Vas Blanka, útvonal, sztárok és közvetítések – minden, amit a női Giróról tudnod kell
Publikálva 30/06/2022 - 10:10 GMT+2
Csütörtökön kezdetét veszi a női mezőny legnagyobb múltú nagy körversenye, a tíz szakaszon át tartó Giro Donne. Idén Vas Blanka révén újra lesz magyar versenyző a mezőnyben, de nem csak miatta, hanem a rengeteg nagy név és az izgalmas útvonal miatt is érdemes lesz követni a versenyt. Szerencsére lesz hol, mivel az összes szakaszról élő közvetítéssel vagy hosszú összefoglalóval jelentkezünk.
Vas Blanka
Fotó: Getty Images
Először láthatjuk nagy körön Vas Blankát, nem érdemes lemaradni!
A héten nem csak a Tour de France veszi kezdetét, hanem elkezdődik a női versenynaptár idei első (és hosszú éveken át egyetlen) nagy körversenye, a Giro Donne.
Idén minden eddiginél hosszabb terjedelemben foglalkozunk a versennyel, ráadásul a lehető legjobbkor lépünk szintet, hiszen Vas Blanka révén újra lesz magyar induló is a mezőnyben. Különösen érdemes tehát figyelni, mi pedig előre összeszedtünk minden fontos és hasznos információt.
Mi az a Giro Donne?
A Giro Donne lényegében a Giro d’Italia női megfelelője, egyben a legrégebben folyamatosan futó nagy női többnapos. Az első kiadást még 1988-ban rendezték, akkor Maria Canis tudott győzni. Bár a hollandok sokáig nem voltak sikeresek, az előző 11 kiadásból kilencet is behúztak, Marianne Vos, Annemiek van Vleuten és Anna van der Breggen is tudott nyerni. Utóbbi a címvédő, de ő időközben visszavonult, idén így nem lesz ott a mezőnyben.
Mikor zajlik a verseny?
A női Giro június 30-án, csütörtökön kezdődik és 11 napon át, július 10-ig tart. A versenyzők összesen 10 szakaszt teljesítenek. Az első három etapot követően vasárnap pihenőnapot tartanak, hétfőtől viszont egy héten át folyamatosan zajlik majd a verseny.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/06/30/3401117-69502508-2560-1440.jpg)
Vas Blanka
Fotó: AFP
Ott lesz Vas Blanka a mezőnyben?
Bizony! Blanka újoncként helyet kapott az SD Worx keretében, így 2018 és Király Mónika után először lesz magyar versenyző a mezőnyben. A friss magyar bajnokkal az előző hétvégén, Pannonhalmán beszélgettünk, ahol elmondta, bár elsősorban segítőként érkezik a versenyre, meglehetnek a saját lehetőségei is. Kezdésnek mindjárt a csütörtöki prológ, ami ha nem is technikás, de hosszban fekhet neki.
Milyen lesz az útvonal?
Ahogy azt az előbb is említettük, a verseny egy prológgal kezdődik, ami 4,7 km hosszú lesz és Szardínia fővárosában, Cagliariban rendezik. A verseny ezután további két napig marad a szigeten, de ha a szél nem szól közbe, vélhetően két sprintszakaszt látunk majd.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/06/30/3401119-69502548-2560-1440.jpg)
Giro Donne - első szakasz
Fotó: Eurosport
A vasárnapi pihenőnapot követően egyből beindulnak az események, a 4. nap jó néhány nehéz emelkedőt tartogat, de a befutó egy technikás lejtmenet után lehetőséget adhat a sokoldalú versenyzőknek. Ezt a napot két újabb átmeneti szakasz követi, amikből az első valószínűleg sprinttel végződik, a második viszont a Lombardiáról ismert Bergamo környékén akár fel is boríthatja az összetettet.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/06/30/3401120-69502568-2560-1440.jpg)
Giro Donne - 4. szakasz
Fotó: Eurosport
Ha az a nap nem is fogja megtenni, a következő három etap egész biztosan igen. Idén három szakaszt rendeznek az Alpokban, olyan kemény emelkedőkkel, mint a Passo Maniva (9,7km, 7,8%) vagy a Passo Daone (6,3km, 10,2%). Bár hegyi befutó csak a hármas első napján van, mi mégis inkább a középsőt emelnénk ki, ahol egy gyors lejtmenet végén Aldenóba érkeznek a versenyzők.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/06/30/3401121-69502588-2560-1440.jpg)
Giro Donne - 8. szakasz
Fotó: Eurosport
Az utolsó szakasz aztán ismét a sprintereké lehet, a verseny idén Padovában zárul.
Kik a legnagyobb sztárok és kik az esélyesek?
A verseny legnagyobb esélyese ezúttal is egy holland, a már említett korábbi (kétszeres) győztes Van Vleuten. Bár a 39 éves holland sztár áprilisban eltörte a csuklóját, gyorsan felépült, egészségesen pedig általában nincs ellenfele a hegyekben. Két dolog is extra motivációt adhat neki: egyrészt történelmi triplázásra készül a Giro, a Tour és a Vuelta megnyerésével, másrészt épp a napokban jelentette be, hogy 2023 végén befejezi a pályafutását, vagyis sok esélye már nem lesz újra nyerni.
Ha nem Van Vleuten, akkor leginkább az olasz versenyzők lehetnek a Giro sztárjai. Bár a hazaiak 2008 óta nem nyerték meg a versenyt, ezúttal a nagyon erős FDJ-vel a háta mögött érkező Marta Cavalli révén a dobogóra mindenképpen jók lehetnek. Egy másik esélyesük Elisa Longo Borghini, aki ugyan saját bevallása szerint inkább szakaszokra vadászik is a Tourra készül, de hiba lenne nem számolni vele.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/06/30/3401122-69502608-2560-1440.jpg)
Annemiek van Vleuten
Fotó: AFP
Mavi Garcia friss nemzeti bajnoki címmel, Juliette Labous pedig pályafutása első World Tour többnaposának megnyerése után érkezik versenyre, a dobogó mindkettejüknek reális cél lehet. Érdemes még figyelni a Canyon párosára, Elise Chabbeyra és Soraya Paladinra, akik nagyon különböző versenyzőként alkothatnak veszélyes kombinációt.
A mezőnyben azonban nem csak az összetett esélyesek között vannak nagy nevek. A verseny történetének legtöbb szakaszát nyerő bringása, Marianne Vos 30 győzelmét növelné tovább az átmeneti szakaszokon, a sprintekben pedig a világbajnok Elisa Balsamo ellen többek közt a rutinos honfitárs Marta Bastianelli és Blanka csapattársa, Lotte Kopecky küzdhet.
Hol és mikor lesznek láthatóak a közvetítések?
A Giro Donne minden szakasza élőben lesz látható az Eurosport online felületein, a prológ, a pénteki és a hétfői szakasz pedig az Eurosport1-en is. A többi szakaszról a Tour de France szakaszai után egy-másfél órás összefoglalókat mutatunk a tv-ben.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés