Colbrelli: "Nem úgy tekintek magamra, mint egy ex-versenyzőre"

Colbrelli szerencsére hamar túl volt az életveszélyen, azóta már egy úgynevezett kadrioverter-defibrillátort (szívritmusszabályzót) is kapott, és bő két hete már hazatérhetett a családjához.

Főállású apuka lett, de kerékpáron még nem ült. Ennek ellenére nem tekint úgy magára, mint egy ex-versenyzőre.

Mert mindenki azt kérdezgette tőlem, hogy vagyok valójában, a válasz pedig ott van a képen. Mosolygósan és a lehető legjobban.

Kár a múlttal foglalkozni, úgysem nem tudom megváltoztatni. A legrosszabb részén meg már úgyis túl vagyok. Senki nem él örökké, de ezzel a ténnyel a hétköznapok során alig foglalkozunk. Én is csak a kórházi ágyon fekve gondoltam bele az egészbe. És nyilván elsőre nem könnyű elfogadni dolgokat. Annak örülök, hogy élek, mert lehetett volna rosszabb. De a kérdést én is feltettem magamnak: 'Miért én? Miért velem történt mindez?'

Keresed a válaszokat, de úgyse találod meg őket. Örök hála az orvosoknak, a családomnak és a csapatnak, egy percig sem hagytak egyedül, esélyem sem volt letargiába zuhanni. Próbálom a dolgok pozitív oldalát nézni.

Ha úgy vesszük, nekem most egy új élet kezdődik. Itt vagyok, életben maradtam, a családom velem, minden rendben.

Ugye, ez is milyen jó dolog. De nem könnyű meló, az tuti. Nem tudom mi a nehezebb, lenyomni és megnyerni egy Sanremót, vagy egy hetet folyamatosan figyelni a srácokra.

Tényleg, ez eszembe se jutott. Na, azt a napot soha nem veszi el tőlem senki. Örök emlék.

Igen, ez hozzám is eljutott, de nem kaptam semmi hivatalos megkeresést. Nem leszek ott, az biztos. Még egyáltalán nem tekintek úgy magamra, mint egy ex-versenyzőre.

Biztosan. A tavaszi egynaposokat mindig szoktam. Gondolom, ha meglátom majd a srácokat, jön az érzés, hogy 'de jó lenne velük lenni'.

Nem, az majd a következő lépés lesz. A gyerekkel viszont meg szoktuk nézni a tavalyi Roubaix végét. Nagyon nevetnek azon, amikor a győzelem után sarasan elfekszem a földön. Az a kedvenc részük.

Persze. Tadej egy zseni, mindenhol, de tényleg mindenhol tud nyerni, viszont jobban járt volna, ha nem lassít le ennyire, hanem lendületből hajrázik. Mathieu engem is próbált lelassítani bent a velodromban, szerencsére Vermeersh egyből ment tovább, így nem álltunk meg teljesen.

Otthon van a nappaliban. Jól rálátunk mindannyian.

Ezt már a katalán kör előtt lebeszéltük, nyilván nem utólag alakítottuk így. A címlapon lévő mondat viszont most is aktuális:

Az emberek szeretete, ez nem is kérdés. Annyi üzenetet kaptam, hogy meg sem tudtam számolni őket. Innen is elnézést attól, akinek nem tudtam válaszolni. Még Jacobs (Marcel Jacobs, a tokiói olimpia 100 méterének olasz olimpiai bajnoka) is rám írt, nem sokkal azelőtt, hogy aranyat nyert volna a fedettpályás vb-n.

Megyek előre, és még véletlenül sem nézek vissza. Annak semmi értelme nem lenne. A jövő nem más, mint egy új lehetőség.

(La Gazzetta dello Sport)