Ezek a fiatal versenyzők megmutatták, pár év múlva a rózsaszín trikóért is harcban lehetnek

Lopez, Carapaz, Oomen és O'Connor. Ők voltak a Giro legjobb fiatal versenyzői.

Fotó: Eurosport

Itt vannak, megérkeztek, nem lehet nem észrevenni őket.A Giróra betört az új generáció, melynek legjobbjai pár év múlva akár a rózsaszín trikóért is harcban lehetnek.Persze, láttunk már pár biztatóan induló versenyzőt, akik egy kiugró eredmény után soha nem futottak be igazán komoly karriert. De ők négyen talán nem jutnak erre a sorsa.
Jöjjenek a 101. Giro legjobb fiataljai, akik egészen kiváló három hetet futottak.Miguel Angel Lopez (Astana)Fehér trikó és dobogó, az Astanánál természetesen nagyon elégedettek vele. Sok talán megmosolyogták Vinokourovot amikor télen azt mondta, ő Aru távozása ellenére teljesen nyugodt. Hisz van emberük a háromhetesekre, ez a versenyző ráadásul kellően fiatal. "A rajt előtt a fehér trikó volt a fő célom, és ilyen nehéz kezdés után a dobogóra is rettentően büszke vagyok. Mindent köszönök az Astanának, mert ekkora támogatás nélkül ez az eredmény nem jöhetett volna össze. Most már elárulhatom, a kezdéskor top 5-ben gondolkoztam, szóval minden várakozásomat felülmúlta ez a három hét."Richard Carapaz (Movistar)Egy olyan Movistar legjobbja lett, amely nem is hozott el igazi kapitányt a Giróra. Ez a sor - a tavalyi Vueltán látott csapathoz hasonlóan - abban bízhatott a nagy rajt előtt, hogy talán nyer egy szakaszt. Ehhez képest itt volt az élete második GT-jén induló ecuadori versenyző, aki a Monteverginén hegyi befutós napot nyert, és az utolsó pillanatig küzdött a fehér trikóért. Ezt végül nem szerezte meg, de az összetett 4. helye így is fantasztikus eredmény. Nem mellesleg több, mint meggyőző volt az, amit a 19. és a 20. szakaszon mutatott. Az időfutamban mondjuk javulnia kell, mert ott erősen Lopez-szintet hozott.
picture

000_15C4S8.jpg

Fotó: Eurosport

Sam Oomen (Sunweb)Dumoulin segítőjeként lett kilencedik, a fiatalok versenyében csak ketten előzték meg. Etna, Gran Sasso, Bardonecchia, kivétel nélkül nagyot ment ezeken a szakaszokon. Azt meg nem tudjuk, hogy az időfutamokon mennyire kellett spórolnia. Főleg a 20. szakaszon dolgozott sokat Dumoulinért, szóval szó nem volt arról, hogy elfogyott volna a három hét végére. Bármit megtett volna a kapitányáért, ez a nyilatkozat pedig mindennél többet elmond a hozzáállásáról: "A 20. szakasz reggelén elmondtam Tomnak, hogy ha szüksége van rám a rózsaszín trikóhoz, szó nélkül feláldozom magam, és az összetett helyezésemet. Nekem ez nem is volt kérdés. Tényleg így gondoltam, nem csak udvariasságból jegyeztem meg."
Ben O'Connor (Dimension Data)Bár egy bukás miatt nem ment végig, a királyszakasz reggelén még top 10 közelben volt. Miközben mindenki Meintjestől várta a jó összetett eredményt, ő 22 évesen teljesítette nagyon kiegyensúlyozottan. Ez a második profi idénye, az Alpson fehér trikós volt, élete első háromhetesét végül egy törött kulcscsonttal zárta. Illetve a szomorúság mellett azzal a tudattal, hogy igenis háromhetes menő lehet belőle. Reméljük ehhez jó helyen van a DD-nél, hisz pár nappal a Giro vége után, 2020-ig hosszabbított a csapattal.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés