Eljött az idő, hogy a kerékpársportban is nők dirigáljanak a férfiaknak

A 2018-as női Liège-Bastogne-Liège igazi tűzijátékot hozott. A favoritokat tömörítő, nagyjából tízes csoportban folyamatos volt az adok-kapok, egymást érték a megindulások, mígnem a mitcheltonos Amanda Spratt ellépett. A kiváló ausztrál hegyi menő élete szezonját futotta, és benne volt a pakliban, hogy elrobog a győzelemmel. A Boels-Dolmans két kiemelt embere, Megan Guarnier, és a címvédő Anna van der Breggen is ott volt az üldözősorban, így sportigazgatójuk, Danny Stam döntéskényszerbe került – minél hamarabb lépniük kellett.

„Gyorsan kellett döntenie, ezért konkrétan rákérdezett, ’elég jónak érzed magad ahhoz, hogy leszakítsd azokat a lányokat, akikkel együtt tekersz?’ Nem köntörfalazott” – idézi fel Van der Breggen.

De egy sportigazgató befolyása nem korlátozódik csak a versenyekre. Van der Breggen is hangsúlyozza, hogy Stam és korábbi mentora, Koos Moerenhout mekkora hatással voltak a pályafutására. A 31 esztendős holland legenda reméli, ő is hasonlóan meghatározó figura lesz, amikor 2022 januárjában csatlakozik az SD Worx menedzserteamjéhez – így Van der Breggen lesz majd Vas Blanka egyik új főnöke.

A tokiói olimpiát címvédőként mindenképp meg akarta várni a visszavonulással – már 2020-ban abbahagyta volna, ha nincs a covid-halasztás, végül a világbajnoki mezőnyversenyen láthattuk utoljára. Abban biztos volt, hogy az ápolói végzettségét nem szeretné használni, ám ötlete sem volt, mihez kezd majd, mígnem a csapata állást ajánlott neki és a másik visszavonuló sztárjuknak, Chantal van den Broek-Blaaknak – sportigazgatóként is kipróbálhatják magukat.

De amikor Van der Breggen beül a volán mögé, azon nagyon kevés hölgyek egyike lesz, akik elitszintű női kerékpárcsapatot irányíthatnak.

Igaz, a számuk egyre nő, de a sportigazgatói posztot olyannyira eluralták a férfiak, mintha eddig egyenesen tiltották volna tőle a nőket. Ez persze nem így van, mindenesetre tény, hogy a világ legnagyobb kerékpárcsapatainál szinte kivétel nélkül férfiak töltik be ezt a szerepet. Ha csak a női mezőnyt nézzük, 2020-ban a nyolc WorldTour-csapatnál összesen két teljesállású női sportigazgató dolgozott: Ina Yoko-Teutenberg és Giorgia Bronzini a Trek-Segafredónál.

Így amikor az SD Worx bejelentette, hogy Van der Breggen és Blaak sportigazgatóként folytatja, hatalmas lépést tett a sportág az egyenlőség felé. Stam részéről, aki 2013 óta vezette a csapatot, ez egy praktikus döntés volt. „A WorldTour-csapatok egyre nagyobb stábbal dolgoznak és nagyobb szervezettségre van szükség. Eljött az idő, amikor én is többet tudok otthonról dolgozni, miközben átengedek feladatokat. Amikor ilyen sok tapasztalatod van, mint ezeknek a hölgyeknek, badarság lenne őket elengedni, hiszen rengeteget profitálhat velük a csapat.”

Míg Stam és az SD Worx a józan paraszti ész elvével indokolja a lépést, ez is jól mutatja, hogy mennyire alapvetőnek kellene lennie, hogy korábbi női profikat alkalmazzanak menedzserként a női mezőnyben.

De akkor miért vannak még mindig ilyen kevesen? Rachel Hedderman azóta dirigál, mióta 2009-ben befejezte sportolói pályafutását, jelenleg pedig az amerikai Tibco-SVB csapatnál dolgozik (amit idéntől az EF női soraként kell figyelni). „Az egyértelmű oka szerintem ennek az, hogy sok nő inkább a családalapításra koncentrál, miután visszavonul a versenyzéstől, és ez munka mellett nagy kihívás” – mondja Hedderman, aki egy hároméves kisfiú anyukája.

Carmen Small azután lett direktor a Virtunál, hogy 2017-ben egy bukás során súlyos agyrázkódást szenvedett és idejekorán volt kénytelen visszavonulni. Ő is egyetért, hogy az anyaság közrejátszik abban, hogy kevesebb hölgyet láthatunk ilyen pozícióban, de egy másik szempontot is behoz. Amellett, hogy valóban megfigyelhető egyfajta férfi hegemónia a sportvezetői feladatokat tekintve, a férfi kerékpárosok számára adott egy jól belátható karrierút, amin elindulva feljuthatnak a korosztályos mezőnyből a profik közé. A női versenyzők előtt nincs hasonló út, ezért kénytelenek több lábon állni és bebiztosítani a jövőjüket; Small például tanárként dolgozott, mielőtt elkötelezte volna magát a kerékpársport mellett.

„A legtöbb női kerékpáros magasan képzett” – magyarázza Small. „Nekem is van egy szakmám, amihez bármikor visszatérhetek, matematikából diplomáztam, szóval úgy hiszem, bőven lennének lehetőségeim. A férfi versenyzők között viszont sokan vannak olyanok, akik junior koruk óta csak a sportra koncentrálnak és emiatt feláldozzák a tanulmányaikat. Azt hiszem, ez ma már átalakulóban van, de régen így volt.”

Tulajdonképpen nincs olyan érv, ami azt bizonyítaná, hogy a nők ne lehetnének jó sportigazgatók; a nemnek semmi köze ahhoz, hogy valaki rendelkezik-e azokkal készségekkel, ami sikeressé teheti ebben szakmában. A taktikai éleslátás alapkövetelmény, de ahhoz, hogy egy terv működni tudjon, elengedhetetlen az érzelmi intelligencia, illetve a jó kommunikációs- és szervezőkészség. No meg egy adag talpraesettség – elvégre a sportigazgatóknak sokszor kell rögtönözniük.

„A rugalmasság sokat számít. Mert noha mindig van valami terved, de ez a terv szinte biztosan borulni fog. És ha gyorsan tudsz váltani, az életbevágó lehet” – mondja Small, aki most a német bejegyzésű Ceratizit-WNT-nél dirigál. „A sportigazgató jutalma az, ha ott lehet a versenyeken. A női csapatok nem úgy működnek, mint a férfi csapatok. Amikor a Virtunál voltam, három ember munkáját végeztem: tartottam a kapcsolatot a szponzorokkal, meetingekre jártam, logisztikai feladatokat oldottam meg, néha repülőjegyeket is foglaltam.”

Hedderman egyetért: „Ahhoz, hogy egy csapatot sikeressé tehess, el kell érned, hogy higgyenek a tervedben és meggyőződéssel hajtsák végre azt. Szinte irreleváns, hogy a terved jó-e vagy sem, mert millió egy lehetséges forgatókönyv valósulhat meg egy versenyen, de neked úgy kell előadnod a versenyzőidnek, hogy százszázalékig elkötelezettek legyenek mellette.

A felsorolt készségek egyik nemnek sem a kizárólagos attribútumai, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a férfiak ugyanolyan alkalmasak erre a szerepre, mint a nők. Mégis, bizonyos témakörökben a női versenyzők nagyobb bizalommal fordulnának egy másik nő felé, aki pontosan átérzi a problémájukat.

„Szerintem egy nő könnyebben nyeri el egy fiatal versenyző bizalmát, mint egy idősebb férfi” – véli Danny Stam, aki jelenleg az SD Worxnél dolgozik. A fiatal sportolónők jelentős része valóban nem mer nyíltan beszélni a teljesítményét is befolyásoló egészségügyi gondjairól egy férfi edzővel, legyen az akármilyen korú.

„Az ’el kell mennem a boltba tamponért’, vagy az ’azon gondolkodom, hogy leállok a fogamzásgátlóval’ nem olyan problémák, amiket egy férfi sportigazgatóval akarsz megtárgyalni. Ugyanakkor ezeknek az intim beszélgetéseknek meg kell történniük, hiszen nagyon fontos témákat feszegetnek” – mondja Small.

Ha a női sportigazgatók ritkaságszámba mennek a női WorldTour-soroknál, úgy gyakorlatilag nem léteznek a férfiak élmezőnyében. Egyetlen üdítő kivételről tudunk beszámolni: a brit Cherie Pridham 2020-ban szerződött az Israel Start-Up Nationhöz, ahol többek között Chris Froome főnöke is volt, 2022-től pedig már a Lotto-Soudal szakmai stábját erősíti.

Annak ellenére, hogy ő volt az első, Pridham nem tekint magára úttörőként. „Nem úgy tekintek magamra, mint egy női sportigazgató” – jelentette ki. „Olyan sportigazgató vagyok, mint bárki más, és ez mindig is így volt. Hiszek abban, hogy jó, amit csinálok, és a körülöttem lévő emberek hamar meglátták bennem a vezetői potenciált.”

Arra már Pridham előtt is volt példa, hogy egy nő dirigáljon férfiaknak WorldTour-szintű versenyeken; Rachel Hedderman, aki annak idején Pridham versenytársa volt, felváltva dolgozott a ma már megszűnt United Healthcare férfi és női soránál, és első nőként egy Monumentumon is irányíthatta a férfi csapatot a 2014-es Sanremón.

„Eleinte idegőrlő volt, de részben azért éltem meg így, mert én voltam az első” – mondja.

Habár nem volt személyes tapasztalata azokról a versenyekről, ahol sportigazgatóként vezette a csapatot, elmondása szerint nem ütközött falakba: „A férfiak, akikkel együtt dolgoztam, tudták, hogy valamit jól csinálhatok, mivel a női csapatnak kifejezetten jól ment akkoriban, szóval talán emiatt tartottak hitelesnek.”

Hedderman és Small is megerősíti, hogy a szexizmus egyáltalán nem gátolta őket abban, hogy a női mezőnyben menedzseri posztig jussanak, és habár férfi csapatokhoz bekerülni már sokkal keményebb dió, és emiatt a nők gondolhatják úgy, hogy nem látják ott őket szívesen, Hedderman sosem találkozott diszkriminációval.

– mondja, utalva a kerékpársport előtti karrierjére.

Mindeközben Van der Breggen, akit már csupán hetek választanak el attól, hogy bedobják a mélyvízbe és első versenyén dirigáljon, nem csak saját versenyzői tapasztalataiból táplálkozhat majd: férje, Sierk-Jan de Haan évek óta sportigazgató a Jumbo-Vismánál, így minden bizonnyal segít neki felkészülni az új szerep kihívásaira.

„Férfi vagy női csapat, a koncepció ugyanaz. Ha kivívod a tiszteletüket, és ha tudják, hogy te is képes vagy megcsinálni, igen, látom magam, ahogy boldogulok” – mondja.

via Rouleur