Horrorsérülés: tényleg véget ér az 50 éves Davide Rebellin őrült karrierje?

Tadej Pogacar, Egan Bernal vagy épp Remco Evenepoel még meg sem született, de Alberto Contador és Chris Froome is maximum a sulikezdésre készült, nem az olimpiai mezőnyversenyre.

Márpedig egy 20 éves szupertehetség, Davide Rebellin olyannyira jól mutatkozott be a profi mezőnyben, hogy első teljes évének megkoronázásaképp elvitték őt az olaszok Barcelonába, ahol a győztes, a később a Tour de France-on tragikusan elhunyt Fabio Casartelli segítőjeként a 20. helyen zárt. A GB-MG Maglificio csapatában ebben az évben együtt tekert például Mario Cipollinivel és az 1991-es Giro d’Italiát megnyerő Franco Chiocciolival, ráadásul különböző kisebb olasz egynaposokon dobogós helyeket is szerzett, a Lombardia bivalyerős mezőnyében pedig kilencedik lett.

Ki gondolta volna akkor, hogy bő 29 évvel később is ott lesz a neve a rajtlistákon, ráadásul helyenként simán tartani tudja a tempót azokkal a WorldTour-menőkkel, akiknek az apjuk lehetne?

Márpedig ez a helyzet. Az 1971. augusztus 9-én született Davide Rebellin olyan egyedi alakja a kerékpársportnak, akiből 50 évente egy, ha van – azaz nagyjából mostanság jöhet világra az „utódja”. Közhelynek hangzik, de az élsport nagyon sokat változott az elmúlt évtizedekben: a technikai színvonal emelkedett, mások a versenyek, az edzések, a táplálkozási szokások, a háttéremberek, az adatok és a statisztikák, na meg más a taktika, a stratégia, így mások a versenyzők is. Rebellint ez nem érdekli, ő probál alkalmazkodni mindenhez és mindenkihez, a mostani sora, a Work Service Marchiol Vega a 13. különböző állomáshelye hosszú pályafutása alatt. Kontinentális csapatról van szó, tehát részt vehetnek olyan egy- és többnaposokon is, ahol a legjobbak közül is rajthoz állnak néhányan. Az „öreg” (vagy ahogy mostanság szólítják, a „nagypapa”) pedig tényleg jó a háznál, és az idei 34 versenynapjának 5200 kilométerébe belerakott pár szép eredményt.

De egyelőre ne szaladjunk ennyire előre.

„A saját bőrömön élem meg a változásokat” – kezdte mesélni a BBC-nek néhány nappal ezelőtt Rebellin az olaszországi Padovában, a Work Service főhadiszállásán, ahol a falat néhány régi ikonikus trikója (a poltis rózsaszín trikója az 1996-os Giróról, vagy épp az FDJ-s, a liquigasos és a gerolsteineres meze) színesíti. "A versenyek nagyon idegessé váltak, az ember sohasem tud pihenni, még egy másodpercre sem. A technológia ugrásszerűen fejlődött, a kerekektől kezdve az aerodinamikán át a ruházatig. A táplálkozás más téma: évekkel ezelőtt néhány versenyző plusz kilókkal kezdte a szezont, most már mindannyian tökéletes formában vannak január-februárban. Mondhatjuk, hogy a kerékpározás még kimerítőbbé vált."

A változások a versenyzők érését is érintették: manapság a húszas éveik elején járó fiatalok uralják a háromheteseket, két évtizeddel ezelőtt ez körülbelül elképzelhetetlen volt.

Rebellin 2004-ben kisebb csodát csinált, amikor egy héten belül megnyerte az Amstel Gold Race-t, a Fléche Wallone-t és a Liége-Bastogne-Liége-t. 61 profi győzelme van, 19 háromhetesen vett részt, így adott a kérdés: mi motiválja még őt?

Elárulta, a kiegyensúlyozott életmódja is segíti őt a mindennapokban.

Nem volt azonban minden szép és jó a pályafutásában, gondoljunk csak a pozitív doppingtesztjére és arra, hogy utólag megfosztották őt a 2008-as pekingi olimpiai ezüstéremtől. A csalódásokból erőt merített, bár nem volt könnyű felállni a padlóról.

Ezzel pedig el is érkeztünk a közelmúlthoz. Top10-ben volt az Adriatica Ionicán és a szebeni körön is, a Giro dell’ Appenninón Matteo Trentint vagy épp Gianni Moscont is megelőzve lett 12., a szeptember eleji román körön pedig az összetett 7. helyén végzett.

„Ma már inkább a fiatalabb csapattársaimat segítem: egyfajta sportigazgató is vagyok, kevesebbet gondolok a saját eredményeimre, és szívesen feláldozom magam, beállok tempót menni vagy hasonlók. Persze azért néha saját zsíron is megyek, különösen, ha fekszik nekem a szintrajz, de nem mindig az első hely számít, hanem az akarat. Évek óta legyőzhető vagyok, ez nem fáj és nem érinti a versenyszellememet sem.”

Ami azonban nagyon is érintheti, az a szeptember 18-i bukása. A korábbi legendás versenyzőtárs, Marco Pantani emlékére rendezett egynapos (amit a friss Európa-bajnok, Sonny Colbrelli nyert meg) elején esett, szárkapocs-és sípcsonttörést szenvedett, és a csípője is megsérült. A csapata horrorsérülésről írt, kórházba szállították, majd meg is műtötték – egyes hírek szerint előfordulhat, hogy ezzel vége a karrierjének, és a kórházi ágyán még ő maga is bizonytalan.

Egy biztos: méltatlan lenne, ha így kellene befejeznie.

Forrás: BBC, ForliToday