Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A fél mezőny anyja lehetne, mégis Pantani nyomába érhet az örökké fejlődő Van Vleuten

Szabó Bence

Frissítve 12/07/2022 - 12:21 GMT+2

Annemiek van Vleuten hiába tölti be idén a negyvenet, a Giro Donnén megmutatta, hogy továbbra is kimagaslik a női mezőnyből. Hosszú és kanyargós út vezetett számára a csúcsra, de a határok mindennapi feszegetésével máig keresi a kihívásokat, amiből a következő a Tour de France megnyerése és a duplázás lehet.

Annemiek van Vleuten - fotó: twitter.com/movistar_team

Fotó: Twitter

„Nem szeretem ezt a színt, nekem túl édeskés.”
Annemiek Van Vleuten gyorsan egyértelművé teszi, hogy civilben alighanem sose fogjuk rózsaszínben látni, versenyen viszont ez nagyon is megszokott látvány. A Movistar bringása vasárnap harmadszor nyerte meg a női versenynaptár leghosszabb és egyik legrangosabb versenyét, a Giro Donnét, győzelme pedig igazából egy percig sem forgott veszélyben.
Mindezt ráadásul úgy érte el, hogy idén már 40 éves lesz, vagyis a mögötte második helyen végző Marta Cavalli kis túlzással, de az első nagy körversenyét teljesítő Vas Blanka például simán lehetne a gyereke is. Ő azonban nem érzi, hogy az életkora bármiben is befolyásolná.
„Ha azt mondják rám, hogy öreg vagyok, az egész úgy tűnik számomra, mintha másról beszélnének.”
Abban, hogy Van Vleuten ilyen jól tartja a lépést a fiatalabbakkal, az is szerepet játszhat, hogy nem tizenévesen, hanem jóval később vágott bele a profi életbe. Fiatalon némi sportolás mellett egyetemre járt, bulizott, sőt még civil szakmát (nem is akármilyet ) szerzett. Aztán beült egy irodába, és rájött, hogy ez nem neki való.
„Nem tudtam magam elképzelni egész nap egy irodában ülve. Tudva, hogy milyen a mindennapi élet, még jobban értékelem a sajátomat. Sportban is csak a bringa és az országút játszott. Ha az úszáshoz lett volna tehetségem, nem lennék sportoló, az nekem túl unalmas.”
picture

Annemiek van Vleuten - fotó: Twitter

Fotó: Twitter

2008 volt, mire profi lett belőle, de akkoriban koránt sem volt az a legyőzhetetlen versenyző, mint manapság. Pályafutása első éveiben betegségek és sérülések hátráltatták, majd sokáig volt segítő Marianne Vos mellett.
Első igazán nagy győzelmét a 2011-es Flandrián szerezte, majd lassan elindult azon az úton, ami mára generációja egyik legjobbjává tette. A komoly sérülések mondjuk később sem kerülték el: a 2016-os riói olimpián óriásit bukott, 2018-ban az innsbrucki vb-t egy töréssel a lábában befejezve lett 7., két évvel később pedig épp a Girón törte el a csuklóját, hogy két héttel később már ezüstérmes legyen a világbajnokságon.
És hogyan érte el mindezt? Folyamatos apró fejlődésekkel.
„Ez hajt engem: folyamatosan fejlődni, minden nap valami aprót lépni előre. Ezek adják a napi győzelmeimet.”
Annemiek van Vleuten
Útja során komoly mérföldköveket is megdöntött. Ő lett az első nő, aki versenyt nyert az Izoardon és a Zoncolanon. A covidos 2020-as évben több edzéskilométere volt, mint Wout van Aertnek. Ismert arról, hogy együtt edz férfi versenyzőkkel, amitől saját bevallása szerint az első alkalommal sírva fakadt, ma már mégis gyakori edzéstársa többeknek.
Egyszer viszont minden történet a végéhez ér. Van Vleuten a Giro előtt jelentette be, hogy egy évvel meghosszabbítja idén lejáró szerződését, de 2023 végén befejezi. A csúcson szeretné abbahagyni.
Ehhez akár az is jó alkalom lenne, ha idén sikerülne a Giro mellett a hosszú évek után visszatérő Tour de France-t is megnyernie. Persze a versenyek hossza nem egyezik a férfi mezőnyben teljesített három héttel, de a naptár a nőknél még szorosabb (mindössze két hét van a két verseny közt), így extrémségben tette simán mérhető lenne Pantani 1998-as bravúrjához.
Persze vannak, akik számára a dominanciája unalmas és alig várják, hogy visszavonuljon. Ő inkább abban bízik, hogy idővel túlszárnyalják majd.
„A többi lány számára én egy akadály vagyok, de az akadályok azért vannak, hogy leküzdjék őket. Remélem, jó példát mutatok arra, hogyan élvezem az életet.
Forrás: La Gazzetta dello Sport
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés