Veszni hagyták az ardenneki versenyeket a Jumbo sztárjai, de jó okkal tették
Publikálva 26/04/2023 - 10:15 GMT+2
A Jumbo-Visma legnagyobb sztárjai, bár mind bizonyítottak már korábban ilyen terepen, ezúttal kihagyták az ardenneki versenyeket, ahol a csapat nem is ért el igazán jó eredményt. A vezetés most elmagyarázta, milyen okok álltak a mögött, hogy sem a Tourra készülő Van Aert-Vingegaard páros, sem a Giro-győzelmet megcélzó Roglič nem versenyzett az előző héten.
Címvédés világbajnoki trikóban, Evenepoel nyerte a Liège-t!
Videó forrása: Eurosport
Remco Evenepoel magabiztos fölénnyel nyerte a Liége-Bastogne-Liége-t. Sikere azért is lehetett ilyen sima, mert a tavaszi klasszikusokat uraló Tadej Pogačar egy láthatatlan bukás miatt korán feladta a versenyt. Na meg azért, mert az egynaposokat idén szintén meghatározó Jumbo-Visma legnagyobb sztárjai nem voltak ott a rajtnál.
Tiesj Benoot ugyan a top10-ben zárt, Valter Attila első próbálkozásra egy szép 26. helyet ért el, Jan Tratnik pedig látványos távoli támadással hívta fel magára a figyelmet, de a szurkolóknak mégis hiányérzete lehetett, ha belegondolt, mekkora versenyt csinálhatott volna a versenyt korábban megnyerő Primož Roglič, a tavaly dobogós Wout van Aert vagy a Tour-győztes Jonas Vingegaard.. Különböző okokból azonban mindhárman kihagyták a versenyt.
Van Aert helyzete a legegyértelműbb. A belgák sztárja végigversenyezte a tavasz legnagyobb egynaposait, vállát pedig egy újabb nagy klasszikus győzelem nélküli időszak is nyomja, így nem volt kérdés, hogy a Paris-Roubaix után szüksége van egy hosszabb szünetre. Marteen Wynants, a Jumbo sportigazgatója szerint legyenek bármilyen fantasztikusak a mai mezőny legjobbjai, nekik is megvannak a határaik.
„Woutnak a Roubaix után szüksége volt arra, hogy lelassítson. Egyre nagyobb rajta a nyomás, hiába szeretné megnyerni ezeket a nagy versenyeket. Néha ez már embertelen, ez a siker árnyoldala.”
„Ez a tavasz is megmutatta, hogy vannak határok. Ötször nyertünk zsinórban, aztán ez a sorozat megszakadt. Ez mindenkivel megtörténik, láttuk Pogačarnál is.”
Ha már Pogačar, a vele történtek megmutatják azt is, miért hagyhatta ki Vingegaard a versenyt. A szlovén a bukása miatt most 5-6 hét pihenőre kényszerül, ami bizonyos szinten biztosan befolyásolni fogja a felkészülését a Tour de France-ra.
Egy bukás viszont nem csak a Tourra készülő versenyzőket, de a Giro-keret tagjait is nehezen érintett volna, nem véletlen, hogy Tratnik és a szintén Olaszországba készülő Michel Hessmann is nagyon vigyázott arra, hogy elkerülje az esést.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/04/26/3692632.jpg)
Wout van Aert hosszú és csalódást keltő tavaszon van túl.
Fotó: AFP
„Láttuk Pogačart. Annyi veszélyt elkerült a tavasz során, aztán egyszer csak bukott egy ártalmatlan helyzetben. A bukás ilyenkor mindenki fejében ott van, nem akarnak esni, mivel indulni szeretnének a Girón. Nem akarják, hogy hiába legyen a három hét, amit magaslaton töltöttek.”
Ez a szempont nem csak a segítőknél, de a Giro-kapitány Rogličnál is szerepet játszott, akit a tavasz folyamán amúgy is különösen védtek a bukásokkal szemben. Emellett viszont a Jumbónak más oka is volt, hogy ne küldje Belgiumba versenyezni a szlovént.
Wynants szerint az egésznek leginkább a pontos formaidőzítéshez van köze.
„Primožzsal egy más tervet vázoltunk fel, ami az erős harmadik hetet helyezi a középpontba. Tanultunk a múltból, hiszen készültünk már együtt háromhetesekre. Azt érzékeltük, hogy az utolsó hétvégék kicsit nehezebben mennek. Ezért választottunk most egy más utat.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/04/23/3689818-75086288-2560-1440.jpg)
Pogačar-kéztörés után Evenepoel-parádé a Liège-en - Összefoglaló
Videó forrása: Eurosport
Hogy beválik-e a Jumbo taktikája, ami idén a legnagyobb sztárjai hiányában lényegében „beáldozta” az ardenneki versenyeket a háromhetesekért cserébe, az rövidesen kiderül. Roglič és Evenepoel május 6-án kezdik meg küzdelmüket a Girón, míg a Van Aert által támogatott Vingegaard július 1-től csap össze a remélhetőleg addigra teljesen felépülő Pogačarral a Touron.
Forrás: In de Leiderstrui
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés