Colbrelli: “Csak egy tökéletes nap végén lehet Roubaix-t nyerni”

Ez lenne az alap, ezt szoktuk ismételgetni. Ehhez képest tegnap három olyan kerékpáros állt dobogóra, akik korábban soha nem indultak ezen a versenyen. Vasárnap délutánig az utolsó újonc Roubaix-győztes Germain Derycke volt, 1953-ból. Sonny Colbrelli tökéletes, és ami nem utolsó szempont, technikai hibáktól mentes napot futott, minden necces helyzetet túlélt, majd a sprintre is maradt ereje. 1999 után ő az első olasz, aki Paris-Roubaix-t tudott nyerni.

Pontosan. Reggel elhúztam a függönyt, kinéztem az ablakon és láttam az esőt. Na mondom, ez durva lesz. A reggelinél jeleztem is a srácoknak: majd a buszon találkozunk, mert én ezt a napot megnyomom.

A befutó után azért visz még az adrenalin, ezért is nem látszom fáradtnak. Nekem régen a Roubaix volt a verseny, amit mindig néztem kicsiként, nagyon bejött a hangulata, de nem tudtam, én mire lehetek képes. Mégiscsak pár pályabejáráson voltam túl.

De ilyen csapattal, meg az alapos pályabejárás nélkül nem sikerülhetett volna. Próbáltam minden szektort, meg a necces részeket alaposan memorizálni. Ez azért segített.

Az Arenberg elég félelmetes volt. Nagyon csúsztak a kövek. Valaki előttem esett, centikkel kerültem el a bukást. Azon a részen gyorsan túl akartam lenni.

Nem tudom, valahogy jól esett. Nem akartam túlgondolkozni az egészet, mentem, mert az éreztem, hogy menni kell. Ezt szeretik a nézők, ilyen egy jó verseny. Eszembe is jutott, hogy anno Boonen is csinált valami hasonlót. Csak aztán idővel megjöttek mellém van der Poelék. Mathieu aztán rengeteget melózott a csoportban, nyilván ő sem akarta visszaengedni van Aertot.

Lehet ha nincs a bukta meg a defekt, el sem kapjuk. Roubaix-t csak úgy lehet nyerni, ha tökéletes napod van. Én ezért is emeltem fel a bicómat a célban, mert szerencsére megúsztam mindenfajta technikai hibát.

Ne is mond, Jacobs nem lakik messze tőlem, azt a száz méterét jó sokszor visszanéztem. A válogatott meg…Épp a Touron voltunk, majd szétvertem a szállodai szobát, úgy örültem.

Életem szezonja, minden tökéletesen alakult velem. Vannak akik egyből elkezdenek nyerni, másoknak több idő kell. Én ilyen vagyok, mint van Avermaet. Ő sem nyerte szét magát az első éveiben. Van ilyen. Most kerültek helyükre a dolgok, és szerintem az sem volt butaság, hogy régebben elmentem egy sportpszichológushoz.

Neeem, két gyerekes apuka vagyok. De sportszakmailag természetesen igen. Pont a napokban néztem vissza Ballerini Roubaix-győzelmét, legendás képek. Remélem most már nem jön elő itthon az a téma, hogy nincs emberünk az egynaposokra. Bettiol Flandriát, Nibali Sanremót nyert nemrég, ezeket se feljtsük el. De ha nincs a családom és a gyerekek, a világbajnoki csalódás után biztosan nem pörögtem volna fel erre a versenyre.

(Forrás: Gazzetta)