Cavendish: „Mindennél jobban szeretem a kerékpárt, örökre a része akarok maradni”
Publikálva 09/11/2024 - 18:48 GMT+1
Ezen a hétvégén rendezik a Criterium Singapore-t, amely Mark Cavendish karrierjének utolsó versenye lesz. Egy héttel ezelőtt láthattuk őt a Saitama Criteriumon tekerni a japán szurkolók legnagyobb örömére. Vasárnap lezárul tehát egy fantasztikus pályafutás, nem is akárhogy, hisz Cavendish júliusban megszerezte a rekordot jelentő 35. győzelmét a Tour de France-on.
CAXXXV - A legenda rekorddal köszönt el a Tourtól, Cavendish a Tour dobogóján!
Videó forrása: Eurosport
Mark Cavendish nyert egyet, aztán nyert még 34-et, és mindez tényleg alaposan megváltoztatta az életét. Ő lett minden idők legeredményesebb versenyzője a Touron.
Nehezen mondta ki, hogy vége. Az elmúlt hónapokban egy kiskaput mindig hagyott, amikor a jövőről kérdezték. Szombat reggel azonban a közösségi oldalán hivatalossá tette, hogy, befejezi a pályafutását.
"Vasárnap lesz a profi kerékpáros pályafutásom utolsó versenye" - írta az Instagramon. "Szerencsés vagyok azért, mert majdnem 20 évig azt csinálhattam, amit szeretek, és azért is, mert azt mondhatom, mindent elértem, amit csak elérhettem. Rengeteget kaptam a kerékpársporttól, és szerencsére sikerült maradandót alkotnom. Kíváncsian várom, hogy ezek után az élet mit tartogat a számomra.."
A rekordok fontosak, de talán még azoknál is fontosabb az, amekkora hatással tudott lenni a fiatalokra, az őt követő generációkra.
„Én egyike vagyok azoknak a srácoknak, akiket Cavendish inspirált” – mondta az idei Tour zöld trikósa, a Saitama Criteriumot megnyerő Bini Girmay. „Emlékszem, amikor elkezdtem kerékpárt nézni. Akkor nyerte az első szakaszát a Touron, még a HTC színeiben. Teljesen odavoltam. Az volt a fejemben, hogy ’bassza meg, én is olyan akarok lenni, mint az a srác’.”
„Számomra nagyon nagy megtiszteltetés, hogy együtt versenyezhetek vele, ezt neki is mindig elmondom.”
Cavendish 2007-ben indult először a Touron, 2008-ban nyerte az első szakaszát, a 35.-et pedig idén júliusban. Győzelmével feltette a pontot az i-re, nem vesz részt többet a versenyen, de ezernyi emlék fűzi hozzá, amelyeket sosem fog elfelejteni.
„Ez még csak nem is kerékpárverseny, ez a Tour de France” – hangsúlyozta Cavendish a verseny különlegességét. „Nem értem, hogy miért nem gondolja így minden kerékpáros. Tényleg nem értem, mert ha nyersz egy szakaszt a Touron, az megváltoztatja az életed.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/02/4057684-82291328-2560-1440.jpg)
Biniam Girmay és Mark Cavendish
Fotó: Getty Images
Idén nyáron tehát megszerezte a 35. győzelmét, amivel megdöntötte Eddy Merckx rekordját. Elképesztő kitartás és akaraterő kellett ahhoz, hogy ne adja fel közben, hisz az utóbbi években nagyon sok nehézséggel és egészségügyi problémával kellett megküzdenie. 2023-ban bukott, elhalasztotta a visszavonulási terveit, és az idén visszatért egy utolsó, szívszaggató győzelemért.
Az első győzelme óta rengeteg dolog megváltozott. Egyebek mellett családapa lett, úgyhogy az idén már ők vártak rá a célban.
„Az egyik gyermekem odavan a kerékpárért. Az, hogy látod magad bennük, nagyon jó érzés. Ahogy az is, hogy meg tudod nekik mutatni, mit jelent az elkötelezettség és a kemény munka. Hogy mennyi mindent tud adni a körülötted lévő csapat, és hogy mennyit jelent a rengeteg utazás.”
„Talán tanulnak tőlem, még ha nem is lesznek végül kerékpárosok. Ha át tudom adni azt, amit megtanultam ebből a sportágból, az a segítségükre lehet az életben.”
„Nagyon sokat voltam távol tőlük az elmúlt időszakban, miközben a Tourra készültem. Úgyhogy szerencsés vagyok, hogy a csapat pihenőt adott nekem a verseny után.”
„El tudtam menni a családommal nyaralni. Persze nyilván ott is tekertem. De tekertem egész életemben, és fogok is, míg világ a világ. De ez így egy nagyon jó év, hogy velük, a srácokkal is tudtam időt tölteni.”
„Nagyon pihentető érzés volt, hogy miután júliusban megvolt a topforma fizikálisan, mentálisan és érzelmileg is, nem kellett azt kitartani valami olyasmi miatt, ami korántsem olyan fontos, mint a Tour.”
„Számomra mindig is nehéz volt, hogy a Touron kívül is igazán motivált tudjak lenni. Persze profi voltam, ez volt a munkám és valamennyi motivációm is volt.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/07/21/4007733-81292308-2560-1440.jpg)
Mark Cavendish
Fotó: Getty Images
Aztán jött a november, és a Tour újra szólította Cavendish-t. Már többször volt Japánban, de ezúttal is szívesen ment. Fontos neki, hogy minél többet visszaadjon annak a versenynek, amelytől olyan sokat kapott.
„Nagyon sokáig a Tour volt az életem, és az ASO-nál mindenkivel jó barátságban vagyok. Úgyhogy nagyon könnyű összehozni, hogy eljöjjek ide és versenyezzek még egy kicsit.”
Cav nagyon sokáig nem szívesen beszélt a búcsúról. Mindig azt mondta, ’majd látjuk’, mosolygott, amivel kétségeket ébresztett azzal kapcsolatban, hogy mikor fejezi be végleg. Saitamában is faggatni akarták, de ő határozottan kitért a válaszadás alól.
„Nem fogok a jövőről beszélni, ha nem baj.”
Szombat reggelig kivárt a végleges bejelentéssel. Most tehát már biztos, hogy Szingapúrban végleg elköszön, az viszont eléggé valószínű, hogy nem fog elszakadni a kerékpártól. Ahhoz túlságosan szereti azt.
„Úgyhogy természetesen örökre a kerékpársportban akarok maradni.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/07/03/3997346-81122628-2560-1440.jpg)
Mark Cavendish
Fotó: Getty Images
via cyclingnews
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés