„Egy egészséges Van Aert mindenképp harcban lehetne a rózsaszínért a Giro elején” – betegség zavarta meg a Visma versenyzőjének felkészülését
Publikálva 08/05/2025 - 19:09 GMT+2
Nem várt fordulat jött Wout van Aert felkészülésében nem sokkal a Giro rajtja előtt, ami alapvetően befolyásolhatja az olasz körön való szereplését. Elkapott egy vírusfertőzést, antibiotikumot kellett szednie, ami legyengítette a szervezetét. Eredetileg az volt a célja, hogy az első napokban megszerezze a rózsaszínt, így azonban aggódva tekint a verseny rajtja elé.
Roglič, Ayuso, Bernal, Van Aert - Ilyen volt a Giro csapatbemutatója Tiranában
Videó forrása: Eurosport
Van bennem egy kis félelem a rajt előtt.
"Beteg voltam, elkaptam egy vírusos fertőzést és antibiotikumot is kellett szednem" – mondta Wout van Aert a Giro szerdai csapatbemutatóján, Tiranában.
"Emiatt elég sokat kellett változtatnom az edzéseimen, szóval nem volt épp ideális a felkészülés. Az az igazság, hogy az Amstel óta tegnap tudtam először teljes értékű edzésmunkát végezni. Előtte többször megpróbáltam, aztán pihenni kellett, majd újrakezdtem. Így nehéz nagy önbizalommal várni a rajtot."
Mindezek ellenére Van Aert azért próbálkozni fog az albániai szakaszokon, melyek közül kettő dimbes-dombos és van egy időfutam.
- Szakaszok, esélyesek, közvetítések, időpontok - minden, amit a Giro d'Italiáról tudni kell
- "Nem a Giro, hanem a Tour az igazi célja idén" – Roglič jobb, mint valaha
"Remélem, nem kell feladnom a rózsaszínnel kapcsolatos álmaim, főleg mivel jó érzésekkel zártam a tavaszt."
"Természetesen frusztrál ez az egész, de a betegség mindig a legrosszabbkor jön. A múlt héten még attól is tartottam, hogy esetleg nem tudok ott lenni a rajtnál. Az, hogy mégis itt vagyok, megkönnyebbülés a számomra. Remélem, péntekre már jó erőben leszek, aztán pedig majd napról napra haladunk."
Mindent megpróbálok az első héten, de most nem tudom magabiztosan kijelenteni, hogy harcban leszek a rózsaszínért.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/01/04/4078285-82703353-2560-1440.jpg)
Melós volt, de összejött az első Van Aert-győzelem
Videó forrása: Eurosport
"A legfontosabb, hogy megnézzük, hogy reagál a testem a terhelésre. Általában nem az első héten vagyok a legerősebb egy Grand Touron, úgyhogy most is bízom benne, hogy egyre jobb leszek. Jó lenne minél több szakaszt nyerni."
Komoly kérdés, hogy Van Aert jelen állapotában mire lehet képes az első időfutamon.
"Az idén eddig egyet mentem, az jól sikerült. Komoly ambíciókkal készültem az itteni elsőre is, de a betegség egy kicsit letörte a reményeimet. Már a második napon sor kerül erre az időfutamra, ami eléggé korán van. Nézzük meg előbb, hogy sikerül a nyitószakasz."
Kérdezték arról is, elég élesnek érzi-e magát ahhoz, hogy megnyerje a Girót.
"Ez sosem cél a számomra. Azért vagyunk itt, hogy minél több szakaszt nyerjünk, egyébként is Simon Yates az emberünk az összetettre."
Van Aert a tripla teljesítésére készült a Girón, hisz a Touron már viselte a sárgát, a Vueltán a pirosat, úgyhogy már csak a rózsaszín hiányzik. A három albániai nap ideális lehetett volna a számára, hisz pénteken és vasárnap kisebb emelkedőkkel tűzdelt szakaszokat kell teljesíteni, szombaton pedig ott egy rövid egyenkénti, ami szintén feküdhetne neki.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/08/image-09726241-c9d5-49d4-b6ba-8db6c719aa68-85-2560-1440.jpeg)
Wout van Aert
Fotó: AFP
Marc Reef sportigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a rózsaszín megszerzése egy egészséges Van Aert számára sem feltétlenül lett volna egy könnyű menet.
"Ott van a mezőnyben Mads Pedersen és Kaden Groves, úgyhogy semmiképp sem adták volna ingyen a rózsaszínt Wout számára. Persze, ha egészséges lenne, egyértelműen harcban lehetne érte az első napokban."
Hozzáteszem, a legoptimistább forgatókönyv szerint még most is lehet esélye rá.
Az is lehet persze, hogy jelen helyzetben nem a Giro első hetében látjuk majd a legjobb Van Aertot. Ha megerősödik és elkapja a ritmust, jó esélyei lehetnek a második hét elején is.
Május 18-án vasárnap lesz egy murvás szakasz, amely Sienában, a Piazza del Campón zárul, tulajdonképpen egy mini Strade Bianche, ami passzol Van Aert karakteréhez. Két nappal később pedig jön egy 28,6 km-es időfutam, ahol papíron szintén nincsenek rossz esélyei, még úgy sem, hogy a specialista Joshua Tarling is ott lesz a mezőnyben.
"Egy egyenkéntin sok minden megtörténhet. Az Algarvén jól mentem, edzéseken pedig nagy figyelmet fektettem az időfutamra."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/08/image-43c30e52-1e5c-4571-a74b-0728431b36cf-85-2560-1440.jpeg)
Wout van Aert
Fotó: AFP
Aztán ott van még a szerdai nap is, a Castelnovo ne’ Montiban záruló szakasz, amely alkalmas lehet arra, hogy a Van Aert az emelkedőkön leszakítsa a sprintereket, és a végén elvigye a napot.
Sokan a ponttrikó, a ciklámen megszerzésére is esélyesnek tartották Van Aertot, ő azonban egyértelműen kijelentette, hogy ez nem cél a számára.
"A körülmények most nem alkalmasak erre. Van egy vegytiszta sprinterünk: Olav Kooij. Nem megoldható, hogy egyszerre csináljak neki felvezetést a sík szakaszokon és közben próbáljak magamnak pontokat is gyűjteni."
"Van egy egyértelmű felosztás" – tette hozzá Reef. "A sík szakaszokon Olavért megyünk, a keményebb napokon Wout az emberünk. A dolog csak egy-két szakaszon fifty-fifty, amúgy tiszta sor. Mindenről a lábak döntenek."
Felmerülhet sokakban, hogy Van Aert esetleg nem fejezi be a Girót, hisz a harmadik hét a kemény hegyekről és a sprintszakaszokról szól. Segíthet majd Kooijnak a mezőnyhajrákban, Yatesnek pedig az összetettben, de ott lebeghet a szeme előtt a Tour is, ahol nyilván szeretne friss lenni.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/08/image-507644a4-6d82-4c4a-bbb4-85f7fd9ace1d-85-2560-1440.jpeg)
Wout van Aert
Fotó: AFP
"Wout nem szándékozik idő előtt kiszállni" – jelentette ki Reef határozottan, aki szerint Van Aert a betegsége ellenére is jó Girót mehet.
"Nagyon magas szintet képvisel, remekül pozicionálja magát a sprintekben, ezt a képességet a betegség nem veszi el. Annyira sokoldalú, hogy bőven lesznek lehetőségei a következő három hétben."
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés