Ullrich: „Ha valakinek szüksége lenne rám, én itt vagyok”
Publikálva 27/12/2022 - 16:01 GMT+1
Jan Ullrich sokáig csak a botrányai miatt került be a hírekbe, de az 1997-ben Tour de France-t nyerő német versenyző állítása szerint „visszatért a való életbe”, és már teljesen jól van. Sőt, szívesen vállalna valamiféle szerepet a kerékpársportban, már ha lenne csapat, amely számít a szakértelmére.
Jan Ullrich
Fotó: AFP
Nagyon régen volt már a 2006-os szezon, amikor Jan Ullrich utoljára tekert profiként. Azóta főleg a különféle botrányai és a folyamatos alkoholproblémái miatt került be a hírekbe, az utóbbi időben pedig néhány alkalommal Lance Armstrong podcastjében is megfordult vendégként.
A korábbi német versenyző állítása szerint már teljesen jól van, tényleg minden rendben vele, ahogy ő fogalmazott: végre visszatért a való életbe.
„Magam mögött hagytam az alkohollal és a droggal kapcsolatos problémáimat. Sokáig azt hittem, hogy mindent meg tudok oldani egyedül, és nincs szükségem segítségre. De ez egyáltalán nem így volt. Szerencsére most teljesen jól vagyok, végre visszatértem a való életbe” – mesélte Ullrich pár nappal karácsony előtt a Bildnek.
A német újságnak adott interjúban az 1997-es Tour de France győztese azt is megemlítette, hogy szívesen vállalna valamiféle szerepet a kerékpársportban. Már ha lenne csapat, amely számít a szakértelmére.
"Nyilvánvalóan nem lennék csapatvezető vagy sportigazgató, viszont ha valakinek szüksége van rám, nyitott vagyok bármire. De természetesen nem fogom erőltetni a dolgot."
Jan Ullrich azután vonult vissza, hogy 2006-ban belekeveredett az Operación Puerto botrányba, majd hét évvel később beismerte a vérdopping használatát. Azóta főleg a különböző drog- és alkoholproblémái miatt került be a hírekbe.
"Sikerült újra stabil környezetet felépítenem magam köré. Ez sokat ad nekem, akárcsak a sport, ami a terápiám fontos része. Beszéltem pszichológusokkal, és egyszer még a hipnózist is kipróbáltam. Nem mentem nagyon mélyre, de szerintem valamennyit segített. Azt viszont látom, hogy hiába vagyok rendben, egy kis idő még kelleni fog ahhoz, hogy meg tudjak nyílni, és újra teljesen jól érezzem magam más emberek társaságában.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/27/3515277.jpg)
Ullrich és Armstrong (Forrás: instagram.com/lancearmstrong)
Fotó: Instagram
Ullrich a Bildnek természetesen mesélt a Lance Armstronghoz fűződő barátságáról is.
"A pályafutásunk után mindketten sok nehézségen mentünk keresztül, így meg tudjuk érteni, mit érez a másik. Amikor komolyan segítségre volt szükségem, Lance már másnap ott volt és a rendelkezésemre állt. Ekkor jöttem rá, hogy fontos vagyok neki, tényleg törődik velem, és ez nem csak egy külvilágnak szóló színészkedés. Neki igenis sokat számítok. Nem véletlenül alakult ki közöttünk egy tényleg őszinte barátság."
Jan Ullrich egyébként pár hónappal ezelőtt 40.000 eurót (kb. 16 millió forintot) gyűjtött a háború miatt nehéz helyzetbe került ukrán gyerekek javára, miután elárverezte az 1998-as Tour alatt kapott sárga Pinarello kerékpárját.
Ezt a modellt Ullrich ugyan soha nem használta, de abban az évben két szakaszt is nyert, és 5 napon keresztül viselte a sárga trikót. Majd két és fél perc hátránnyal második lett összetettben Marco Pantani mögött.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés