Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Roglič és Pogačar nélkül nyílt a verseny: kik lesznek a Giro legnagyobb esélyesei?

Szabó Bence

Publikálva 29/04/2022 - 18:17 GMT+2

Tadej Pogačar, Primoz Roglič és a címvédő Egan Bernal nem lesznek ott a Giro d’Italián, hiányuk viszont garantáltan izgalmas versenyt jelent majd, és esélyt egy sor érdekes történet kibontakozására. Az Ineos öt éve alatt a negyedik győzelmére hajt, Simon Yatesnek a Giróval, Mikel Landának és Romain Bardet-nak pedig a háromhetes dobogókkal van befejezetlen ügye.

Romain Bardet

Fotó: Getty Images

Öt név, akik esélyesként vágnak neki a magyarországi rajtnak.
A Giro d’Italia évek óta a legkiszámíthatatlanabb a háromhetes versenyek közül. Címvédés utoljára még a kilencvenes évek elején volt, az közelmúltban pedig több esetben nyertek olyan nevek, akikkel a rajt előtt még a top10-ben sem nagyon számoltunk.
Persze mondhatnánk, hogy ez azért van így, mert a legnagyobb, igazán domináns versenyzők rendre a Touron indulnak – és lenne is ebben igazság – de ne felejtsük el, hogy az utóbbi szezonokban szerepelt a rajtlistán Egan Bernal és Primož Roglič neve is. Előbbi tavaly behúzta a győzelmet, utóbbi viszont a dobogóra is éppen csak felfért.
Épp ezért előzetesen jósolni sosem egyszerű, az említett Roglic, Bernal és Tadej Pogačar hiánya pedig idén sem könnyíti meg a dolgot. Cserébe ez a helyzet egy sor olyan versenyzőnek és forgatókönyvnek ad esélyt, melyek közül évek múlva az összes kapcsán mosolyogva nosztalgiázhatnánk majd, hogy ez a történet bizony a magyar utakon indult.
Összeszedtük az öt legvalószínűbb ilyen lehetőséget.

Richard Carapaz (Ineos Grenadiers)

Az ecuadori versenyző győzelme három éve igazán nagyot szólt, az elmúlt évek viszont bőven bebizonyították, hogy az a teljesítmény nem egyszeri csoda volt, így most talán az Ineos versenyzője a Giro legnagyobb esélyese. Carapaz azóta állt dobogón a Touron és a Vueltán is, újabb háromhetest viszont még nem nyert, így számára leginkább a státusza végleges bebetonozásáról szólhat ez a verseny.
Idén eddig nem hozott rossz szezont, de akkor se verjük a fejünket a falba, ha nem tudunk semmit felidézni a tavaszi teljesítményéből. A katalán körön bemutatott hosszú páros szökése Higuitával látványos volt és összetett második helyet ért, de emellett legfeljebb az időfutamban szerzett hazai bajnoki címe emelhető ki. Március vége óta nem is versenyzett, persze manapság többször láttuk már azt is, hogy egy magaslati edzőtábor a legjobb felkészülés egy nagy körre.
Richard Carapaz is belekeveredett a Strade Bianchés bukásba a sérülései alapján..
Az biztos, hogy a csapatán nem fog múlni a sikere. Az Ineos szokás szerint erős sorral érkezik, és a brit csapat az előző években szépen levetkőzte a hosszú éveken át tartó „Giro-átkot”, az utóbbi négy versenyből háromszor is ők nyerték az összetettet, ráadásul három különböző versenyzővel! A sorozatban épp Carapaz 2019-es sikere a kakukktojás, jó sztori lenne, ha most vele folytatnák a nyerő szériát.

Joao Almeida (UAE Team Emirates)

A 2020-as Giro a koronavírus által megkavart évben bővelkedett a meglepetésekben, ezek közül az egyik legnagyobb Almeida szereplése volt. A portugál hamar felvette a rózsaszín trikót, arra azonban senki nem számított, hogy ezt a harmadik hétig nem is lesz hajlandó leadni, pláne arra, hogy már egy megrogyás után még az utolsó hegyi szakaszon is támadva kapaszkodik vissza a negyedik helyre.
Ezek után nem volt meglepő, hogy 2021-ben visszatért, a tavalyi verseny viszont már nem alakult neki ilyen jól. A Quick-Stepnél nem tudták jól kezelni a helyzetet, hogy ő és Remco Evenepoel is az összetettre hajtottak, ami látványos odamondogatáshoz és ahhoz vezetett, hogy mindketten lecsúsztak a legjobb ötről is.
Almeida – bár tegyük hozzá, hogy nem csak a történtek hatására – nem is maradt a belga csapatnál, idén pedig már az UAE színeiben próbálja meg zsinórban harmadszor a Girót. Jó, de nem kiemelkedő eredményekkel hozott le idén három nagy többnapost, de valahogy mintha a csapatnál sem bíznánk száz százalékig benne, legalábbis erre utal, hogy sprintert is visznek a versenyre, igazi hegyi segítő viszont nem nagyon került a keretbe.
picture

Joao Almeida

Fotó: Getty Images

Romain Bardet (DSM)

Ha csak abból indulunk ki, hogy a Tour of the Alps rendre jó előrejelzés a versenyzők formájáról a Giróra, akkor Bardet a nagy esélyesek közé kell sorolnunk. A francia versenyző sikere azért is volt érdekes, mert közel egy évtized után nyert ismét többnapost. Háromhetes dobogón sem mostanában volt utoljára (2017 – Tour harmadik hely), harminc felett a visszavonulást is időről-időre belengetve nagy elégtétel lenne neki a visszatérés.
Kedvezhet Bardet-nak, hogy szokatlanul kevés az időfutam kilométerek száma az idei útvonalban, másrészről viszont a franciának rendre van egy igazán rossz napja (tavaly is ezért zárta csak hetedik helyen a versenyt), ha ez mondjuk rögtön az elején, az Etna negyedik szakaszos megmászásánál beüt, akkor hamar inkább a szakaszgyőzelmek felé fordulhat majd. A DSM-nél a pocsék tavasz után talán ezzel is kiegyeznének, de igazán egy jó összetett eredmény segítené ki a csapatot.

Simon Yates (BikeExchange)

Yatesnek befejezetlen ügye van a Giróval. A probléma az, hogy ez az ügy jó hosszú ideje húzódik, mert ugyanezt 2018 óta szinte minden évben leírtuk, a brit versenyző pedig azóta a dobogóra is csak egyszer – tavaly – tudott felállni az olasz háromhetesen.
picture

Simon Yates az egyetlen, aki idén is rajthoz áll a tavalyi dobogósok közül.

Fotó: Getty Images

Mégis évről-évre kitartóan próbálkozik, idén sem lesz másképp. Ha azt mondtuk, az idei esélyeket nehéz megtippelni, ez Yates esetében fokozottan igaz: kevés kiszámíthatatlanabb versenyző van nála a mezőnyben, ezt az idei eredményei is bizonyítják. A Párizs-Nizzán olyan remekül ment, hogy Rogličot is megizzasztotta, a katalán kört viszont be sem fejezte, azóta pedig rajzhoz is csak a hétvégén áll először egy kis spanyol többnaposon. Sokszor emlékeztet egy kockadobás véletlenszerűségére a formája, de láttuk már milyen, ha kijön a duplahatos, annak 2018-ban Vuelta-győzelem lett a vége.

Mikel Landa (Bahrain Victorious)

Amikor Landa 2015-ben felállt a dobogóra a Girón, aligha gondoltuk volna, hogy a mai napig ez lesz az utolsó ilyen jó eredménye egy háromhetesen. A baszk versenyzőt az évek során finoman szólva sem pártolta a szerencse, maradt le egy másodperccel Tour-dobogóról, többször pedig a bukások tették tönkre az esélyeit, a tavalyi versenyen is az erős kezdés után egy esés miatt adta fel a Girót az ötödik szakaszon.
Idén visszatér, a formája jónak tűnik, a csapata pedig szokás szerint nagyon erős. Persze a Bahrainnek kell is a B-opció, ez a forgatókönyv pedig tavaly sem sült el rosszul, akkor Damiano Caruso segítőből előlépve szerezte meg a második helyet. Erre a szerepre idén például Pello Bilbao lehet esélyes, de nem bánnánk azt sem, ha egyszer végre Landának jönne ki a lépés.
Mikel Landa
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés