta Dylan van Baarle, a 2022-es Paris-Roubaix győztese. A holland bringás már közvetlenül a befutót követően is elemében volt, nem sokkal később pedig hosszabb interjút is adott egy belga lapnak, amiben a győzelem legfontosabb tényezőire is kitért a csapatmunkától az önbizalom megtalálásáig.

Még mindig kapkodom a fejem. Ez az érzés teljesen új nekem. Azt már tudtam, milyen utolsónak érkezni, tavaly még a limitidő se lett meg. Most tiszta libabőr voltam. Seravis Knaven (sportigazgató, korábbi győztes – a szerk.) azt mondta, próbáljam meg minél jobban kiélvezni, úgyhogy ezt fogom tenni.

Évek óta üldöztük ezt a győzelmet. Ian Stannard volt itt harmadik, Moscon is közel volt párszor. A győzelemhez viszont mindennek össze kell állnia. Nem csak a versenyzők, a stáb részéről is. Ők a háttérben nagyon keményen dolgoznak, hogy a megfelelő módon lássanak el minket és segítsenek a legmagasabb szinten versenyezni. Fiatal csapatunk van, néhány rutinos sráccal, akik nagyon motiváltak. Hittünk benne, ilyenkor pedig megtörténhetnek a maihoz hasonló dolgok.

Hát nem. Az oldalszél miatt az tervben volt, hogy az elejétől figyelünk. El akartuk kerülni, hogy úgy hátul ragadjunk, mint például Wout van Aert és Mathieu van der Poel. Aztán túl kellett élni az Arenberget, majd megnézni, hogy ki van még elöl. Woutnak defektje volt, Mathieu is felzárkózott, de nekünk is megvoltak a problémáink. Nekem is volt defektem, Gannának is…

A terv az volt, hogy a második frissítőzóna előtti kockaköves szektorban indítunk. Kwiato mondta, hogy nagyon erősnek nézek ki és mindent belead majd értem. Így is tett. Onnantól kicsit lutri az egész. A lényeg, hogy jókor légy jó helyen. Egy ponton minden esélyes egy csoportban volt, meg kellett találni a megfelelő pillanatot az ellépésére.

Amikor az esélyesek támadni kezdtek, a csapattársam, Ben Turner szólt, hogy a végét járja. Mondtam neki, hogy nyomjon be egy zselét és próbáljon meg menni a támadásokkal, hogy gyorsítsa a tempót. Megtette, előkészítve az én támadásomat. Éreztem, hogy a többiek körülöttem fáradtak. Nehéz volt felugrani Mohoric-ra és Lampaertre, de aztán volt időm szusszanni és úgy éreztem, abban a csoportban is én vagyok a legerősebb.

Inkább a tavalyi vb után állt össze a dolog, ahol ezüstöt szereztem. Az nagyon fontos pillanat volt számomra. A szövetségi kapitány Koos Moerenhout iszonyatosan bízott bennem. Én sem tudtam, milyen jó lehetek, de ő hitt bennem, ami később arra késztetett, hogy magamban is higgyek. Hittem neki és ez ide vezetett.

(Nevetve) Erről talán könyvet kéne írnom. Mindig is hittem magamban, de ha egyszer odakerülsz egy világbajnoki hajrába, akkor helyére kerülnek a dolgok. Egy egész telet építettem erre a sikerre. Ilyenkor már elhiszed, hogy a legnagyobb versenyeken is a győzelemért mehetsz. A Flandria bizonyíték is volt, hogy a jó úton járok, most pedig itt van ez.

Igen. A kerékpársport sokat változott az elmúlt években, korábban indulnak be a dolgok. Ez segít, én is így szeretem. Keményen nyomom, hogy a megfelelő pillanatban már mindenki a határon legyen. Pusztán a maximum wattokat nézve nem tartozom a világ legjobbjai közé, de én 250 kilométer után is elő tudom húzni a saját legjobbamat. Ez az erősségem.

Még nem gondolkodtam rajta. A Flandrián nem kaptam semmit, pedig különben azt mondanám, hogy mellé teszem. De jó helye lesz a világbajnoki érem mellett is. Igaz, még találnom kell egy elég erős asztalt, hogy elbírja a kockakövet.

Forrás: Het Nieuwsblad