Lenny Martinez: „Nem akarok második vagy harmadik lenni – vagy első vagyok, vagy semmi”

Lenny Martinez a 2025-ös szezont három kiemelkedő győzelemmel zárta: a Bahrain Victorious bringása szakaszt nyert a Párizs-Nizzán, a Tour de Romandie-n és a Critérium du Dauphinén is. A L'Équipe a csapatnál töltött első évéről és a jövőbeli terveiről kérdezte a 22 éves versenyzőt.

Lenny Martinez: Nagyon jól ment az első év. Jól érzem magam, kicsit olyan, mintha otthon lennék. A stáb támogat, ott vannak velem mindig. Valódi projektünk van a csapattal, szerintem ez rendkívül motiváló.

Minden szezon után ezt mondom, de minden évben úgy érzem, nem vagyok képes arra, amit végül véghez viszek. World Tour-versenyt akartam nyerni, és most háromszor is sikerült ezen a szinten szakaszt nyerni. Egy Párizs-Nizza és egy Dauphiné-szakaszt nyerni az életemben, az már… hű.

Fiatalabb koromban azokat a versenyzőket csodáltam, akiknek ez sikerült, most pedig én vagyok az, akinek összejött. Azt hiszem, nagy lépcsőfokot léptem felfelé, és még vannak előttem továbbiak is.

Őszintén szólva sokan túl sokat pörögnek azon, hogy nem vagyok elég kiegyensúlyozott. De olyan versenyeket nyertem meg, amelyeket mások soha. Néha azt mondom magamnak, hogy ha igazán kiegyensúlyozott lennék, az azt jelentené, hogy szinte minden szakaszt megnyernék.

Ehhez viszont szerencse kell, erő, jó szökések, hogy együtt álljanak a csillagok is. Ma már borzasztó nehéz nyerni. Viszont én nagyon elégedett vagyok azzal, amit csináltam. Sokkal inkább a pozitívumokat látom, mint a negatívumokat.

Nem. Legfeljebb kívülről úgy tűnhet úgy. Az elején én is azt éreztem, hogy kicsit hűvös karakter, de most már tudom, hogy igazából nagyon kedves. Nem tudom, miért, talán az arca az oka… Ő mondta azt, hogy "Néha olyan a fejem, mintha seggfej lennék, de belül nagyon boldog vagyok". (nevet).

Igen, persze. Szerintem ez majd az életkorral jön úgyis, még várok rá (mosolyog).

Tudom, hogy amikor jó napom van, nagyon erős tudok lenni, de vannak napok, amikor azt érzem, hogy semmi sem működik, a bringa sem megy valahogy. Őszintén szólva ez mindig is így volt. Junior koromban is előfordult, hogy szombaton századik lettem, vasárnap pedig szupererős voltam és nyertem.

Őszintén szólva ez csak fizikai dolog. Idén jöttem rá, hogy hiába vagyok szupermotivált, boldog a buszban, de aztán az első hegyen simán lehet, hogy teljesen nullának érzem magam. Volt ilyen nap a Dauphinén is, amikor konkrétan betegnek éreztem magam. Fejben sem volt kedvem menni a szakaszért, mert nagyon fáradt voltam, aztán a verseny végén meg nyertem egy szakaszt.

Hogy lehet ezt megmagyarázni? Nem fejben dől el ez, szerintem egyszerűen a lábakról van szó. Ezen a szinten ez azonnal meglátszik. Elég, ha hiányzik 15 watt, és egy emelkedőn... Nem fogom széttépni magam egy helyezésért valahol a győzelem és a gruppettó között, ha aztán másnap pont ez a kicsi plusz hiányozna a győzelemhez.

Az összetett más, mert ott mindig maximumon kell menni. Idén viszont az volt a célom, hogy versenyeket nyerjek.

Lehetséges, de őszintén szólva nem zavarna, ha továbbra is így nyernék versenyeket. A győzelem a végső cél, és egyelőre úgy érzem, hogy teljesen ki tudok ebben bontakozni. Amikor azt mondják egy versenyen, hogy szakaszokra menjek rá, akkor az ilyen mindent vagy semmit nálam.

Az összetett szép dolog, de az teljesen más tészta.

Nem tudom. Nem szeretném, ha az emberek beskatulyáznának… Bár azt már most is megteszik (nevet). Nem kell túlgondolni ezt. Már az is szép, amit eddig elértem, hiszen ezen a szinten minden eredményért keményen meg kell küzdeni.

Nem, egyelőre próbálom a kettőt együtt, mert szerintem lehetséges. De az, hogy a következő években a nyolcadik legyek a Touron, vagy ötödik, hatodik, és minden nap valahol a kettő között érjek be, az sokkal kevésbé hoz lázba, mint amikor meglátok egy srácot elmenni szökésbe, és azt gondolom magamban, hogy basszus, simán nyerhet ma.

Tudom, hogy sokkal többet adhatok azoknak, akiket ismerek azzal, hogy versenyeket nyerek, mint azzal, hogy összetettekért megyek. Persze, nem azért bringázok, hogy mit szeretnek jobban az emberek, de egyelőre tetszik, amit csinálok.

Forrás: L'Équipe