Lefevere: „A versenyzők kifosztanak bennünket, ha idő előtt szerződést bontanak”
Publikálva 13/12/2023 - 09:44 GMT+1
A 20 éves tehetség, Cian Uijtdebroeks nem az első, és valószínűleg nem is az utolsó, aki nem tölti ki a szerződését egy csapatnál. Az UCI szabályozása tartalmaz hézagokat a szerződések idő előtti megszüntetésének lehetőségével kapcsolatban, a versenyzők pedig elég gyakran ki is használják ezt. De mi lehet a megoldás? Netán a fociban is mert rendszer átültetése a kerékpársportba?
Cian Uijtdebroeks
Fotó: Getty Images
2018-ban Wout van Aert sürgős okra hivatkozva akarta idő előtt elhagyni a Vérandas Willems Crelan csapatát a Jumbo Vismáért. És ezen ok miatt nem akart kompenzációt fizetni a szeződés megszüntetéséért. Az ügy jogi útra terelődütt a kárvallott csapat főnöke, Nick Nuyens megnyerte a pert, aminek eredményeként Van Aertnak 662 ezer eurót kellett kifizetnie a távozásáért cserébe.
Ennél lehet szebben is intézni a dolgokat. Ez történt 2021 telén Tiesj Benoot esetében, ahol a DSM, a Jumbo és a versenyzők érdekvédelmi tanácsa egy közös megállapodásra jutott, amely összehangban volt az UCI szabályozásával. Ez a szabály kimondja, hogy egy csapat semmilyen körülmények közözött sem kereshet meg ajánlattal egy szerződésben álló versenyzőt.
Ez alól kivétel, ha a két csapat meg tud állapodni, és a versenyzői tanács is zöld utat ad a csapatváltásnak.
Cian Uijtdebroeks szerződése 2024 végéig kötötte (volna) a Borához. Mivel a Jumbóhoz való távozási szándékát nem lehetett semmilyen sürgős okkal indokolni, a szerződése felbontásáért kompenzációt kellene fizetnie.
A fiatal belga versenyző és képviselői szerint ez december 1-én meg is történt. Konkrét összegről nem tudni, de valószínűleg a korábbi precedensek értelmében a szerződéséből hátralévő egy évnek megfelelő összeget fizette ki.
A Wielerflits úgy tudja, a Bora 1 millió eurót követel, ami majdnem tízszerese Uijtdebroeks jelenlegi fizetésének. Bárhogy is alakul az ügy, az szinte biztosra vehető, hogy a fiatal belga jövőre már a Jumbo színeiben teker majd.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/12/11/3842422-78081368-2560-1440.jpg)
Cian Uijtdebroeks
Fotó: Getty Images
A szerződések idő előtti felbontása egyre gyakoribb a sportágban. Általában a felek meg tudnak egyezni, ahogy az történt Primož Roglič vagy Arnaud Démare esetében is. Amennyiben ez nem sikerül, jön a sárdobálás és a jogi eljárás.
„Engem nem lep meg, hogy egyre több versenyző akar idő előtt csapatot váltani” – mondta Dries Smets, aki mások mellett Tiesj Benoot, Jasper Stuyven és Lotte Kopecky ügynöke. „Eddig többnyire az UCI előírásainak megfelelően ez háromoldalú megállapodás keretében történt, de számomra nem meglepő, hogy egyre többen akarják ezt egyoldalúan is keresztülvinni.”
Patrick Lefevere is úgy gondolja, hogy manapság egy szerződés már nem jelent valódi köteléket a versenyző és a csapat között.
„Azt hiszem, ezt nem nagyon kell magyaráznom” – mondta Lefevere. „Gyakran a csapatfőnökök próbálják meg átcseszni egymást. Ajánlanak egy versenyzőt a csapatoknak, és addig beszélnek róla, míg azok végül tényleges lépéseket is tesznek. Vannak ennek specialistái is. Fenntartom például, hogy Ralph Denk nem mindig korrekt, úgyhogy ezért is lepett meg, hogy Roglič váltásával kapcsolatban minden nagyon tisztán zajlott. Viszont most itt van Uijtdebroeks ügye, de mivel nem ismerem a részleteket, nem fogok vad állításokat megfogalmazni.”
Smets azt mondja, hogy a szerződések hossza az egyik oka annak, hogy egyre gyakrabban felbontják őket idő előtt.
„Bő tíz éve még a kétéves szerződések voltak a megszokottak, és a három év már extrának számított. Manapság azonban a versenyzők négy, vagy akár hat évre is aláírnak. Ez nagyon hosszú idő, úgyhogy érthető, hogy nagyobb eséllyel akar az egyik fél kiszállni ezekből a szerződésekből.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/05/27/3712915-75548228-2560-1440.jpg)
Patrick Lefevere
Fotó: Getty Images
Kérdés, hogy lehetne elegánsan kezelni ezeket a helyzeteket.
„Az UCI szabályai elavultak, már jó ideje felül kellene őket vizsgálni. Itt van például az, hogy a versenyzők augusztus 1 előtt nem írhatnak alá, ami egy elavult dolog.”
Egy olyan rendszer, mint amilyen a fociban van, rendezhetné ezeket a csapatváltásokat. Ugyanakkor ezzel több pénz kerülne a rendszerbe, amivel a gazdag csapatok csak még erősebbé válnának. Lefevere ezzel kapcsolatban nem lát problémát.
„Az biztos, hogy a jelenlegi helyzet nem fenntartható hosszú távon, komoly problémákhoz vezetne. Lehetetlenné válik például az, hogy ötéves megállapodásokat kössünk a szponzorokkal. Ha a versenyzők idő előtt elmennek, azzal kifosztanak bennünket. Egy olyan átigazolási rendszer, mint ami a fociban van, lehetővé tenné, hogy kiépítsünk egyfajta hadipénztárat.”
„Lenyomozzuk, megszerezzük a fiatal versenyzőket, utána pedig kereshetnénk valamit abból, ha egy másik csapat elviszi őket. Hogy ennek az lesz az eredménye, hogy minden jó versenyző a legnagyobb büdzsével rendelkező csapatoknál köt ki? De hisz már most is ez van.”
Smets szerint is lehet előnye a dolognak.
„Az, ha egy tehetséget gondozol, edzed, foglalkozol vele, bevételi forrás lehet a csapazok számára. A váltásokat jobban szervezett szabályoknak megfelelően kéne végrehajtani, és a kompenzációban is meg kellene egyezni.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/10/19/3807804-77408008-2560-1440.jpg)
Primoz Roglic
Fotó: Getty Images
via HLN, Het Nieuwsblad
Már Viberen is megtalálsz minket! Csatlakozz a csatornánkhoz, ha nem szeretnél lemaradni a legjobb tartalmainkról!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés