„Ha létezik árulás, akkor ez bizony az volt” - egy szétfűrészelt kerékpár és a legendás Roche-Visentini csata története

Ha Sappada és Giro, akkor 1987, a legendás árulás története, ami után csúnyán elmérgesedett a két fő esélyes, Roche és Visentini viszonya. Az olasz versenyző szerint a szakvezetés nem állt a helyzet magaslatán ás aljas módon elárulták, Roche viszont tartja magát ahhoz, hogy semmi különös nem történt, csak az erősebb versenyző nyert.

Stephen Roche-ról a magyar szál mellett valószínűleg minden kerékpárrajongónak azonnal beugrik az elképesztő 1987-es szezon, amikor megnyerte a Girót, a Tourt majd világbajnok lett.

Az 1987-es Girón ugyanis olyan események történtek, amelyekre máig nehéz magyarázatot találni, és aminek köszönhetően - az akkori kiírás fő esélyese - Roberto Visentini szó szerint megutálta a saját sportágát.

Giro d'Italia

"Ez bizony árulás volt" - egy szétfűrészelt kerékpár és a Roche-Visentini párharc története

21/05/2025 - 10:31

1987. június 6.

A nap, amit az olasz sajtóban csak úgy emlegetnek, hogy a 'sappadai árulás' (Tradimento di Sappada). De miért jutott el idáig a Carrera csapat és mit ígértek a rajt előtt a sportigazgatók?

A Giro 15. szakaszát a holland Johan van der Velde nyerte, Stephen Roche pedig átvette csapattárásától, Roberto Visentinitől a rózsaszín trikót.

A befutót követően az olasz versenyző nem nyilatkozik, csak sejtelmesen annyit mond: „Itt valaki haza fog menni.”

A címvédő Visentini két nappal korábban a San Marinó-i időfutamon nagyon megverte a mezőnyt (1.11-et adott Romingernek), és majdnem 3 perc előnnyel vezette az összetettet. Bár sok volt még hátra, mindenki érezte, hogy ő az egyik, ha nem a legerősebb versenyző a mezőnyben.

Visentini és Roche azon a Girón a Carrera színeiben állt rajthoz, némileg olyan helyzetben volt az olasz csapat, mint a Jumbo a tavalyi Vueltán. A szakvezetők nem tudtak (vagy talán nem is akartak) dönteni abban a kérdésben, hogy igazából ki a kapitány.

Segítőnek érkezett, pirosban megy haza - ilyen volt Sepp Kuss emlékezetes Vueltája

Videó forrása: Eurosport

„Nekem az a legfontosabb, hogy a csapatunk adja az összetett győztest. A lábak és a hegyek majd eldöntik, hogy ki a legerősebb” - nyilatkozta a 1987-es Giro előtt Davide Boifava, a Carrera menedzsere. Aki azt is megjegyezte, a San Marinó-i időfutam biztosan választ ad arra a kérdésre, hogy náluk melyik versenyző van a legjobb formában.

De mi történt azon a sappadai szakaszon, ahol Visentiniék egy ideig a saját csapattársukat üldözték, ahol a főszereplők nem hallgattak a szakvezetésre, ahol az olasz versenyző komolyan megzuhant, és majdnem 7 percet kapott Roche-tól?

A válaszokért kicsit vissza kell menni az időben és fontos megérteni pár dolgot. Elsőként azt, hogy Visentini nem volt az egyik legnépszerűbb versenyző a mezőnyben. Ahogy ő fogalmazott: „mindig éreztem a többieken a felém irányuló irigységet.”

Ennek pedig sokak szerint bizony megvolt az oka.

„Roberto egy gazdag családból származott és bár megvolt benne a tehetség, állítólag nem volt a legalázatosabb versenyzők egyike. Valahogy érezni lehetett rajta, hogy számára nem a kerékpársport a legfontosabb” - mesélte évekkel később Valerio Piva.

„Sokak szemében a gazdag papa elkényeztetett kicsi fia volt, aki az országúti kerékpárt nem munkának és hivatásnak, hanem egyszerűen csak szórakozásnak fogta fel” - mondta róla Giuseppe Martinelli.

Érdekes megjegyzések, hisz ritkán szokták olyan emberek a kerékpársportot választani, akik nem szeretnek keményen dolgozni, vagy hiányozna belőlük az alázat. Visentini ráadásul nem csak beszélt és pózolt, hanem nagyon sokat tett a sikerért.

„Valahogy könnyűnek tűnt az egész. De én választottam ezt az életet. Reggel hétkor keltem, fél óra múlva kint voltam az úton, napi 6-7 órát edzettem, tíz előtt mindig ágyban voltam, nem ettem össze-vissza, profiként éltem. Lehet, hogy volt pénzem bizonyos dolgokra és imádtam a jó kocsikat, de minden eredményemért keményen megdolgoztam. Azokkal meg nem lehetett mit kezdeni, akik ennek ellenére irigykedtek rám” - mondta évekkel később Visentini.

Stephen Roche (b) és Roberto Visentini (fotó: gazzetta.it)

Fotó: Other Agency

Amikor Roche az év elején a korszak sztárcsapatához, a Carrerához igazolt, mindenki biztos volt benne, hogy ebből lesznek feszültségek. Főleg azt követően, hogy szóba került a pénz.

„Urs Zimmerman elkezdett arról panaszkodni a többieknek, hogy a nekik járó prémiumból hoztak ide engem és én vagyok a legjobban fizetett versenyző. Miközben sérült a térdem, meg műtétre várok. Pár olasz srác persze egyből egyetértett vele” - mesélte Roche.

„Megtudtam az egészet és szembesítettem a tényekkel. Közöltem vele, hogy pár nagy versenyt nyertem a múltban, és megérdemlem azt az összeget, amiért aláírtam. Később Davide Cassani talált be azzal, hogy 250 ezer lírát kapok havonta, így minek nekem a győzelmekért járó prémium.”

Az ír versenyző nem feltétlenül tudta, hogy hova igazol, és nem ismerte Visentinit sem. Ugyanakkor kezdetben nem érzett feszültséget kettőjük között.

„Annyit hallottam róla, hogy egy gazdag srác, az apja tele van, így neki nem a kerékpársportból kell megélnie. De amúgy teljesen normális csapattársi viszonyban voltunk. Emlékszem, mindketten imádtuk a jó autókat, és akkoriban neki volt egy szuper Mercedes 190 turbója, amivel el is vitt egy körre Bresciában.”

Nem volt ebben semmi titok, az 1986-os győzelme után maga Angelo Zomegnan, a Giro versenyigazgatója nyilatkozta azt Visentinről, hogy „ő egy modern srác, aki imádja a jó autókat és a gyors motorokat, szeret síelni, és simán képes lenne a kerékpársport nélkül meglenni.”

Az 1987-es Giro előtt viszont már szó nem volt közös autókázásról, hisz mindkét versenyző hitt abban, hogy lehet esélye a rózsaszín trikóra. A csapaton belül viszont nem volt kimondva semmi, hiányzott az egyértelmű szakvezetői döntés, ez pedig feszültséget generált. Ugyanis mindent a két versenyzőre (és a hegyekre) bíztak. Miközben Visentini úgy tudta, hogy a Giro az övé.

A nyitónapot - ami, egy mai fejjel szinte elképzelhetetlen, lejtmenetes poggiós időfutam volt (!) - egyből az olasz versenyző nyerte. A 4 kilométeres prológ után Roche ennyit mondott:

A 3. szakaszt követően az ír versenyző átvette a vezetést összetettben, majd jött a San Marinó-i időfutam, az 1987-es kiírás egyik legfontosabb napja.

Csatlakozz az Eurosport Magyarország Viber-csatornájához!

Fotó: Eurosport

Júliusban én már a tengerparton leszek

Ezt megelőzően az olasz újságírók megkérdezték a Carrera csapatfőnökét, hogy mégis melyik versenyzőjét fogja követni. „Amelyikük a gyengébb” - válaszolta Boifava, aki a szakaszt a rózsaszínben kezdő Roche mögött autózta végig.

A 46 kilométer hosszú egyenkéntit Visentini nyerte, méghozzá komoly fölénnyel. Majdnem 3 percet adott Roche-nak, és visszavette az első helyet összetettben. Amikor az újságírók felvetették, hogy az ír versenyző mostantól csak segítő lesz, aminek következtében a Touron majd felcserélődnek a szerepek, Visentini így reagált: „júliusban én már a tengerparton leszek.”

Sokak szerint ez volt az a mondat, ami elindította a lavinát. Visentini tartja magát ahhoz, hogy mindent csak utólag magyaráztak bele ebbe a kijelentésébe.

„Én voltam a legerősebb, és ezt San Marinóban be is bizonyítottam. Majdnem 3 percet adtam Roche-nak, aki aztán megtámadott engem. Ha a csapaton belül van egy kiemelt ember, akkor a többieknek érte kell dolgozniuk. De nálunk nem ez történt. Az egész Boifava és a vezetés felelőssége, akik nem mondták ki egyértelműen azt, amit kellett volna.”

Roche elmondása szerint az egyenkénti után az olasz csapattársa igen nagyképűen viselkedett, szemét módon viccelődött vele, ami eléggé felhúzta. De történt még valami azon az estén.

A Carrera csapata, rózsaszínben Visentinivel. (fotó: gazzetta.it)

Fotó: From Official Website

Roche ugyanis átment az egyik csapattársa, Eddy Schepers szobájába, ahol együtt nézték vissza az időfutamot. A belga versenyző halkan megjegyezte, hogy Visentini nincs a legjobb passzban, mindent beletett az egyenkéntibe, amire a következő hegyi szakaszon akár rá is fizethet. Vagyis finoman utalt rá, hogy Roche simán próbálkozhatna valamikor, és ez a Giro számára még egyáltalán nem úszott el.

„Egyébként én is azt gondoltam magamban, hogy egy rossz nap miatt még nem szálltam ki a csatából” - mondta Roche, aki a sappadai szakasz előtti este nem szólt Schepers-nek arról, hogy pontosan mire készül.

Amikor a Carrera csapat a saját versenyzőjét üldözte

Két nap múlva, június 6-án az ír versenyző egy ártatlannak tűnő lejtmenetben (amit később élete egyik legjobb és legélvezetesebb támadásának nevezett) mindenkit meglepve, teljesen váratlanul elindult. Abszurd jelenetek voltak, a Carrera csapat a saját emberét üldözte, a rózsaszín trikós vezetésével.

Visentini - aki az egyik lejtmenet során majdnem óriásit esett - az első akciót követően (merthogy nem sokkal később volt egy második is), hátrament a sor végére és elkezdett ordibálni a kísérőkocsijával.

„Órák teltek el, és nem láttam az autónkat. Már annyira feltűnő volt a dolog, hogy Moser és Saronni is elkezdett ezzel szivatni. De a szakasz reggelén éreztem a csapaton, hogy valami nincs rendben. Furcsa arcokat láttam, pedig minden rendben volt velünk, hisz vezettük a versenyt.”

Az utolsó emelkedőn Roche egy harmadik alkalommal is betámadta a csapattársát, ami Visentininek már sok volt. Megzuhant és sokat kapott. Az ír versenyző átvette a vezetést összetettben, majd jött a korábban már idézett mondat: itt valaki haza fog menni.

A Carrera csapat szállásán Visentini magából kikelve üvöltözött, fejeket követelt, és azzal gyanúsította meg Roche-ot, hogy egyeseket megvett a mezőnyből. Azért, hogy ellene dolgozzanak és ebben szerinte nemcsak a riválisok, hanem a csapattársak is benne voltak.

„Ő csak távolodott, én meg egyre messzebb kerültem a rózsaszín trikótól. Tekerés közben éreztem belül, hogy egyszerűen elárultak. Mert ez nem volt más, mint árulás. Hátramentem az autónkhoz, de ott azt mondták nekem, hogy nyugi, elől nem mennek nyélen. Miközben mindenhonnan azt hallottam, hogy nő az előnyük. Egyértelmű, hogy a kísérőkocsiban nem törődtek velem és egyáltalán nem védtek meg.”

Boifava állítása szerint ő megpróbálta visszafogni Roche-ot, aki nem hallgatott rá.

„A szakasz után azt mondta nekem, hogy rájuk szólt, de nem történt semmi. Én üldöztem őket, a külföldiek pedig csak nevettek rajtam, szörnyű helyzet volt.”

A sportigazgató évekkel később is tartotta magát ahhoz, hogy tényleg rászólt Roche-ra, aki azt válaszolta neki, hogy nem csinál semmit, csak szeretné megnyerni a szakaszt.

„Az volt a gond, hogy nagyon gyorsan mentem lefelé és senki nem tudott követni. Sokáig nem is tudtam, hogy mi történik mögöttem, így nem voltam tisztában az előnyömmel. Mikor megindult a kommunikáció, mondtam a kocsinak, hogy lassítsanak hátul, mert úgy nekünk legalább nem kell dolgozni a főmezőny elején. Ha Visentiniék megálltak volna, akkor én is. De ők csak üldöztek.”

A nagyfőnök helikopterre ült

Abban, hogy Roche akciójából nem lett nagyobb botrány, a felső vezetés is kellett. Ők nyugtatták le a főszereplőket, és beszéltek rá mindenkit a folytatásra. A farmergyártással foglalkozó Carrera cég elnöke, Tito Tacchella otthon nézte a szakaszt, majd azonnal helikoptert rendelt magának, mert a helyszínre akart utazni. Késve érkezett, mivel a környéken rendezett G7-es konferencia miatt repülési stop volt érvényben.

Autóra váltott, így este tíz után ért oda a csapat szállására. Roche és két segítője (Valcke illetve Schepers) sokáig attól tartott, hogy hazaküldik őket. De meglepetésükre semmi ilyesmi nem történt.

- jegyezte meg Visentini.

„A szállásra visszaérve mondtam Roche-nak, hogy a támadásának köszönhetően Rominger már csak 5 másodpercre van tőlünk, pedig az előnyünk a nap előtt még 3 perc volt. Szóval nem érdekel, hogy ki kezdeményezett vagy ő mennyit vezetett, és mivel magyarázza az egészet, de ettől még szorosabbá tette a versenyt” - emlékezett vissza Boifava, akinek a verzióját Roche is alátámasztja, hisz elismerte egy interjúban, hogy a csapatfőnök valóban üzent neki menet közben.

„Mellém jött a kocsival és visszahívott Visentini mellé. Boifava pontosan tudta, hogy mennyire jóban vagyok Stephennel, hisz állandóan szobatársak voltunk, de segítő kellett hátra és engem jelölt ki” - mesélte a sappadai szakaszról Schepers.

„Egy ideig gondolkoztam, hisz a következő évre még nem volt szerződésem, és nem jött volna jól, ha ellentmondok a sportigazgatómnak. Ezért odamentem Roche-hoz és jeleztem neki, hogy le kell szakadnom. Rám nézett és arra kért, hogy maradjak vele. Egyből mondtam neki, hogy nagyon szívesen de akkor garantálja, hogy vele együtt eligazolhatok és jövőre is lesz csapatom.”

Roche mutogat, az olasz szurkolók árulásról beszélnek

Roche megszerezte a rózsaszín trikót, de ha ez nem lett volna meg, Eddy Schepers szerint valamilyen indokkal biztosan hazaküldik őket. Mivel egyértelműen figyelmen kívül hagyták a szakvezetés utasítását.

Visentini egyébként a 20. szakaszon bukott, megsérült a csuklója, és bár betekert a célba, másnap feladta a Girót. Ő nem jutott el a verseny végéig, nem úgy, mint Stephen Roche, aki majdnem 4 perc előnnyel nyerte az összetettet.

Nem volt túl népszerű az olasz szurkolók körében, valóságos közellenségnek számított a sappadai "mutatványa" után. Folyamatosan pfujolták, néhány hegyi szakaszon leköpték, fenyegették, de Roche-ot nem lehetett kizökkenteni.

Állítólag volt olyan szitu, amikor Visentini maga próbálta fellökni az ír csapattársát, amit Roche később határozottan tagadott. Az olasz versenyző - miután kizárással fenyegették - ehhez ennyit tett hozzá:

A zsűri természetesen nem tett semmit.

„Ha a Marmoladán Eddy Planckaert és Robert Millar nem mennek mellettem és védenek meg a szurkolóktól, valószínűleg nem érek fel a hegyre. Kemény pillanatok voltak, csomót lökdöstek és valaki vörösborral is leöntött” - mesélte egy 2011-es interjúban Roche.

Később az sem segített a megítélésén, hogy a hivatalos eredményhirdetés közben (ahová testőrök kísérték) elkezdetett mutogatni, az ujját a szája elé emelve egyszerűen elcsendesítette az olasz szurkolókat. Akik persze meg voltak győződve arról, hogy az elmúlt napok során tényleg árulás történt.

Stephen Roche csendre intett mindenkit. (fotó: gazzetta.it)

Fotó: From Official Website

Visentini egyértelmű üzenetet küld a szakvezetésnek

Pár nappal az 1987-es Giro vége után Visentini darabokra fűrészelte a kerékpárját és egy műanyag zacskóban elvitte Boifavának. Mert meggyőződése szerint vastagon benne volt abban, hogy Roche elvehette tőle a győzelmet. Azon a Girón ugyanis köztudottan két részre szakadt a csapata, és voltak, akik vele, és voltak, akik ellene dolgoztak. Még a masszőrökről is lehetett tudni, hogy melyik irányba húznak.

„Boifavának sem akkor, sem később nem volt bátorsága beismerni nekem, hogy valójában mi történt. Egyszerűen nem tudta kezelni a helyzetet. De annyit mondhatok, hogy a rajt előtt garantálta nekem a csapatkapitányi posztot. Enyém a Giro, övé a Tour, ahová én is elmegyek, hogy készüljek a vb-re. Az idény elején ez volt a terv. De az 1987-es Giro után Roche nekem nem létezik többé. Nem vagyok hajlandó foglalkozni vele.”

Visentini természetesen nem ment el a Tourra, három évvel később visszavonult, manapság pedig teljesen eltávolodott a sportágtól.

„Alig tudok valamit a mostani mezőnyről. Ez a közeg sajnos tele volt álszent, irigy emberekkel. Mosolyognak, majd ahogy lehet, azonnal hátba támadnak és eladják magukat némi apróért. Pár régebbi csapattárssal még beszélek, de ennyi, egyáltalán nem hiányzik a közeg. Annyi kapcsolatom van a kerékpársporttal, hogy néha eljárok tekerni. Előfordul, hogy felismernek, de már többször letagadtam magam. Ilyenkor azt mondom, hogy csak hasonlítok a tesómra, aki egyszer Girót nyert.”

forrás: BiciSport, Gazzetta, Cyclingnews, Podiumcafe

Kerékpár

Pogačar az őrületes 2024-es szezonjával minden idők legnagyobbjai közé emelte magát

23/10/2024 - 19:32

Giro d'Italia

Stephen Roche: "Valter Attila nálam top10 esélyes az idei Girón"

29/03/2022 - 15:29