"Még mindig van, aki azt kérdezi tőlem, hogy miért versenyeznek nők a kerékpársportban" – Elisa Balsamo
Publikálva 18/12/2025 - 06:38 GMT+1
Nehéz időszakot zárt le 2025-ben Elisa Balsamo. A Lidl-Trek 27 éves olasz versenyzője a sérülésektől sújtott 2023-as és 2024-es év után idén több jó eredménnyel bizonyította, hogy továbbra is a mezőny egyik legjobbja, és ismét a top5-ben zárt a világranglistán. A korábbi világbajnok szeretne még erősebb lenni, ám ennél is nagyobb célja, hogy a világ még inkább elismerje a női kerékpársportot.
Kecsketámadás, őrült szurkolók és hatalmas perecelések: ilyen is volt a 2025-ös kerékpárszezon
Videó forrása: Eurosport
Van még lehetőséged, hogy pihenj, vagy már itt az ideje 2026-ra gondolni?
Nagyszerűen telt a vakációm, hála az égnek megvolt a lehetőségem, hogy teljesen kikapcsolódjak és pihenjek. Kihasználtam ezeket a heteket, hogy végre egy kis időt töltsek a férjemmel is, mivel az év során többet vagyok a csapattársaimmal, mint vele (nevet). Teljesen tiszta fejjel vághatok neki az új szezonnak. Mostantól az edzésre koncentrálok, és arra, hogy a lehető legjobb formába kerüljek és jövőre egyből versenyképes legyek.
Nagyon közeledik az új szezon rajtja, mégis arról beszélünk, hogy alig néhány hete még Kínában versenyeztél. Először jártál ott, milyen élményeket gyűjtöttél?
Amikor azt mondták, hogy indulok a Chongmingen és a Guangxin, izgatott voltam, de ugyanakkor kicsit aggódtam is, hogy a hosszú utazás megvisel, hiszen egész évben komoly terhelést kaptunk. Végül nagyon pozitív élményeket kaptam, és ha tehetném, már most visszamennék. Bevallom, egy kicsit aggódtam az étel miatt, de a biztonság kedvéért vittem magammal otthonról néhány konzerv tonhalat és némi kekszet.
Ha a naptáradra pillantasz, mik lesznek a céljaid 2026-ban?
Még túl korai lenne bármilyen világos elképzelést megfogalmazni, de mindenképpen a tavaszi klasszikusokra fogok koncentrálni. Ezek azok a versenyek, amelyeket a legjobban élvezek, és amik a legnagyobb elégedettséggel töltenek el. Természetesen a Girót és a Tourt is imádom, meglátjuk, hogyan alakul majd a pontos program.
Mi a helyzet a montréali világbajnoksággal?
Őszintén szólva még nem döntöttem, mert az útvonal nem igazán illik az én adottságaimhoz. Ezzel együtt a kék válogatott mezt varázslatos viselni, és azt is élvezem, ha a csapattársaimnak segíthetek. Alaposabban elemzem majd a helyzetet, és mind a saját, mind a csapat érdekét szem előtt tartva hozom meg a döntésemet.
Négy év telt el azóta, hogy Leuvenben országúti vb-t nyertél. Mire emlékszel abból az elképesztő győzelemből?
Az volt a pályafutásom legérzelmesebb pillanata. Különösen arra emlékszem, hogy egy olyan legenda előtt haladtam át a célvonalon, mint Marianne Vos. Ennyi év után azt mondom, hogy van, ami külön megmelengeti a szívemet: láttam és éreztem, hogy körülöttem mindenki hitt bennem. Ez volt az a plusz lökés, ami miatt nyerni tudtam.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- "Egy kerékpáros vagyok Québecből, akinek szenvedélye az, amit csinál" – interjú az új világbajnokkal, Magdeleine Vallieres-rel
- "11 éve nem menstruáltam" – borzalmas az egészségi állapota, visszavonul az EF Giro-4. amerikai kerékpárosa, Veronica Ewers
- "Nem igazán szeretek versenyezni, nyerni annál inkább" – Pauline Ferrand-Prévot 2026-ban is nagy győzelmekre hajt
A világbajnokság után sok nehéz pillanat volt a karrieredben. Mit jelent számodra, hogy túl tudtál jutni ezeken is?
Mindig is olyan voltam az életben, hogy újra és újra talpra álltam, és erre büszke vagyok. 2023-ban és 2024-ben két súlyos sérülést szenvedtem, amik nyomot hagytak rajtam. Soha nem fogom elfelejteni a fizikai fájdalmat, amit azokban a pillanatokban éreztem, de sikerült legyőznöm ezeket a démonokat. Most már csak egy kicsivel több szerencsében és egy teljesen problémamentes szezonban reménykedem.
Ma már a női kerékpársport egyik ikonja vagy Olaszországban és azon túl is. Érzed ennek a felelősségnek a súlyát?
Nem érzem azt, hogy nyomás lenne rajtam, inkább büszke vagyok arra, amit képviselek. Az, hogy ennyi fiatal számára vagyok példakép, még inkább arra ösztönöz, hogy a legjobbamat nyújtsam és felelősségteljesen éljek. Sok fiatal lány figyeli, hogyan viselkedem versenyen és azon kívül is, ezért mindig igyekszem elérhető és barátságos lenni mindenkivel. Néha ez nem olyan könnyű, főleg, ha valami rosszul sül el, de ez is a játék része.
Szerinted sok fejlődési lehetőség van még a női kerékpársportban?
Igen, nagyon sok. Én akkor értem el a legjobb szintemet, amikor az egész sportágunk egyre csak növekedett. Ez azoknak köszönhető, akik az előző években utat nyitottak az új generációk számára. Most kulcsfontosságú, hogy folytassuk ezt az utat, és egy olyan jövőképet alkossunk, ami a láthatósággal kezdődik: minél nagyobb teret kap a sportágunk, annál nagyobbak lesznek a körülötte lévő gazdasági és egyéb érdekek. Ugyanakkor a mentalitás megváltoztatására is szükség van. Még mindig van, aki azt kérdezi tőlem, hogy miért versenyeznek nők a kerékpársportban? Ez annak a jele, hogy még hosszú út áll előttünk, de én őszintén hiszek a fejlődésben.
(Gazzetta)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés