Guillaume Martin: „Egy bajnok is többféle módon lehet intelligens”

Vannak esetek, amikor előre lehet sejteni, hogy egy interjú érdekesre sikerül majd. Egy olyan intelligens figurával, mint amilyen a Cofidisnél tekerő Guillamue Martin, nehéz rossz beszélgetést összehozni. A francia csapatnál a Nagy Rajtot megelőző csütörtökön jártunk, a nagyon szívélyes fogadtatás mellett (a szerelőkocsiban és a csapatbuszon is jártunk, Pierre-Luc Périchon pedig olyan szívesen beszélt velünk, hogy lelőni sem lehetett) pedig Martint is jobban megismerhettük, ezúttal a filozófia említése nélkül.

Én azt gondolom, hogy minden bajnok intelligens, de többféle intelligencia létezik. Nem csak az számít, hány évet töltöttél el a suliban. Én nagyra tartom a praktikus tudást, a tested ismeretét és szerintem ez az, ami a nagy kerékpáros bajnokokat jellemzi.

A való életben is különböző intelligenciák vannak. Ha famegmunkálással foglakkozol, gyönyörű dolgokat alkotsz a kezeddel. Számomra ez egyfajta intelligencia, de nem az a fajta, amit mondjuk egy iskolában sokra tartanak.

Barátok talán nem, mert nem irányítod hatékonyan a barátaidat. A legkevesebb viszont az, hogy tiszteletet mutassak a csapattársaim felé, az szerintem fontos, hogy ez meglegyen a kapcsolatunkban. A kerékpársport is egy munka, ami közben sok időt töltünk együtt, a bringán és azon kívül is. Ha nincs egy egészséges kapcsolatod a csapattársaiddal, akkor nem működik a dolog.

Persze, a csapaton és a mezőnyön belül is. Nyilván a francia versenyzőkkel közelebbi a viszonyom. Ott van például a mostani szobatársam, Pierre-Luc Périchon, akivel jóban vagyunk. Nyilván ez fontos, ha egy hónapig össze vagytok zárva. Amúgy harmadik éve vagyok most már a Cofidisnél, jó kapcsolatba kerültem a csapattársaimmal.

Elég beszédes srác. Ez szerintem elég fontos tud lenni. 😊

Ez elég régen volt… Mindig is szerettem a sportokat: 10 éven át aikidoztam, ami egy japán harcművészet, apám tanította is. Kicsit fociztam is. Szerettem játszani, de nem tetszett a csapatsport jellege…

Középpályás voltam.

13 évesen kezdtem, profi pedig 22 éves korom körül lettem.

Szeretem, hogy egyszerre egyéni és csapatsport, ez teszi érdekessé szerintem. A taktikai oldala is évről-évre jobban megfog.

Azt gondolom, hogy a foci azért különleges helyen van. Mondjuk elég régen nyert utoljára francia bringás Tour de France-t, lehet ha ez valakinek összejönne, akkor őt felkapnák annyira. Alaphilippe azért ma is elég híres.

Nem, és nem is bánom. Én jobban szeretek csak tekerni és saját magamra koncentrálni.

Mindig is szerettem volna indulni, de igazából idén van rá először lehetőségem. Korábban nem World Tour csapatban tekertem, aztán 2020-ban a covid miatt a Giro és a Tour szinte egybecsúszott, tavaly pedig ott volt az olimpia. Idén összejött, és örülök, hogy itt lehetek.

Nem, most először vagyok itt.

Azt látom, hogy egy olyan ország, ami szereti kerékpározást. Sok bringást látok, aki akár a sport rajongója, akár csak azzal megy munkába mondjuk. Szép országnak is tűnik, bár azt hiszem, nem fogunk tudni sokat látni belőle.

Abszolút.

Sok ilyen volt, de például tavaly tagja voltam az olimpiai csapatnak Japánban. Tetszett a környezet, de a járvány miatt nem tudtunk megnézni szinte semmit. A hangulat viszont nagyon tetszett. Tervezek is visszamenni. Idén a csapat azt hiszem ott lesz a szezon végén a japán egynaposon, jó lenni összehozni.

Ez így van. Szeretem például a természetet. Normandiában nőttem fel, szeretek hazajárni. Vannak állataink, szamarak például. Tényleg vidéki hely, de vannak amúgy vendégházaink turistáknak is. Ez az én menedékem, tényleg szeretek odajárni.

Nem fogom, mert ti elkerültétek a filozófiát! Ez okos volt, mert elég sokat kérdeznek róla. Amúgy meg a „mire gondolsz tekerés közben” a kedvencem…