Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Julien Pinot: „A jó edző tudja, nem gépekkel, hanem érző emberekkel dolgozik”

Kálmán Laci

Frissítve 18/04/2021 - 10:33 GMT+2

Az edzők feladata korántsem csak az edzések megtervezéséről és azok végrehajtatásáról szól. A szerepük ennél jóval összetettebb.

Thibaut Pinot

Fotó: Getty Images

Julien Pinot, a Groupama-FDJ egyik edzője, Thibaut bátyja arról mesélt, mi minden kell egy sikeres és eredményes edző-versenyző együttműködéshez.

Hogy jellemeznéd a munkádat?
Inkább csak útmutatást adok, terelgetem a kerékpárost, azon vagyok, hogy minden a helyére kerüljön. A cél az, hogy a versenyző a lehető legjobban tudjon fejlődni. Egyrészt ott vannak az edzések, a fizikális rész, de az évek során rájöttem, a legfontosabb az, hogy a kerékpárosok megfelelő pszichológiai egyensúlyban legyenek.
Meg kell találni egyfajta kompromisszumot a jó teljesítmény érdekében?
Edzhetünk olyan keményen, ahogy csak tudunk, de ha a versenyzők életében gondok vannak, annak a hatásai a kerékpáron is meglátszódnak majd. Muszáj érzékenynek lenni az efféle dolgokra is, számomra ezért is igazán vonzó ez a hívatás. Minden versenyző egy újabb kaland, hisz mások a motivációik, más a hátterük, más az edzésmúltjuk, amikor hozzánk érkeznek.
Egyénenként más-más megközelítésre van szükség?
Alkalmazkodnunk kell a versenyzőkhöz, de nekik is alkalmazkodni kell a csapathoz, a működésünkhöz. Van egy közös alap, ami kb. mindenkinek jó, de nem lehet mindenkinél ugyanazt nyomni. Már csak azért sem, mert mindenkinek más és más a specialitása és más a helye is a csapatban. Egyesek teljesen önállótlanok, nekik mindent el kell mondani töviről hegyire. Mások viszont független személyiségek, ők nagyon nem bírják, ha diktálnak nekik. Ők az elvárthoz képest általában még plusz edzéslehetőségeket is keresnek.
Hogyan épül fel az edző-versenyző kapcsolat?
Az elején az érdekel minket, hogy hogyan edzett előtte, főleg a tapasztaltabb versenyzőknél. Először a téli alapozás során találkozunk. Utána próbáljuk őket jobban megismerni, törekszünk arra, hogy kialakuljon egyfajta kapocs közöttünk. Beszülünk telefonon, üzeneteket váltunk, megyünk versenyekre, és gyakran meg is látogatjuk a versenyzőket. Ez mindig sokat ad, mert képet kapunk arról, milyen a versenyzésen kívüli, civil életük.
picture

Julien Pinot (L’Est Républicain)

Fotó: Other Agency

Az edzés akkor nem csak a wattokról szól.
Így van, arról is, milyen típusú versenyzőről van szó, mi a szerepe a csapatban, milyen a személyisége. Rengeteg a változó, amiket mind figyelembe kell venni. Nem csak az van, hogy kielemezzük a többórás edzések adatait. Ha így lenne, könnyű dolgunk volna. Nem gépekkel dolgozunk, hanem emberekkel, akiknek érzéseik vannak.
Hány versenyzővel dolgozik egy edző?
Mi vagyunk az egyetlen World Tour csapat, ahol minden egyes kerékpárossal a csapat egyik edzője dolgozik. Mindenkinek tíz versenyzője van, ami elég sok. Számomra azért is, mert elég sok olyan kerékpárossal is dolgozom, akik gyakran kiemelt emberek a versenyeken [Pinot, Démare, Küng – a szerk.]. Ilyenkor nagyobb a nyomás rajtunk is. Ha nekik valamiért nem megy, az a csapat eredményein is meglátszik. Ilyenkor az edző is elkezdhet kételkedni magában.
Szeretnél a csapaton kívüli, független edző lenni?
Nem. Ha a versenyző lenne a munkaadóm, akkor egyértelműen az ő érdekei felé tolódnának el a dolgok, akaratlanul is az ő irányába mozdulnék el. Így viszont a csapat érdekeit is nézem. Az egyén céljait a lehető legjobban össze kell tudni fésülni a csapat kollektív érdekeivel. Amikor a csapaton belül erős az összetartó erő, abból nagyszerű dolgok jöhetnek ki egy több hónapos közös munka végére.
A versenyző sikere a te sikered is?
Alapvető a mi munkánkban, hogy a versenyző eredménye nem a mi eredményünk. Erről beszéltem, amikor az útmutató, terelgető szerepet említettem. Amikor a dolgok jól mennek, az edző egy tégla abban a falban, amit a versenyző felépített. Vigyázok arra, hogy ne a versenyzőkön keresztül éljem meg a saját karrierem.
picture

Groupama-FDJ

Fotó: Getty Images

Összességében a munkátok eléggé megterhelő.
Vannak, akik hátra tudnak lépni, de én 200%-ig megélek mindent. A fenteket, a lenteket, mindent. Talán az októberi kéthetes leállás az egyetlen időszak, amikor egy kicsit el tudok távolodni a telefonomtól. Ilyenkor a versenyzők is mind nyaralnak. Én is ilyenkor regenerálódom. Mert amúgy mindig elérhetőnek kell lenni a számukra. Vasárnap is, ünnepnapokon is, este 8 után is. Bármikor szükségük lehet rád.
Thibaut-val dolgozni inkább előny vagy hátrány?
Erre inkább neki kellene válaszolnia. Az biztos, hogy figyelek arra, hogy ne lehessen kivételezéssel vádolni. Ezzel nem is volt problémám az elmúlt tíz évben. Egyébként az érzelmi rész miatt nem mindig könnyű. Ami jó, hogy vele semmiféle formaságra nem kell figyelni, mindent megmondhatunk kerekperec. Másokkal azért ez nem mindig van így. Sikerült megtalálnunk egyfajta egyensúlyt, amivel kapcsolatban ő sem panaszkodhat.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés