Kínai milliókból próbálja meg a World Tourban tartani Vinokourov az Astanát
Alexandre Vinokourov, az XDS-Astana menedzsere elmesélte, hogyan rúgták ki majdnem az általa 2006-ban létrehozott csapat irányításából, mielőtt megérkezett a kínai XDS, amely új távlatokat nyitott a World Tour-tagság megtartásáért küzdő Astana számára.
Watch every single one of Cavendish's 35 Tour de France wins
Videó forrása: Eurosport
Rengeteg UCI-pont és egy kisebbfajta csoda kellene ahhoz, hogy az Astana bent maradjon a World Tourban. Határozottan gyengére sikerült az elmúlt két évük, Mark Cavendish rekordja ugyan nagyot szólt, de sok pontot ettől még nem hozott a kazah csapatnak.
Alexandre Vinokourov, a kínai kerékpárgyártó óriás, az XDS személyében új főszponzorral erősített, de az Astana idén még messze nem dolgozhat olyan komoly költségvetésből, mint az UAE Emirates vagy az Ineos.
Vinokourov nemrég a L'Équipe-nek mesélt arról, mi vezetett odáig, hogy az Astanának kínai milliókra lett szüksége az élvonalban maradáshoz.
Mindenki tudja, hogy nagyon nehéz helyzetben vagytok a 2025-ös szezon elején, mert kisebb csoda kellene a bent maradáshoz.
Ez így igaz és ezzel mindenki tisztában van. De ha én vagy a srácok nem hinnének benne, akkor nem lenne értelme elindulni a versenyeken. Természetesen optimista vagyok, és hiszek abban, hogy elindulunk felfelé.
Sajnos az elmúlt 5 év során nagyon rosszul irányították a csapatunkat, volt egy olyan, tőlem teljesen független emberekből álló menedzsment, akik nem sokat tudtak a sportágról. Pedig azzal jöttek, hogy velük minden sokkal jobb lesz. Sajnos a belső feszültségek miatt buktunk el, és ezt simán elkerülhettünk volna, ha hallgatnak rám. De inkább megpróbáltak kirúgni.
Tényleg elvesztetted az irányítást?
Engem hibáztattak a gyenge eredményekért, azzal jöttek, hogy ennyi pénzből többet kellene nyernünk. Pedig a csapat irányításával kapcsolatos stratégiai döntések nem tőlem származtak.
Otthon mindig is sokan voltam féltékenyek rám, a kazah szövetségben ülő embereket nagyon zavarja, hogy kíváncsi rám a sajtó, és még egy Touron is mindig nekem kell elsőként nyilatkozni. Ott próbálnak keresztbe tenni, ahol csak tudnak és, ha engem nem érnek el, akkor jön a családom.
Manapság az egyik fiam fizet helyettem, Nicolast még a következő Ázsia-bajnokságra sem válogatták be, pedig ő az egyik legjobb versenyzőnk.
Azért Cavendish tavalyi nyári győzelme nagyot szólt.
Igen, de ennyi, más nagy eredményünk nem volt. Nyilvánvalóan szar szezont futottunk, különben nem tartanánk itt. Én is többet vártam egy olyan vezetőtől, mint Lutsenko. Kazahsztánban erősen kritizálták a fizetése miatt, de amikor bejelentette, hogy elhagyja a csapatot, minden fórumon megvádoltak azzal, hogy nem is akartam megtartani.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/01/30/image-b851aa5a-20b8-44fc-8b28-95b3e0130874.jpeg)
Az Astana idén a bentmaradásért küzd.
Fotó: Getty Images
Sok új versenyző érkezett, ez elég lehet?
Mindenekelőtt olyan kerékpárosokat igazoltunk, akik a nagy egynaposokon vagy a Grand Tourokon is képesek lehetnél értékes pontokat hozni. Mint, Wout Poels, Diego Ulissi, Fausto Masnada, Clément Champoussin és Sergio Higuita. De nincs még olyan versenyzőnk, aki egy háromhetesen képes lenne jó eredményt hozni összetettben.
Nemrég elkezdtünk használni egy olyan szoftvert, ami a segít abban, hogy kit, hol érdemes indítani és melyik versenyen a legokosabb rámenni a pontokra. Ezért döntöttünk úgy, hogy kihagyjuk az Algarvét, ahol Vingegaard, Roglič meg az UAE Emirates miatt nem sok esélyünk lenne.
De az ilyen versenyeken azért elég sok pontot lehet gyűjteni.
Ne áltassuk magunkat, manapság két-három csapat kiemelkedik a mezőnyből így alkalmazkodnunk kell hozzájuk. Próbáltam meggyőzni Mauro Gianettit, hogy valahogy a szerződése lejárta előtt megszerezhessük Juan Ayusót, de nemet mondott. Az UAE-nek elég jó versenyzői vannak ahhoz, hogy mindenhol esélyesek legyenek. Abban is reménykedtünk, hogy Alekszandr Vlasov visszatér hozzánk, de ez csak akkor jöhetett volna össze, ha a Red Bull megszerzi Evenepoelt.
A kínai szponzor érkezésével nem nőtt a költségvetésetek?
Idén már több pénzt költhetünk, de messze nem annyit, amiről nyáron írtak az újságok. Olvastam, hogy 50 millió euróból dolgozhatunk, de valójában kicsivel 30 millió euró alatt van a költségvetésünk.
Az XDS viszont a következő évtől kezdve szeretne többet befektetni, ami nagyon jó hír, és már most is ők adják a költségvetésünk 60%-át. Ezért változott a nevünk, de a csapat továbbra is kazah.
A névváltozáshoz mit szóltak otthon?
Nem ment gyorsan, amíg ezt a részt megértették a részvényeseink. Néha azért csalódott vagyok az otthoni bánásmód miatt, mert úgy érzem, hogy a kerékpársporton keresztül sokat tettem Kazahsztánért. A csapatunknak köszönhetően az Astana egy márkanév lett és a győzelmeink miatt már sokan tudják, hol kell keresni minket a térképen.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/01/30/image-56cfb467-d633-4f45-b118-c553a654ccae.jpeg)
Vinokurov mindkét fia az Astanában teker.
Fotó: Getty Images
Nem lehet, hogy a kazah részvényesek belefáradtak az eredménytelenségbe?
Állandóan azt mondom a döntéshozóknak, hogy a World Tour olyan, mint a Bajnokok Ligája a labdarúgásban, és mi 20 év alatt nyolc Grand Tourt nyertünk. Otthon ezt nehezen értik meg, és olyanok várják el az eredményt, akik csak az Ázsia-bajnokságokhoz tudnak viszonyítani. Szerintem mi a két évtized alatt elért eredményeinkre igenis büszkék lehetünk, ennyi ideig azért nem könnyű az élvonalban maradni.
Ha az év végén kiestek a World Tourból, a kínai szponzor akkor is marad?
Nincs más választásunk, bent kell maradnunk, mert a csapatnak csak így lehet jövője. Szerencsések vagyunk, hogy mellénk állt az XDS, mindkét fél nagyon bízik ebben a házasságban.
(L'Équipe)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/01/image-5529e560-3c61-4bf4-bb62-6001888cc173-68-310-310.jpeg)