Svájci arannyal rajtolt el ruandai vb, Marlen Reusser 34 évesen szerezte meg az első szivárványszínű trikóját egyéniben | Női időfutam, eredmények

Országúti kerékpáros vb - A svájci Marlen Reusser egy nappal a 34. születésnapja után győzött a nők időfutamában az országúti kerékpárosok ruandai világbajnokságán. A sportág történetének első afrikai vb-jét elindító versenyszámban 31,2 kilométer megtétele várt a bringásokra Kigaliban.

Reussernek végre összejött, két hollandot megelőzve nyerte a ruandai vb első versenyét

Videó forrása: Eurosport

A vb hivatalosan a ruandai időfutambajnok, Xaverine Nirere rajtjával kezdődött el, a szurkolók dobokkal és énekkel buzdították a kerékpárosokat.
A 460 méter szintemelkedést tartalmazó női időfutamban 33 nemzet 44 versenyzője állt rajthoz, köztük két korábbi aranyérmes, az amerikai Chloé Dygert (2019, 2023), illetve a holland Anna van der Breggen (2020). Az biztos volt, hogy nem lesz címvédés, miután a tavaly a világbajnoki és olimpiai aranyat egyaránt bezsebelő ausztrál Grace Brown már visszavonult.
Az első kiemelkedő időt Van der Breggen tekerte, a sportigazgatóként töltött három év után ebben a szezonban visszatért holland versenyzőnek 44 percre és egy másodpercre volt szüksége a táv teljesítéséhez. Tőle Reusser vette át a vezetést jelentős, 52 másodperces előnnyel, ezt pedig megközelíteni sem tudta senki. Az évek óta az időfutamok koronázatlan királynőjének számító svájci bringás a vb-dobogó felső fokára eddig nem állhatott fel, ezúttal viszont két ezüst- és egy bronzérem után megszerezte a szivárványszínű trikót. A riválisok Van der Breggennél sem tudtak jobb időt tekerni, így ő megszerezte pályafutása ötödik vb-ezüstjét időfutamban. A harmadik helyet honfitársa, Demi Vollering szerezte meg.
Kapcsolódó:
A vb-k történetének legnagyobb különbsége alakult ki az első és utolsó helyezett között női időfutamon: a katari Kholoud Shahine Al-Kuwari 41 perc 7 másodperccel maradt el a győztes Reussertől.
Az időfutamokban egyetlen magyar kerékpáros sem lesz érdekelt, a mezőnyversenyekben viszont négy is. A felnőtteknél egyformán olimpiai negyedik helyezett Vas Blanka és Valter Attila, az U23-as korosztályban Feldhoffer Bálint, a juniorok között pedig Révész Ádám áll rajthoz.

Eredmények:

női időfutam:
  • 1. Marlen Reusser (Svájc) 43:09 perc
  • 2. Anna van der Breggen (Hollandia) 52 másodperc hátrány
  • 3. Demi Vollering (Hollandia) 1:05 perc hátrány
később:
férfi időfutam, 40,6 km 13.45
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés