Giro d'Italia 1987: "Ez bizony árulás volt" - a szétfűrészelt kerékpár és a Roche-Visentini párharc története
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/01/image-5529e560-3c61-4bf4-bb62-6001888cc173-68-310-310.jpeg)
Frissítve 21/05/2025 - 10:31 GMT+2
Az 1987-es Giro d'Italia egészen elképesztő története, amelynek végén Roberto Visentini darabokra fűrészelte a kerékpárját, és elvitte a sportigazgatójának, aki állítása szerint egyértelműen elárulta őt.
Durván beleszólt az időjárás a Giro második időfutamába - Összefoglaló
Videó forrása: Eurosport
Stephen Roche-ról valószínűleg mindenkinek az elképesztő, 1987-es szezonja ugrik be elsőre. Amikor megnyerte a Girót, a Tour de France-t, majd a világbajnok lett.
Ha viszont egy olasz kerékpárrajongó meghallja Roche nevét, az számára jó eséllyel egyet jelent az árulással.
Az 1987-es Girón ugyanis olyan események történtek, amire máig nehéz magyarázatot találni, és aminek köszönhetően - az akkori kiírás fő esélyese, Roberto Visentini megutálta a saját sportágát.
1987. Június 6.
A nap, amit az olasz sajtóban csak úgy emlegetnek, hogy a 'sappadai árulás'.
A Giro 15. szakaszát a holland Johan van der Velde nyerte, Roche pedig átvette csapattárásától, Roberto Visentinitől a rózsaszín trikót.
A befutót követően az olasz versenyző nem nyilatkozott, csak sejtelmesen ennyit mondott: "Itt még valaki haza fog menni."
A címvédő Visentini két nappal korábban a San Marinó-i időfutamon nagyon megverte a mezőnyt (1.11-et adott Romingernek), és majdnem 3 perc előnnyel vezette az összetettet. Bár sok volt még hátra, mindenki érezte, hogy ő az egyik, ha nem a legerősebb versenyző a mezőnyben.
Visentini és Roche azon a Girón a Carrera színeiben álltak rajthoz, némileg olyan helyzetben voltak, mint a 2023-as Vuelta előtt a Roglič-Vingegaard duóval felálló Jumbo. Vagy most az UAE Emirates. A szakvezetők nem tudtak - és talán nem is akartak - dönteni abban a kérdésben, hogy egy ilyen tavasz után ki legyen a kapitány.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/21/image-6079d541-1e41-4e7f-b5b3-a13c8fbb71ff-85-2560-1440.jpeg)
Roche és Visentini.
Fotó: Other Agency
"Nekem az a legfontosabb, hogy a csapatunk adja az összetett győztest. A lábak és a hegyek majd eldöntik, hogy ki a legerősebb" - nyilatkozta a 1987-es Giro előtt Davide Boifava, a Carrera csapatfőnöke. Aki azt is megjegyezte, hogy a San Marinó-i időfutam biztosan választ ad arra a kérdésre, hogy ki van jobb formában.
De mi történt azon a sappadai szakaszon, ahol Visentiniék egy ideig a saját csapattársukat üldözték, ahol a főszereplők nem hallgattak a szakvezetésre, ahol az olasz versenyző komolyan megzuhant, és majdnem 7 percet kapott Roche-tól?
A válaszokért kicsit vissza kell menni az időben és fontos megérteni pár dolgot. Elsőként azt, hogy Visentini nem volt az egyik legnépszerűbb versenyző a mezőnyben. Ezt a jelenséget ő így fogalmazta meg:
Mindig éreztem a többiek részéről a felém irányuló irigységet."
Ennek pedig sokak szerint megvolt az oka.
"Roberto egy nagyon gazdag családból származott, és bár megvolt benne a tehetség, sokak szerint nem a legalázatosabban viselkedett. Valahogy érezni lehetett rajta, hogy számára nem a kerékpársport a legfontosabb" - mesélte évekkel később Valerio Piva, aki a nyolcvanas években versenyzett.
"Valaki szemében ő volt a gazdag papa elkényeztetett kicsi fia, aki az országúti kerékpárt nem munkának és hivatásnak, hanem egyszerűen csak szórakozásnak fogta fel" - mondta róla Giuseppe Martinelli.
Érdekes megjegyzések, hiszen ritkán szokták olyan emberek a kerékpársportot választani, akik nem szeretnek keményen dolgozni, vagy hiányozna belőlük az alázat.
Visentini ráadásul nem csak beszélt és pózolt, hanem nagyon sokat tett a sikerért.
"Tényleg nem készültem profinak, véletlenül kezdtem tekerni, de egyből jól ment és folyamatosan nyertem. Valahogy könnyűnek tűnt az egész. De én választottam ezt az életet, reggel 7-kor keltem, fél óra múlva kint voltam az úton, napi 6-7 órát edzettem, tíz előtt mindig ágyban voltam, nem ettem összevissza, profiként éltem.
Lehet, hogy volt pénzem bizonyos dolgokra, és imádtam a jó kocsikat, de minden eredményemért keményen megdolgoztam. Azokkal meg nem lehetett mit kezdeni, akik ennek ellenére irigykedtek rám."
Amikor Roche az év elején a korszak sztárcsapatához, a Carrerához igazolt, mindenki biztos volt benne, hogy ebből még lesznek problémák. Főleg azt követően, hogy szóba került a pénz.
"Urs Zimmerman elkezdett arról panaszkodni a többieknek, hogy a nekik járó prémiumból hoztak ide engem, és én vagyok a legjobban fizetett versenyző. Miközben sérült a térdem, meg műtétre várok. Pár olasz srác persze egyből egyetértett vele" - mesélte Roche.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/21/image-fe89b8c3-ba83-41c7-a471-0138196c2ec6-85-2560-1440.jpeg)
Roche rózsaszínben az 1987-es Girón.
Fotó: Other Agency
"Megtudtam az egészet és szembesítettem a tényekkel. Közöltem vele, hogy pár nagy versenyt nyertem a múltban, és megérdemlem azt az összeget, amiért aláírtam. Később Davide Cassani talált be azzal, hogy 250 ezer lírát kapok havonta, így minek nekem a győzelmekért járó prémium."
Az ír versenyző nem feltétlenül tudta, hogy hova igazol, és nem ismerte Visentinit sem, ugyanakkor kezdetben nem érzett feszültséget kettőjük között.
"Annyit hallottam róla, hogy egy gazdag srác, az apja tele van pénzzel, így neki nem a kerékpársportból kell megélnie. De amúgy teljesen normális csapattársi viszonyban voltunk. Emlékszem, mindketten imádtuk a jó autókat, akkoriban volt neki egy szuper Mercedes 190 turbója, amivel el is vitt egy körre Bresciában."
Nem volt ebben semmi titok, az 1986-os győzelme után maga Angelo Zomegnan, a Giro versenyigazgatója nyilatkozta azt Visentinről, hogy "ő egy modern srác, aki imádja a jó autókat és a gyors motorokat, szeret síelni, és simán képes lenne a kerékpársport nélkül meglenni."
Az 1987-es Giro előtt már szó nem volt közös autókázásról, hisz mindkét versenyző hitt abban, hogy lehet esélye a rózsaszín trikóra. A csapaton belül viszont nem volt kimondva semmi, hiányzott az egyértelmű szakvezetői döntés, ez pedig feszültséget generált. Ugyanis mindent a két versenyzőre bíztak, miközben Visentini úgy tudta, hogy övé a Giro.
A nyitónapot, ami egy manapság elképzelhetetlen, (!) lejtmenetes időfutam volt a Poggión, egyből az olasz versenyző nyerte. A 4 kilométeres prológ után Roche ennyit mondott:
Ha a szervezők nem arra törekedtek volna, hogy megöljenek közülünk valakit, enyém lehetne a rózsaszín trikó."
A 3. szakaszt követően az ír versenyző átvetett a vezetést összetettben, majd jött a San Marinó-i időfutam, az 1987-es kiírás egyik legfontosabb napja.
A szakaszt megelőzően az olasz újságírók megkérdezték a Carrera csapatfőnökét, hogy mégis melyik versenyzőjét fogja követni?
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/21/image-736a5c46-393c-4e5f-9ee1-e01f50c4794b-85-2560-1440.jpeg)
Visentini az 1987-es Girón
Fotó: Getty Images
"Amelyikük gyengébb" - válaszolta Boifava, és a szakaszt végül a rózsaszínben kezdő Roche mögött autózta végig.
A 46 kilométer hosszú egyenkéntit Visentini nyerte, méghozzá komoly fölénnyel. Majdnem 3 percet adott Roche-nak, és visszavette az első helyet összetettben. Amikor az újságírók felvetették, hogy az ír versenyző mostantól csak segítő lesz, majd a Touron majd felcserélődnek a szerepek, Visentini így reagált.
Nem, nem. Júliusban én már a tengerparton leszek."
Sokak szerint ez volt az a mondat, ami elindította a lavinát. Visentini tartja magát ahhoz, hogy ebbe a kijelentésébe mindent csak utólag magyaráztak bele.
"Én voltam a legerősebb, és ezt San Marinóban be is bizonyítottam. Majdnem 3 percet adtam Roche-nak, aki aztán megtámadott engem. Ha a csapaton belül van egy kiemelt ember, akkor a többieknek érte kell dolgozniuk, de nálunk nem ez történt. Az egész Boifava és a vezetés felelőssége, akik nem mondták ki egyértelműen azt, amit ki kellett volna mondani."
Roche elmondása szerint az egyenkénti után az olasz csapattársa igen nagyképűen viselkedett, szemét módon viccelődött vele, ami eléggé felhúzta. De történt még valami azon az estén.
Roche ugyanis átment az egyik csapattársa, Eddy Schepers szobájába, ahol együtt nézték vissza az időfutamot. A belga versenyző állítólag halkan megjegyezte, hogy szerinte Visentini nincs a legjobb passzban, mindent beletett az egyenkéntibe, amire a következő hegyi szakaszon akár rá is fizethet. Vagyis finoman utalt rá, hogy Roche simán próbálkozhatna valamikor, és ez a Giro számára még nem úszott el.
"Egyébként én is azt gondoltam magamban, hogy egy rossz nap miatt még nem szálltam ki a csatából" - mondta Roche, aki a sappadai szakaszt megelőző este nem szólt Schepersnek arról, hogy pontosan mire készül.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/21/image-a9fc3b77-af36-49a3-88ad-705d21d9ad08-85-2560-1440.jpeg)
Visentini az 1987-es Girón
Fotó: Other Agency
Két nap múlva, június 6-án az ír versenyző egy ártatlannak tűnő lejtmenetben (amit később élete egyik legjobb és legélvezetesebb támadásának nevezett) mindenkit meglepve teljesen váratlanul elindult. Abszurd jelenetek voltak, a Carrera csapat a saját emberét üldözte, méghozzá a rózsaszín trikós vezetésével.
Visentini - aki az egyik lejtmenet során majdnem óriásit esett - az első akciót követően (merthogy nem sokkal később volt egy második is), hátrament a sor végére, és elkezdett ordibálni a kísérőkocsijával.
"Az autóval, amit korábban órákig nem is láttam. Már annyira feltűnő volt a dolog, hogy Moser és Saronni elkezdett ezzel szívatni. De a szakasz reggelén éreztem a csapaton, hogy valami nincs rendben. Furcsa arcokat láttam, pedig minden rendben volt velünk, hiszen vezettük a versenyt."
Az utolsó emelkedőn Roche egy harmadik alkalommal is betámadta a csapattársát, ami Visentinek már sok volt. Megzuhant és sokat kapott. Az ír versenyző átvette a vezetést összetettben, majd jött a korábban már idézett mondat:
Itt még valaki haza fog menni."
A Carrera csapat szállásán Visentini magából kikelve üvöltözött, fejeket követelt, és azzal gyanúsította meg Roche-ot, hogy egyeseket megvett a mezőnyből. Azért, hogy ellene dolgozzanak. Ráadásul ebben szerinte nem csak a riválisok, hanem a csapattársai is benne voltak.
"Az volt életem legrosszabb negyven kilométere. Ő csak távolodott, én meg egyre messzebb kerültem a rózsaszín trikótól. Tekerés közben azt éreztem, hogy egyszerűen elárultak. Mert ez nem volt más, mint árulás. Hátramenetem az autónkhoz, de ott azt mondták nekem, hogy elől nem is mennek nyélen. Miközben mindenhonnan azt hallottam, hogy nő az előnyük. Egyértelmű, hogy a kísérőkocsiban nem törődtek velem, és egyáltalán nem álltak ki értem."
Boifava állítása szerint ő megpróbálta visszafogni Roche-ot, aki nem hallgatott rá.
"A szakasz után azt mondta nekem, hogy rájuk szólt, de nem történt semmi. Én üldöztem őket, a külföldiek pedig csak nevettek rajtam. Szörnyű helyzet volt."
A sportigazgató évekkel később is tartotta magát ahhoz, hogy tényleg rászólt Roche-ra, aki azt válaszolta neki, hogy nem csinál semmi különöset, csak szeretné megnyerni a szakaszt.
"A gond az volt, hogy nagyon gyorsan mentem lefelé, és senki nem tudott követni" - emlékezett vissza az első akciójára Roche.
"Sokáig nem is tudtam, mi történik mögöttem, és nem voltam tisztában az előnyömmel. Mikor megindult a kommunikáció, mondtam a kocsinak, hogy lassítsanak hátul, mert úgy nekünk legalább nem kellene dolgozni a főmezőny elején. Ha Visentiniék megálltak volna, akkor én is, de ők csak üldöztek tovább."
Abban, hogy Roche akciójából nem lett nagyobb botrány, a felső vezetés is kellett. Ők nyugtatták le a főszereplőket, és beszéltek rá mindenkit a folytatásra. A farmergyártással foglalkozó Carrera cég első embere, Tito Tacchella tv-n nézte a szakaszt, majd azonnal (!) helikoptert rendelt magának, mert a helyszínre akart utazni. Késve érkezett, hisz a környéken rendezett G7-es konferencia miatt repülési stop volt érvényben.
Autóra váltott, és este tíz után ért oda a csapat szállására. Roche és két segítője (Valcke, illetve Schepers) sokáig attól tartott, hogy hazaküldik őket. De meglepetésükre semmi ilyesmi nem történt.
Carrerának kizárólag a rózsaszín trikó számított. Líramilliókat költött a csapatra, de nem érdekelte, hogy melyikünk fog nyerni."
- jegyezte meg Visentini.
"A szállásra visszaérve mondtam Roche-nak, hogy a támadásának köszönhetően Rominger már csak 5 másodpercre van tőlünk, pedig az előnyünk a nap előtt még 3 perc volt. Szóval nem érdekel, hogy ki kezdeményezett, ő mennyit vezetett, és mivel magyarázza az egészet, de szorosabbá tette a versenyt" - emlékezett vissza Boifava.
Ezt a verziót Roche is alátámasztja, mivel egy interjúban elismerte, hogy a csapatfőnök valóban üzent neki menet közben.
"Mellém jött a kocsival, és visszahívott Visentini mellé. Boifava pontosan tudta, hogy mennyire jóban vagyok Stephennel, hisz állandóan szobatársak voltunk, de segítő kellett hátra, és engem jelölt ki" - mesélte a sappadai szakaszról Schepers.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/21/image-2547c881-0fa6-4a30-a246-513f017222f3-85-2560-1440.jpeg)
Visentini az 1987-es Girón
Fotó: Other Agency
"Egy ideig gondolkoztam, hiszen a következő évre még nem volt szerződésem, és nem jött volna jól, ha ellentmondok a sportigazgatómnak. Ezért odamentem Roche-hoz és jeleztem neki, hogy le kell szakadnom. Rám nézett és arra kért, hogy maradjak. Mondtam neki, hogy nagyon szívesen, de akkor garantálja nekem, hogy eligazolhatok vele, és jövőre is lesz csapatom."
Roche megszerezte a rózsaszín trikót, de ha ez nem lett volna meg, Eddy Schepers szerint valamilyen indokkal biztosan hazaküldik őket. Mert egyértelműen figyelmen kívül hagyták a szakvezetés utasítását.
Visentini egyébként a 20. szakaszon bukott, megsérült a csuklója, és bár betekert a célba, másnap feladta a Girót. Ő nem jutott el a verseny végéig, Stephen Roche-csal ellentétben, aki majdnem 4 perc előnnyel nyerte az összetettet.
Nem volt túl népszerű az olasz szurkolók körében, valóságos közellenségnek számított a sappadai akciója után. Folyamatosan pfújolták, néhány hegyi szakaszon leköpték, fenyegették, de Roche-ot nem lehetett kizökkenteni.
Állítólag volt olyan szituáció, amikor Visentini maga próbálta fellökni az ír csapattársát, amit Roche később határozottan tagadott. Az olasz versenyző - miután kizárással fenyegették - ennyit mondott: "Legközelebb az öklömet fogom használni." A zsűri "természetesen" nem tett semmit.
Ha a Marmoladán Eddy Planckaert és Robert Millar nem mennek mellettem és védenek meg a szurkolóktól, valószínűleg nem érek fel a hegyre. Kemény pillanatok voltak, sokat lökdöstek, és valaki vörösborral is leöntött"
- mesélte egy 2011-es interjúban Roche.
Akinek később az sem segített a helyzetén, hogy a hivatalos eredményhirdetés közben (ahová testőrök kísérték), az ujját a szája elé emelve egyszerűen csendre intette az olasz szurkolókat. Akik meg voltak győződve arról, hogy az elmúlt napok során tényleg árulás történt.
Visentini pár nappal az 1987-es Giro vége után több darabra fűrészelte a kerékpárját, és egy műanyag zacskóban elvitte Boifavának. Mert meggyőződése szerint a csapatfőnök benne volt abban, hogy Roche elvehette tőle a győzelmet.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/21/image-c0c3006b-8f88-4307-ac5c-8272ac86d51d-85-2560-1440.jpeg)
Roche az 1987-es Giro végén.
Fotó: Other Agency
Azon a Girón ugyanis köztudottan két részre szakadt a Carrera csapata, voltak akik vele, és voltak akik ellene dolgoztak. Még a masszőrökről is lehetett tudni, hogy melyik irányba húznak.
"Boifavának sem akkor, sem később nem volt bátorsága beismerni, hogy valójában mi történt. Egyszerűen nem tudta kezelni a helyzetet. De annyit mondhatok, hogy a rajt előtt garantálta nekem a csapatkapitányi posztot.
Enyém a Giro, övé a Tour, ahová én is elmegyek, hogy készüljek a vb-re. Az idény elején ez volt a terv. De az 1987-es Giro után számomra Roche megszűnt létezni. Nem vagyok hajlandó foglalkozni vele."
Visentini természetesen nem ment el a Tourra, három évvel később visszavonult, manapság pedig teljesen eltávolodott az országúti kerékpársporttól.
"Nem szeretem, nem érdekel, és nem is követem. Alig tudok valami a mostani mezőnyről. Ez a közeg sajnos tele volt álszent meg irigy emberekkel. Aki mosolyognak, majd ahogy lehet, azonnal hátba támadnak és eladják magukat némi apróért. Egy-két régebbi csapattárssal még beszélek, de ennyi, egyáltalán nem hiányzik ez a közeg. Annyi kapcsolatom van a kerékpársporttal, hogy néha eljárok tekerni.
Előfordul, hogy felismernek, de már többször letagadtam magam. Ilyenkor azt mondom, hogy csak hasonlítok a testvéremre, aki egyszer Girót nyert."
Forrás: BiciSport, Gazzetta, Cyclingnews, Podfiumcafe
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés