„Mekkora egy birka! Aki nem tud semmit a versenyről, inkább maradjon otthon”

Dylan van Baarle nyerte minden idők legnagyobb átlagsebességgel, 45,8 km/h-val teljesített Paris-Roubaix-ját. Az Ineos versenyzője ritkán tapasztalt nagy fölénnyel győzött a covid-fertőzésből visszatérő Wout van Aert és az időfutam-specialista Stefan Küng előtt.

Dylan Van Baarle, Wout Van Aert és Stefan Kung a 119. Paris-Roubaix dobogóján.

Fotó: AFP

A 119. Paris-Roubaix főszereplőinek nyilatkozataiból válogattunk.
Dylan van Baarle előzetesen nem tartozott a favoritok közé, így aztán érthető, hogy elég nehezen tudta csak elhinni, hogy ő győzött.
„Csak akkor kezdtem felfogni, hogy ezt megnyerhetem, amikor Servais Knaven mellém ért a csapatkocsival” – mondta a győztes Van Baarle. „Amikor beértem a velodrome-ba, körülnéztem, jön-e utánam valaki, de teljesen egyedül voltam. Tiszta őrület, ez egy monumentum, basszus. Második hely a Flandrián, majd győzelem a Roubaix-n…, erre nincsenek szavaim.”
„Nem terveztük, hogy ennyire korán ott leszünk elöl, de így alakult. Amikor elléptünk, tudtuk, hogy lehet esélyünk, mert nem használtunk el olyan sok energiát, mint a többiek. Volt defektem, de mindenkinek vannak nehézségei, ez ilyen. Nyugodt tudtam maradni, és ez lett az eredménye.”
A holland 17-18 km-rel a vége előtt, az utolsó igazán kemény kockaköves részen kezdte el növelni a különbséget a riválisaival szemben.
„Ez sem volt a terv része. Kwiato a második frissítési zóna után mondta, hogy beáll nekem segíteni, mert látja, hogy jó erőben vagyok. Ez nagyon sok önbizalmat adott nekem. Rendkívül hálás vagyok a csapatnak, és örülök, hogy most végre minden jól alakult a számunkra.”
„Nem volt lábam a végére, külön meccset vívtam” – mondta a nagy esélyes Mathieu van der Poel, aki végül a kilencedik helyen zárt. „Nem pánikoltam, amikor egy nagy csoport ellépett, és aztán a csapatmunkának köszönhetően megint jó pozícióba kerültem, de egész egyszerűen nem volt lábam a végére. A Flandria után már minden csak ráadás volt. Bíztam egy jó Roubaix-ban, a végén mindent beleadtam, ennyire futotta.”
Yves Lampaert aki végül tizedikként zárt, előrébb is végezhetett volna, ha nincs az a látványos bukás, amelyben az egyik néző karja is benne volt.
„Le akartam vágni azt a jobbost, és ilyenkor a nézők rendszerint hátrébb húzódnak” – mondta Lampaert. „De most az egyik férfi karja előremozdult, aminek én nekiütköztem. Elvesztettem a kontrollt a kerékpár felett, és nem tudtam mit csinálni. Mekkora egy birka! Aki nem tud semmit a versenyről, az inkább maradjon otthon. Számomra azért drámai a dolog, mert ebben benne lehetett volna egy dobogó.”
Bár „csak” második lett, a nap egyik győztese a covidból épphogy felépülő Wout van Aert volt.
„Elégedett vagyok a második hellyel is, és azzal is, ahogy éreztem magam” – mondta Van Aert. „A verseny elején elkerült a pech, inkább Laporte küzdött a defektekkel. Aztán később nekem is kijutott, összesen négy különböző kerékpárt tekertem a verseny során. Viszont a lábam jobban bírta, mint vártam. Amikor Van Baarle ellépett, tudtam, hogy kész, ő nem fog megállni. Gratulálok neki, de én sem lehetek csalódott. És mivel a lábam jól helytállt, eldőlt, hogy ott leszek a Liége-en.”
„Ez volt életem legnagyobb napja” – mondta Tom Devriendt, aki Mohoriccsal indult meg, és végül a negyedik lett. „Amikor Van Baarle elindult, akkor már teljesen kész voltam. Gondoltam, sprintelek még egyet a végén, de már nem volt több bennem, görcsöltem, és teljesen elfüstöltem. Iszonyú boldog vagyok a negyedik helyemmel. Általában mások előtt szaggatom szét magam, úgyhogy szokatlan számomra az ilyen helyzet. De szerencsére ezt is megértem.”
„Az ember a Roubaix-n azt reméli, hogy ha már egyszer peches, akkor egy viszonylag jó pillanatban lesz az” – mondta Jasper Stuyven, aki nem sokkal a vége előtt kapott defektet, és végül hetedikként jött meg. „Szerettem volna a dobogóért harcolni, de nem akartam túl korán ellőni a puskaporom. A dobogó lehetett volna a maximum a mai napon, Dylant nem lehetett megverni. Utólag persze lehet mondani, hogy az elején menni kellett volna az Ineos támadásával, de végül is Küng, Van Aert és Van der Poel sem ment… Ebben ennyi volt, a balszerencse meg része a versenynek.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés