„Fogalmam sincs, mire lehetek képes, én most annak örülök, hogy végre újra a mezőnyben lehetek. Fejben persze már nyertem egy-két szakaszt, de nem hiszem, hogy a valóságban itt tartanék. Szeretném befejezni a versenyt, ez a fő célom. Azt gondolom, tényleg készen állok és itt a pillanat, de a valódi érzések úgyis élesben fognak visszajönni."

A pillanat tényleg eljött, Fabio Jakobsen a tavaly augusztusi szörnyű bukása után végre visszatér. A holland versenyző nyolc hónap szünet, rehabilitáció és felkészülés után holnap ott lesz az általunk is közvetített török körversenyen.
-
Kerékpár
Fabio Jakobsen: „Tényleg találkoztunk, de Groenewegen nem kért tőlem bocsánatot”
07/05/2021 11:28
2020. augusztus 8-a, Katowice.
Fabio Jakobsen a Quick Step sprintere egy ismeretlen kórházi ágyban ébred. Alig tud mozogni, a torkában lévő cső miatt képtelen beszélni. Fogalma sincs arról, hol lehet, és azt sem képes összerakni, mi történt vele. Három orvost pillant meg maga mellett, akik mesélni kezdenek a műtétről, és arra kérik, próbálja megmozdítani a végtagjait. Ez, ha nehezen is, de sikerül.
Miközben ébredezik az altatásból, azonnal közlik vele, hogy bár óriásit bukott, mégis nyert. Hisz már nincs közvetlen életveszélyben. Arról kérdezik, szeretné-e tudni, hogy nézett ki, amikor behozták az intenzívre. Határozottan bólint egyet.
Valósággal ledöbbentem a fotón, hisz csak vért láttam magam körül. Úgy néztem ki, mint akin átment egy kamion. Nagyon bíztam benne, hogy nem ez a valóság.
Több, mint 4 hónap eltelt Fabio Jakobsen emlékezetes lengyelországi balesete óta, egy ideje már a kerékpárra is visszaült, de interjút még nem adott.
"Az utolsó kilométerig minden megvan, Ballerini és Sénéchal kerekén utaztam. Tök jól voltam, készültem a sprintre, erősnek éreztem magam. Amit ismertem, mert tavaly már jártam itt. Ez volt a leállás utáni első versenyem, szóval nagyon motivált voltam. Elértünk az utolsó kilométeres kapuhoz, és onnantól egy nagy feketeség az egész, semmire nem emlékszem. Bár a bukást elég hamar, már a korházban visszanéztem.”
Nagyjából ezer kilométerrel arrébb, Jakobsen barátnője (március óta menyasszonya) Delore, a szüleivel együtt nézte a lengyel kör első szakaszát.
"Az utolsó tíz kilométeren belül mindig ideges vagyok, mivel akkor kezdődik az igazi lökdösődés. Nekem olyankor valami más kell csinálnom. Figyelek a tv-re, hallgatom a kommentátorokat, de szükségem van valamiféle figyelemelterelésre. Akkor is tettem-vettem, aztán apu odaszólt nekem, hogy Fabio jó helyen van, és szerinte ma győzni fog. Szóval inkább visszaültem a tv elé. Láttam, ahogy elindul, aztán pillanatok alatt jött a bukás. Olyan gyorsan történt, hogy csak a visszajátszás során láttam, mekkorát esett."

Fabio Jakobsen

Fotó: AFP

Delore azt mondja, akkor kezdett igazán aggódni, amikor a sokadik ismétlésben meglátta Jakobsen lerepülő bukósisakját.
"Akkor egyből tudtam, hogy nagy a baj. Azonnal felhívtam Yvan Vanmolt, a csapat orvosát, de elsőre nem tudott semmi biztosat. Fabio eszméletlen, ennyi infója volt mindössze. Fél órán át ültem a tévé előtt és imádkoztam, hogy ne haljon meg. Ránéztem a Twiterre, de nem kellett volna, attól csak rosszabb lett. Aztán elkezdtem csomagolni, mert Lengyelországba akartam menni. Késő este aztán Yyan visszahívott. Egy ideig hagytam csengeni a telefonomat, egyszerűen nem mertem felvenni. Attól tartottam, hogy a lehető legrosszabb híreket kapom.”
"A csapattársam, Florian a kordonhoz dobta a kerékpárját, és felém szaladt. Látta, hogy az aszfalton fekszem és vér van mindenütt” - mesélte Jakobsen. "A körülöttem lévő emberek nem tudtak semmit tenni, teljesen lefagytak a látványtól. Florian arra érkezett, hogy a saját véremtől fuldokolom. Nem tudtam megmozdulni, látta a pánikot a szememben. Reflexszerűen megfogta a fejem, és kissé felemelte, hogy a vér kifolyjon a számból és a torkomból. Ettől egy kicsit megnyugodtam, legalábbis ezt mondta utólag. De többet már ő sem tudott tenni, és nagyon másra nem is emlékszik. Később látta magát a tv-s felvételeken, ahogy elsírja magát."
"A következő napokban sokat gondolkodott az első reakcióján. Azon rágódott, hogy az esetleges gerincsérülésem miatt, jó döntés volt-e megmozdítani a fejem. De két rossz közül kellett nagyon gyorsan választania, és a legjobb döntést hozta. Egyébként elképesztő szerencsém volt, mivel Dirk Tenner, az UAE orvosa azonnal kiugrott a kocsijából. Neki van traumatológiai tapasztalata, ezért egyből képes volt koordinálni a helyzetemet, ameddig a mentőhelikopter megérkezett.”
Jakobsennek a baleset utáni két nap szinte teljesen kiesett. Rövid ideig lélegeztetőgépen volt, az életmentő műtét öt órán át zajlott. Az első emlékképe a három ágya mellett álló orvos.
"Másnap Delore és az apukám meglátogattak, de védőöltözetben és szájmaszkban a koronavírus miatt. Anyukámmal, a nővéremmel és a Quick Step pszichológusával együtt Lengyelországba repültek a csapat segítségének köszönhetően. Tőlük tudtam meg később a részleteket. Emlékszem, valamiért meg akartam tudni a pontos időt, és akkor közölték, hogy szombat délután négy óra van. Három nap telt el a balesetem óta, és megjártam egy lengyel kórház intenzív osztályát. Nem tudtam beszélni, így Delore telefonjába írtam be a kérdéseimet. Ekkor mesélte el apu az egész bukást és magát a sprintet.”
"Nehéz máshogy mondani, de az arca valósággal szögletes volt, csak a szemöldöke meg a szempillája alapján ismertem fel. Öltések meg ragasztószalagok voltak rajta mindenhol, a haját leborotválták, mivel volt egy nagy zúzódás a fején. Nem voltak fogai, a száját ki sem tudta nyitni, az állkapcsa eltört” – mesélte az "első találkozásról" Jakobsen barátnője.

Fabio Jakobsen

Fotó: AFP

"Nehezen vettem levegőt, egy cső volt a torkomban, bevizesedett a tüdőm, szinte egy zombiként léteztem a gyógyszerek miatt. Ott voltam, levettem, mi történik, értettem mindent, csak épp beszélni nem tudtam. Átfutott-e az agyamon, hogy meghalok? Persze, nem is egyszer. Szerintem legalább százszor. Előttem van egy pillanat, amikor hangosan szól a riasztó a kórházban, majd kissé elcsendesedik minden, aztán a szobám előtti folyosón hordágyat tolnak, rajta egy mozdulatlan testtel. Akkor gondoltam bele igazán, hogy mit jelent az intenzíven lenni. Ott tényleg meghalhat melletted valaki.”
Ami viszont külön pozitív, hogy Jakobsen a kemény és kifejezetten hosszúra nyúlt kórházi napok ellenére sem veszítette el a humorérzékét.
"Még soha nem szenvedtem annyit, mint ott, azok voltak életem leghosszabb napjai. Inkább lenyomnék egyben három Vueltát, minthogy még egy napot el kelljen töltenem az intenzíven. Egy pap például kétszer is bejött a szobámba, leült az ágyam mellé és imádkozott értem. Nem értettem mit mondott, olaszul beszélt. Arra gondoltam, talán már foglalt nekem egy helyet a Mennyországban.”
Jakobsen a harmadik intenzív osztályon töltött nap végén kezdett kissé megnyugodni, amikor a Quick-Step csapatorvosa, Yvan Vanmol pontosan elmagyarázta neki a helyzetét. Bár könnyes szemmel mesélt, számára is kiderült, hogy valószínűleg túl van az életveszélyen. Akkor másodlagos volt, hogy sok ép csont nem maradt az arcában.
"Voltak repedések a koponyámban, erős agyrázkódást kaptam, eltört az orrom és a szájpadlásom. Csak ott nyolcvan öltéssel varrtak össze. Tíz fogam kiesett. A felső és az alsó állkapcsom súlyosan roncsolódott. Vágások voltak az arcomon, beszakadt a dobhártyám, eltörött hüvelykujjam, sérült a vállam és a tüdőm. Ráadásként a hangszalagokat irányító idegek is megsérültek. Mikor elhagytam a korházat Lengyelországban, még nem tudtam beszélni. De az arcom már szépen gyógyul, bár az orrom úgy néz ki, mintha Mike Tysonnal bokszoltam volna. Most úgy állunk, hogy őszre újra meglesz minden fogam, szóval egy műtét még biztosan vár rám.”
Jakobsen első két otthon töltött hónapja sem volt sima. Állandóan egy sötét szobában feküdt, tilos volt tv-t vagy telefont néznie. A fürdésben a barátnője segített, és természetesen kezdetben csak pépeset ehetett.
"Nagy kalóriatartalmú turmixokat toltam, meg elég sok csokis tejet ittam. Emlékszem, amikor először pizzát rendeltem, 10 perc kellett egy szelethez. Fél fogsorral nem könnyű rágni.”
A Quick-Step versenyzője mostanra odáig jutott, hogy minden másnap fájdalmak nélkül tud tekerni. Igaz, az ő szintjén még csak finom tempóban.
"Még egyedül sem sprinteltem, de szerintem ezzel nem lesz baj. Az igazi érzések úgyis a mezőnyben jönnek majd elő. Nem rettegek a sebességétől, és nem is álmodom állandóan a bukással. Nekem most az is nagy szó, ha pár kilométeren keresztül harminccal tudok menni. De megint van időbeosztásom, és a csapattal együtt edzőtáborba mentem. A visszatérés óta rájöttem, mennyire szeretek versenyezni és mennyire jó "munkám" van.”

Jakobsen

Fotó: AFP

Ha már visszatérés. Ennek a napja holnap jön el, amikor Jakobsen elkezdni a 8 szakaszos török kört. Pedig a tavalyi év végén még nem számolt egy április dátummal.
"Az orvosok és az edzőm nem akarnak fix időpontot kitűzni a visszatérésemre. Azt mondják: nyugodtan, lépésről lépésre haladjak. A szakemberek úgy látják, semmi nem akadályoz majd abban, hogy újra versenyezhessek. De nyilván más a kétórás magányos tekerésem, mint World Tour-szinten élesben sprintelni.”
Hiába halad szépen a felépülése, arra talán még mindig nem áll készen, hogy személyesen találkozzon a bukást okozó - és egyébként május 7-ig eltiltott - Dylan Groenewegennel.
"Már bent a korházban megmutatták a bukásomat. Szerintem mindenki számára egyértelműek a történtek, ő letért az egyenes vonalról és bevágott elém. Nyolcvan feletti tempóban mentünk, akkor már képtelenség volt fékezni. Ha picivel előbb jön be elém, talán menteni tudok, de így esélyem sem volt.”
Jakobsen azt mondja, már teljesen felesleges vádaskodni meg nagy szavakat használni, ami történt, megtörtént. Bár arra ő sem tudja a választ, miért vágott be elé ennyire keményen Groenewegen.
"Hiába vagyok közel a teljes felépüléshez, annyira azért nem világosodtam meg, hogy azt mondjam, nem tehet semmiről. Szerintem kár ragozni a témát, ezzel se nekem, se neki nem segítünk. Mindig is élveztem az egymás elleni sprintjeinket, mi voltunk a két leggyorsabb holland versenyző. Jó ideje meccseltünk egymás ellen."
És ne felejtsük el, az októberi Girón jöhetett volna a következő nagy összecsapásuk.
"Mindketten imádjuk a sebességet és a sprintek izgalmát, ezért lettünk profik, ezért kapjuk a fizetésünket. Versenyeket kell nyernünk. De amikor ilyesmi történik egy lengyel körön, elgondolkozom azon, hogy mégiscsak emberek vagyunk, nem pedig állatok. Ez sport, nem háború, ahol minden eszköz megengedett. Fogalmam sincs, hogy Dylan látott-e engem, vagy csak túl sokat kockáztatott, esetleg mindenáron nyerni akart. Már nem fontos. Ő is tudja, hogy egy sprint milyen kockázatokkal jár. Talán gondolkodnia kellett volna a következményeken, mielőtt bevág elém.”
És a személyes találkozó?
"Decemberben írt nekem, mert találkozni szeretett volna. Neki sem könnyű ez az időszak lelkileg, állandóan névtelen fenyegetéseket kap. De meg kell értenie, hogy még nem állok készen. Előbb tudni szeretném, hogy maradéktalanul fel fogok-e épülni.”
Arra viszont a holland versenyző is szeretné felhívni mindenki figyelmét, hogy van itt még egy másik része is a történetnek. Nevezetesen a rendezői hiányosságok, melyek majdnem az életébe kerültek.
"Dylant hosszú időre eltiltották, ami valahol jogos, hisz mégiscsak életveszélybe sodort. Remélem, ez a döntés mindenki számára precedens értékű lesz. A mezőnynek tisztában kell lennie azzal, hogy ha valaki így sprintel, akkor minimum fél évig nem fog kerékpárra ülni. Egyszerűen nem lehet ész nélkül senkit feltenni a kordonra. Ami az esetemben nem volt jól összeszerelve, ez tisztán látszott. Tudom, hogy vannak újítások ezen a téren, de a régi megoldások, a belogó kordonlábak egyszerűen életveszélyesek. Szerintem, ha a jövőben ilyet tapasztalok élesben, inkább elengedem a hajrát.”
Jakobsen nem tervez pert senki ellen, szerinte ez az ügy nem a pénzről meg a kártérítésről szól. Annak azonban nagyon örül, hogy megtarthatta a „munkahelyét”.
"Imádom a Quick-Stepet, örülök, hogy továbbra is bíznak benne, és nem kellett új sort keresnem. Most, a verseny közeledtével végre kezdem újra teljes értékű kerékpárosnak érezni magam. Nagyon köszönöm a vezetőség és a srácok támogatását, minden egyes győzelem után kaptam egy üzentet, hogy legközelebb már együtt fogunk nyerni. Ez elképesztően jól esett. Azon gondolkoztam, hogy a polgári peren túl a felelősségvállalásnak talán van más módja is. Például az, hogy ha szabaddá válok, a Jumbo-Visma azt mondja, nem tudjuk mire képes ez a srác, de mégis szerződést adunk neki. Akkor legalább Dylan felvezethetné nekem a sprinteket. :)"
Arra a kérdésre pedig, hogy megváltoztatta-e egy ekkora baleset, Fabio Jakobsen gondolkodás nélkül igennel válaszol.
"Hogy mennyire vagyok bátor, az majd úgyis az első igazi sprintem során fog kiderülni. Ennél viszont van egy fontosabb része is a történteknek, nevezetes az, hogy már látom, mennyit veszíthetek. Benne vagyunk valamiben, amit életnek hívunk, megszülettünk, és ez most már csak egyetlen módon érhet véget… Ahogy kivették a csövet a torkomból és beszélni tudtam, rögtön mondtam Delore-nak, hogy nem költözünk el Hollandiából. Monacóba szerettünk volna menni, de ezek után inkább maradunk itthon, közel a családhoz. És minden reggel örülünk annak, hogy még itt vagyok, és az életem nem ért véget.”
Forrás: Het Nieuwsblad, Gazzetta
Kerékpár
„Találkoztam Jakobsennel, könnyítettünk a lelkünkön”
30/04/2021 11:50
Giro d'Italia
Valter Ati ötödik, Bernal az új rózsaszín trikós - Ez történt a Giro 9. szakaszán
12 ÓRA