Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Fuglsang: „Kíváncsi vagyok, hol lesznek a most szárnyaló fiatalok tíz év múlva”

Bodnár Gergő

Frissítve 21/04/2021 - 21:09 GMT+2

Az Astana versenyzője egy belga újságnak mesélt a múltban elkövetett hibairól, az otthon megjelent könyvéről és a fiatal versenyzők elleni esélyeiről.

Jakob Fuglsang

Fotó: AFP

Legyen bántó, sértő vagy épp teljesen szokatlan, legalább őszinte. Néha talán túlságosan is. De nincs ezzel baj, legalább lehet róla beszélni. Jakob Fuglsang már a tavalyi Giro alatt is felhívta magára a figyelmet egy-két extra naplóbejegyzéssel, most pedig a Het Nieuwsbladnak mesélt a fiatal generációról és a saját múltban elkövetett hibáiról.
Állítólag folyamatosan mindenki rosszul ejti a dán neveket. Veled is hibázunk?
A Jakob, az Jakob, ebben nincs semmi extra. A vezetéknévemben az első ’g’ betűt nem kell ejteni, ennyi az egész.
El lehet árulni, hogy miért hagytad ki a Flandriát? Állítólag imádod azt a versenyt.
Így van. Liége-t és Lombardiát már nyertem, nekem még ott lehetne reális esélyem a győzelemre. Utolsó pillanatos döntés volt, a csapattal úgy határoztunk, hogy a baszk kör után necces lenne az utazás a COVID miatt, szóval inkább elengedtük. De jövőre ott akarok lenni a rajtnál.
Azt tudod, hogy van der Poel és van Aert is ezt tervezi?
Nem gond. Nem hiszem, hogy lehetetlen lenne megverni őket. Ha nem hiszel benne, akkor mondjuk nem is fog sikerülni. Emlékszem, 2007-ben még fiatal montisként interjút csinált velem egy svájci újságíró. Megkérdezte, hogy mi a célom a vb-n. Mondtam neki, hogy mi lenne, hát az arany. Erre nevetni kezdett, mondván, Nino Schurter ellen csak nem gondolhatom komolyan. Nézzétek meg ki nyerte akkor a világbajnokságot. Vagy tavaly a Lombardiát.
Na jó, de erre Belgiumban azt mondják, hogy csak Evenepoel bukása miatt sikerülhetett.
Akkor keresd elő a felvételt, és nézd vissza, ki mozgott frissebben a Sormanón. Ez szerintem nem lehet kérdés. Egyébként nagyon bízom benne, hogy Remco visszatér arra a szintre, ahol a bukása előtt volt.
Úgy gondolod, hogy azon a Lombardián te voltál a legerősebb?
Szerintem nyilvánvaló, de ettől még Evenepoel is kiváló az egynaposokon. Emlékszem, először a Lengyel körön láttam élesben, addig csak történeteket hallottam róla. A királyszakaszon aztán bevállalt egy hosszú támadást, én meg elmosolyodtam magamban. Biztos voltam benne, hogy feleslegesen fárasztja magát és szépen megfogjuk. Hát, nem fogtuk meg. Azóta tudom, hogy ott kell lenni a kerekén, különben vége mindennek.
picture

Fuglsang

Fotó: AFP

Nyilván nem csak Evenepoel az egyetlen tehetséges fiatal, itt van Pogacar, Pidcock, Bernal vagy Hirschi. Tényleg úgy gondolod, hogy 36 évesen lehet esélyed ellenük?
Állandóan ezt kérdezik tőlem, pedig Gilbert vagy Valverde ugyancsak nyert nagy egynapost ennyi idősen. Tényleg nagyon jók a srácok, de volt már korábban is extra korosztálya a sportágnak. Én például Andy Schleckkel együtt kezdtem. Ő 2007-ben második volt a Girón, aztán 23 évesen Liége-t nyert.
De most nem csak egy srácról beszélünk…
Persze, értem. Én erre azt tudom mondani, hogy a mai fiatalok elképesztő profizmusba nőnek bele. Minden, de tényleg minden segítséget megkapnak, legyen az szélcsatorna, szuper kerékpár, top kiegészítők, vagy profi étrend. Nálunk anno kiváltság volt, hogy elmehess tesztelni egy szélcsatornába, mivel az csak a sztároknak járt. Ki kellett érdemelni a lehetőséget. Vagy ott van a minden csapat által alkalmazott dietetikus. Nekem is jól jött volna, ha valaki segít a helyes táplálkozásban…
Miért?
Elcsesztem 8 évet azzal, hogy alig ettem. És közben azt hittem, hogy ez a jó irány. Saját magam jöttem rá arra, miből mennyi kell, hogy maradjon erőm. Senki nem segített, én jártam végig az utat. Pedig jó lett volna, ha kijavítanak.
Jobb lett volna 15 évvel később megszületni?
Nem. De meggyőződésem, hogy ha a mostani trendek szerint edzek, előbb versenyképes lehetettem volna. Bár néha kétségeim vannak a dolgok jelenlegi megközelítésével kapcsolatban. A decemberi kemény edzések, kizárólag azért, hogy már az év első versenynapján a topon legyél… kíváncsi vagyok, hol lesznek ezek a fiatal srácok tíz év múlva.
És te hol leszel?
Nem tudom, a visszavonulásom a 2024-es olimpiáig nem aktuális. Legalábbis most ezt gondolom. Egyáltalán nem érzem magam 36 évesnek, és azt se gondolom, hogy ne lenne esélyem a fiatalabb korosztály ellen. A párizsi lenne az 5. olimpiám, ez nagy motiváció. Bár ha a mostani dán fiatalokra gondolok, lehet nem reális a kerettagságom.
picture

Fuglsang

Fotó: Twitter

Tokió most nagy cél számodra?
A legnagyobb. Olyan leszek, mint Alaphilippe tavaly. Kizárólag felkészülésre használom a Tourt. Nézzétek meg, Julian milyen friss volt Imolában. A két jumbós sráccal ellentétben. Szerinem aki az idei Touron harcban lesz az összetettért, az hat nap múlva nem lesz jó a mezőnyversenyen.
Tavaly télen Lutsenkóval együtt felmerült neved a sajtóban Michele Ferrari esetleges ügyfeleként. Hol tart most az ügy?
Ezt szerintem hagyjuk is, mivel az egészet a média találta ki. Nem áll módomban befolyásolni, hogy milyen baromságokról írogatnak, szóval erről nem szeretnék többet beszélni. Így is eleget romboltak már ezzel a témával.
És a 2018-ban otthon kiadott könyvednek lesz folytatása?
A kiadó felkért rá, szeretnék pár új fejezettel megtoldani a könyvet. De egyelőre vívódom, mert nem kapok érte túl sokat. Mindössze 5 millióan vagyunk, a dán nem egy nagy piac, és ez csak otthon jelent meg. Ráadásul nem könnyű meló. Rasmus Staghøjnel anno húsz alkalommal jöttünk össze, és legalább 3 órát faggatott a múltról. Nem volt egyszerű mindenre pontosan visszaemlékezni.
Forrás: Het Nieuwsblad
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés