Aranypedál 2024 - A legemlékezetesebb pillanat

Sorozatban a tizenegyedik olyan év következik, amikor a ti segítségetekkel választjuk meg a szezon legjobbjait. Megint kiosztjuk a méltán híres, és szakmai körökben elismert Aranypedál-díjat, amelyet még a 2013-as szezon végén vezettünk be, és ahol szerencsére az elmúlt években egyre többször tűntek fel a magyar versenyzők vagy hozzájuk köthető emlékezetes pillanatok.

Így nyert szakaszt a női Tour de France-on Vas Blanka – összefoglaló

Videó forrása: Eurosport

ITT A DECEMBER, MINDJÁRT KARÁCSONY, AMI NEM JELENT MÁST, MINT A SZOKÁSOS ÉV VÉGI SZAVAZÁST. IDÉN SOROZATBAN MÁR A TIZENEGYEDIK OLYAN ÉV KÖVETKEZIK, AMIKOR A TI SEGÍTSÉGETEKKEL VÁLASZTJUK MEG A SZEZON LEGJOBBJAIT.
A szabályok nem változtak, ezúttal is öt kategóriában (év csapata, év versenyzője, legemlékezetesebb pillanat, legnagyobb csalódás, év szakasza/versenye) hirdetünk győzteseket, és minden esetben négy-négy jelöltre lehet szavazni.
Ezúttal arra keressük a választ, hogy szerintetek melyik volt a 2024-es szezon legemlékezetesebb pillanata? Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy tavaly ebben a kategóriában Vas Blanka U23-as világbajnoki győzelme kapta messze a legtöbb szavazatot.

1. Vas Blanka szakaszgyőzelme a Tour de France-on

Ha van pillanat, aminek szerepelnie kell a listán, akkor Vas Blanka szakaszgyőzelme a Tour de France-on egyértelműen ilyen. Pár hónappal korábban 3 napon keresztül viselte a piros trikót a Vueltán, de az, hogy magyar bajnoki trikóban tudott szakaszt nyerni a világ legnagyobb és legfontosabb versenyén, mindent vitt.

2. Valter Attila olimpiai befutója

Már Evenepoel drámai kerékpárcseréje miatt is jelölhettük volna az olimpia mezőnyversenyét, de az a befutó inkább Valter Attila miatt marad emlékezetes. A hajrában sokáig nem tudtunk róla semmi, mivel nem mutatták a csoportját, csak reménykedhettünk abban, hogy harcban lesz a top 10-ért. Aztán Madouas célba érkezése után egyszer csak megjelent a célegyenesben Valter Attila. A bronzérmes Laporte elé már nem tudott megjönni, de akárcsak Blanka a női mezőnyversenyen, Ati is a 4. helyen zárt.

3. Tömegbukás a baszk körversenyen

Soha nem jó egy negatív pillanatot jelölni, de a baszk körversenyen történt tömegbukás nagy kihatással volt a 2024-es szezonra. Jonas Vingegaard, Remco Evenepoel és Primož Roglič mellett Jay Vine is komolyan megsérült (Vingegaard saját elmondása szerint rövid ideg tényleg életveszélyben volt), de annak ellenére, hogy milyen rossz hírek érkeztek elsőre, mindenki egészen szépen felgyógyult. Sőt, Vingegaard ott volt a Touron, sprintet nyert Pogačar ellen, és 2. lett összetettben, ami azért egy kisebb csodával ért fel.
picture

Vingegaard a mentőben, Roglic és Evenepoel is hatalmasat esett

Videó forrása: Eurosport

4. Mark Cavendish 35. győzelme a Touron

Mindenki erre a napra és erre a befutóra várt, Mark Cavendish pont azért húzott rá még egy évet, hogy ezt a pillanatot átélhesse. Július 3-án Saint-Vulbas-ban Cav sprintet nyert, megcsinálta a rekordot és 35 szakaszgyőzelemmel már nem holtversenyben Merckxszel, hanem egyedül ő a Tour de France történetének legeredményesebb versenyzője.

Korábbi szavazásink:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés