Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Mit tud Cian Uijtdebroeks, hogy ekkorát harcolt érte a Jumbo és a Bora?

Frissítve 12/12/2023 - 12:04 GMT+1

Cian Uijtdebroeks nyolcadik lett pályafutása első háromhetesén, miközben a csapattársa szinte végig ellene ment, és a Boránál nem is igazán számoltak vele. Szombat este még úgy tűnt, hogy mindenkit meglepve a Jumbo-Vismához igazol, de azóta kiderült, hogy nem ilyen egyszerű a történet. Egy biztos, a 20 éves Uijtdebroeks óriási tehetség.

Cian Uijtdebroeks

Fotó: AFP

Alakuljon akárhogy a sora, ez a csapatváltás egy elég érdekes történet.
Szombat este még úgy tűnt, hogy Cian Uijtdebroeks annak ellenére a Jumbo-Visma (jövőre már Visma-Lease a Bike) versenyzője lesz, hogy 2024 végéig érvényes szerződése van a Borával. Az igazolást a holland csapat is megerősítette, majd alig másfél óra múlva jött a pontosítás, és a Bora jelezte, hogy nem ilyen egyszerű a történet.
Azóta Uijtdebroeksról készült egy fotó, ahol vélhetően Jumbo-szerelésben teker, a hírek szerint szerdától már a csapattal készül Deniában, a holland sajtó meg úgy tudja, hogy 1 millió euró lehetett a váltás ára.
De ki ez a mindössze 20 éves belga srác, akiért ekkorát küzdött két sztárcsapat?
Mit tud az a versenyző, aki nem származik kerékpárőrült családból, szinte véletlenül találkozott a sportággal, rajong a festészetért, pszichológiát tanul és 13 éves koráig gitározott? Nem mellesleg két éve még azt mondta, hogy nem szeretne barátnőt, mert akkor nem tudna teljes mértékben az edzésekre koncentrálni.
Egyébként meg élete első háromhetesén gond nélkül megjött a top 10-ben, miközben a nála jóval tapasztaltabb csapattársa kínosan ügyelt rá, hogy előtte végezzen.
”Vlasov érezhetően presztízskérdést csinált abból, hogy engem megelőzzön. Az a páros elgurulása is teljesen nevetséges volt, mert korábban pont nem ezt beszéltük meg. Ennek ellenére teljesen elégedett vagyok a helyezésemmel, mert a rajt előtt fogalmam sem volt arról, mire mehetek ilyen mezőnyben három héten keresztül. Pár éve még tv-ben néztem ezeket a srácokat, most meg velük együtt másztam a hegyet” – nyilatkozta a 8. helyen zárt Vuelta után Uijtdebroeks.
A belga versenyzőre már tavaly a következő szupertehetségként tekintettek hazájában, rásütve az „új Evenepoel”-jelzőt, aki pedig – jól tudjuk –, még az „új Merckx” volt néhány évvel ezelőtt.
Elsőéves U19-es versenyzőként Uijtdebroeks egy ötven kilométeres szólóval nyerte a Kuurne-Brüsszel-Kuurne junior kiadását, ettől a pillanattól kezdve szinte az összes WorldTour-csapat érdeklődését felkeltette. Végül a Bora-hansgrohét választotta, nem akart ugyanis belga sorba igazolni, ahol a kitudjamárhanyadik Merckx-utódként elviselhetetlen lett volna a rá nehezedő nyomás.
Uijtdebroeks nem egy tipikus belga kerékpárőrült családból jön, szinte véletlenül találkozott a sportággal. A szülei a Flandria és Vallónia határán fekvő Haspengouw régióban élnek, a néhányszáz lelkes Abolensben, ahol a gyerekeknek nem igazán van más lehetősége, mint a környékbeli farmokon játszani. Cian is épp ezt tette. Imádott az állatokkal foglalkozni és felmászni a traktorokra. Az első sport, amit kipróbált, a lovaglás volt. Aztán egy napon felbukkant néhány barát, akik elhívták egy versenyre.
„Akkor kezdtem el kerékpárt nézni a tv-ben, amikor két haverom elhívott, hogy tekerjek velük” – mesélte még tavaly Uijtdebroeks.
„Láttam azokat a hegyimenőket versenyzés közben, és lenyűgöztek. Nagy Chris Froome-rajongó lettem. A Flandria nem igazán mozgatta meg a fantáziámat, a Tour de France annál inkább. Ezért csatlakoztam a barátaimhoz a helyi klubban; hogy azt játszhassuk, mi is profi bringások vagyunk.”
Első országos bajnoki címét az U17-esek között szerezte, akkor még egy charleroi-i klubcsapatban tekert, ám hamarosan el is vitte a legnagyobb belga utánpótlás-nevelő sor. Junior éveitől kezdve világosan látszott – bár a koronavírus miatt ezt csak kevés versenyen mutathatta meg –, hogy Uijtdebroeks egy született hegyimenő.
picture

Cian Uijtdebroeks

Fotó: AFP

A juniorok között az egyik legkomolyabb erődemonstrációja a 2021-es Classique des Alpes nevű versenyhez köthető, melyet majdnem ötperces előnnyel húzott be a szintén borás Luis-Joe Lührs és Lenny Martinez (FDJ) előtt.
„Mindig is imádtam a hegyeket. Emlékszem, amikor először tekertem fel egy komoly emelkedőre 2016-ban. Dél-Spanyolországban nyaraltunk a szüleimmel, és persze először megnéztük a szokásos történelmi dolgokat, de a visszaúton az én kérésemre elmentünk Andorrába. Véletlenül pont aznap járt arra a Tour de France [9. szakasz], amikor Tom Dumoulin nyert.
Vittem magammal a kis alumínium bringámat, és semmi mást nem akartam, csak felmenni az Arcalisra. Az apukám kocsival kísért. Ugyanúgy szakadt az eső és a jég, mint mikor a profik jöttek fel, de imádtam.”
Ez a határtalan lelkesedés, amivel 13 évesen megmászta az Arcalist, a mai napig megmaradt, ha hegyekről van szó: Uijtdebroeksról sugárzik, hogy imádja, amit csinál. És a Bora éppen ezért kínálta meg egy hároméves profi szerződéssel. Junior eredményei fényében Uijtdebroeks kedvére válogathatott az ajánlatok között, mégis a német WorldTour-sor mellett döntött.
„Amikor először találkoztam Ciannal, rögtön láttam rajta, hogy szenvedélyesen rajong a kerékpározásért” – mondta az edzője, Dan Lorang.
„Bármit kész megtenni, hogy a hivatásaként űzhesse ez a sportot. Már most rengeteg tudással rendelkezik az edzésről és a táplálkozásról. A kerékpározásnak él. Okos, nyitott és szomjazza a tudást, így szüksége volt valakire, akiben megbízhat. Sok olyan sikeres junior versenyzőt láttam már, aki azt gondolta, mindent tud.”
„Pogačar sem nyert Grand Tourt rögtön a l’Avenir-győzelme utáni évben. Tényleg lépésenként kell haladni, és még akkor sem biztos, hogy valaha eljutok arra a szintre” – mesélte még a 2023-as szezon elején Uijtdebroeks.
Ahogy Pogačar vagy Evenepoel esetében, az ő tehetsége is nagyon korán megmutatkozott, azonban egy Tour de l’Avenir-győzelem vagy egy utánpótlás-vb-érem, és egy Grand Touron elért top10-es helyezés között hatalmas a szakadék. Sosem lehet tudni, hogy ezt egy eredményes fiatal versenyző képes lesz-e megugrani.
„Egyelőre még azt is hatalmas dolognak tartanám, ha egy olyan versenyt meg tudnék nyerni, mint a Katalán kör, mert az is azt jelenti, hogy a világ legjobb versenyzői közé tartozol. Persze, én a Giróról és a Tourról álmodom. Az a három hét és a nagy hegyek a kerékpársport csúcsát jelentik.”
picture

Cian Uijtdebroeks

Fotó: AFP

Uijtdebroeks gyerekkori példaképének, Chris Froome-nak ez négyszer is összejött. Amikor először összefutott vele, az is egy klasszikus „Charlie a csokigyárban”-pillanat volt számára.
„Találkoztam Froome-mal a Tour of the Alpson és a Coppi e Bartalin is. Amikor látod őt versenyezni, azt kérdezed magadtól, ’Hogyan lehetséges egyáltalán, hogy egy mezőnyben tekerek vele?’ Az eredményeivel beírta magát a sportág történetébe, de rajta ezt nem lehet érezni, nagyon kedves srác. Egyszer a mezőny élén mentünk tempót a csapattal, és mellénk ért az Israel vonata. Chris megérintette a vállamat és udvariasan megkérdezte tőlem, hogy megelőzhet-e. Na, akkor tényleg azt gondoltam magamban, hogy ’mi történik velem!?’ Teljesen odáig voltam.”
Az első profik között töltött éve során rögtön többször is megvillant, a Katalán körverseny mellett a Romandián és a Svájci körön is top10-es lett, a Vueltán pedig a 8. helyen zárt.
Pár hete Richards Plugge úgy nyilatkozott, hogy a Jumbo nem tervez senkit leigazolni a 2024-es szezonra, de Uijtdebroeks kétségtelenül érdekli őket. Sőt, a belga versenyzőt már évek óta figyelik.
Úgy tűnik, Roglič távozása után most jött el a pillanat, hogy meg is szerezzék.
Forrás: VeloNews, HLN.be
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés