Juan Ayuso: "Remélem, ez az év lesz az, ami meghatározza majd a pályafutásomat"
Az UAE 22 éves versenyzője, Juan Ayuso éppen a Katalán körön teker, megnyerte a 3. szakaszt, és már a vezetést is átvette az összetettben. Jól kezdte a szezont, de a fő cél továbbra is a Giro d’Italia. Erről (és sok másról) beszélt az as.com-nak.
Centik döntöttek a Katalán körverseny első hegyi befutós szakaszán
Videó forrása: Eurosport
Juan Ayuso négy győzelemmel áll 2025-ben, szakaszt nyert a Volta a Catalunyán és a Tirreno-Adriaticón, megnyerte a Trofeo Laiguegliát és a Faun Drome Classicot is – ez azt jelenti, hogy március 26-ig már több győzelemmel áll, mint amennyit 2024-ben a teljes szezonban gyűjtött. A Giro d’Italiára való készülés mellett sok kérdés mozgatja a bringás közvélemény fantáziáját vele kapcsolatban, szerencsére az AS leült vele beszélgetni egyet.
AS: Azt mondod, remek szezonod van a téli változtatásoknak köszönhetően. Mik voltak ezek?
Juan Ayuso: Az első és legfontosabb, ami a legnagyobb százalékát teszi ki ennek, hogy a felkészülés alatt egyetlen problémám sem volt, semmi olyasmi, mi az eddigi években mindig előjött. November óta egyetlen edzésemen sem kellett változtatnom, minden a terv szerint haladt, tökéletes tél volt ezt a számomra.
Ami a változásokat illeti, korábban egy konkrét feladatra koncentráltam, most viszont több területen is igyekeztem fejlődni, Ez sokat segített.
És mentális szinten?
Minden összeadódik, mert amikor sérült voltam, és ez többször is előfordult velem, nem is kimondottan bukások miatt, sokkal nehezebb volt a helyzetet kezelni fejben. Most rengeteget segített, hogy ilyen hosszú ideig rendben volt minden. Télen elmondtam a csapatnak, hogy mit szeretnék csinálni a szezonban, ezeket megtárgyaltuk. Ebben az egész folyamatban nagyon fontos szerepe van Matxinnak, sok témát érintettünk, de abban biztos vagyok, hogy ez a versenynaptár (három egynapos klasszikus, a Tirreno és a Katalán kör) a lehető legjobb felkészülés számomra a Giróra.
A Tirrenón az egyik favoritként indultál, és nem hagytad, hogy ez a nyomás befolyásolja a versenyedet. Már az elején érezted, hogy ha minden jól megy, meg tudod nyerni?
A modern kerékpársportban szinte már a verseny előtt tudod, hogy hol tartasz, legalábbis az erőt tekintve, mert a Tirreno-Adriato megnyerése azért nem csak a wattokon múlik. El kell viselni a hideget, nem szabad elesni, nyilván kerülni kell a balszerencsét... Korábban egy olyan megfázásból, amim most volt, simán lebetegedtem volna, de idén nem így lett. Néha vannak körülmények, amiket nem irányítasz, de ettől is szép annyira a győzelem.
Négy győzelmed van, ez a legtöbb, amit eddig egy szezonban elértél. Megdöntöd a saját rekordjaidat?
Remélem, bár tavaly az év elején nyertem háromszor, aztán egészen a szezon végéig nem is sikerült többszor... de ettől függetlenül idén meg szeretném tenni a következő lépést, hogy a szezon második felében is jól szerepeljek. Meg kell próbálnom fenntartani a szintet.
A 2022-es dobogós helyezés a Vueltán, 19 évesen elég jó volt, de azt mondod, 2023-ban és 2024-ben kissé lelassult a fejlődésed. 2025 lehet az az év, ami fordulópontot jelent a sportolói pályafutásodban?
Lekopogom, de remélem, hogy ez az év meg fogja határozni a pályafutásomat. Ha nincs gondom, ha mindenen sikerül túljutnom és tiszta szezonom lesz, akkor azt mondom, igen, ez az év lehet az, amire majd úgy gondolok vissza a visszavonulásomkor, hogy a fordulópont volt.
Az biztos, hogy ha minden jól megy, érezni fogom, hogy visszatértem arra az útra, amit az elején kitűztem magam elé.
Miért döntöttél a Giro mellett?
Hogy legyen esélyem. Tudtam – nyilvánvaló volt –, hogy a Tourra nem mehetek, a Vueltát pedig már kétszer letekertem, úgy gondoltam, ideje megnézni a Girót is.
Tavaly, amikor ott voltál a Touron, nem tudtál végigmenni rajta. Szeretnél azért egyszer ezen változtatni?
Határozottan. Fogalmam sincs, mit fogok csinálni jövőre, de az tény, hogy 2026-ban Barcelonából indul a Tour, ez nagy motivációt jelent számomra, hogy ott legyek. Viszont most még csak a Giróra kell koncentrálnom.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/03/17/image-6272b561-75a7-480b-ab39-30b64d3e41a4.jpeg)
Juan Ayuso
Fotó: Getty Images
Álmodsz a győzelemről?
Igen, egyértelműen. Itt kell a legjobbamat nyújtanom, itt kell a legjobb eredményeket elérnem.
Amikor edzel, amikor szenvedsz, a határon vagy... akkor arról álmodozol, hogy nyersz is majd.
De azért mondjuk ki, ha nem nyerek, az sem lesz kudarc, mert még soha nem nyertem háromhetest; de ha nem tudnék dobogóra állni, akkor nagyon csalódott lennék, mert az olyan valami, amit már elértem egy Grand Touron.
Kértél valakit a csapatba a Giróra név szerint?
Csak annyit mondtam Matxinnak, hogy szeretném, ha Igor Arrieta ott lenne. Nem kérek sokat, mert úgy gondolom, jó döntéseket hoz, és ő mondja ki a végső szót.
Katalóniában élsz, Barcelonában születtél és itt is éltél egy rövid ideig, mielőtt az Egyesült Államokba költöztél. Minden Volta a Catalunya elején lefotózzák a katalán versenyzőket a rajtnál, de te nem voltál ott.
2022-ben megkérdezték, de azt mondtam, hogy valenciainak érzem magam. Abban az évben még Marc Soler viccelődött is vele, hogy bekiabálta a hangosbemondónak, hogy katalán vagyok, de nem, jeleztem, hogy nem szeretném, ha ebben a besorolásban benne lennék.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/03/27/image-41d73d36-f382-42b4-92da-aae247d27876.jpeg)
Juan Ayuso, Primoz Roglic
Fotó: Getty Images
Milyen szerepe van az életedben Matxinnak? (Az UAE csapatfőnöke)
Ő volt az, aki először hitt bennem, és ő az, akivel a legtöbbet vitatkozom, akivel a legtöbbet ünneplek, akivel napi szinten megosztom az érzéseimet. Szerencsénk van, hogy velünk van. Minden lépésemnél segített, ő a világ legjobb sportigazgatója.
A példaképed pedig, amikor elkezdtél bringázni, Alberto Contador volt.
Amikor Purito, Valverde és Contador harcolt egymással, bevallom, ő volt a kedvencem.
Még Matxin is óvatos, amikor arról van szó, hogy valaki két háromhetesen induljon egy szezonban. Pogačar akkor ment így, amikor 26 éves lett, de veled mi lesz? Idén ősszel leszel 23 éves.
Szeretnék belevágni, mert a háromheteseket tartom a legnagyobb versenyeknek a naptárban. Utánuk mindig nagyon fáradt voltam, de így elsőre egy Giro-Vuelta dupla talán kivitelezhető lenne. Persze nem tudom, hogy mikor...
A Girón ki lesz a favorit?
Rogličon nagy nyomás lesz, és ő azt is tudja, mit jelent nyerni, ő lesz az ember, akit le kell majd győzni.
Szóval a Giro a cél, de mi jön utána?
Azt még én sem tudom pontosan. A világbajnokság és az Európa-bajnokság is nehéz, és szeretném is. Illetve San Sebastianba és a kanadai versenyekre is szeretnék elmenni. De minden attól függ, hogyan végződik a Giro. Esetleg Svájc és a Dauphiné? Na, talán azok nem, de a spanyol bajnokság szóba jöhet.
Forrás: as.com
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/03/02/4104273-83223108-2560-1440.jpg)
Negyvenes szóló után jött Ayuso első idei győzelme
Videó forrása: Eurosport
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Ahol Pogačar volt a kivétel, Evenepoel pedig megizzadt - a szökőkirály mesélt a Katalán körről
- Basso: "Már szégyellem magam a dopping miatt, de akkor csak a győzelem érdekelt"
- "Tudjuk, hogy győzhet" – már a Sanremo előtt eldőlt, hogy Pogačar indul a Roubaix-n
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-de5031ce-4074-491f-a474-2672824b033b-68-310-310.jpeg)