Dumoulin már látja, nagyon is jó dolog profinak lenni

Tom Dumoulin négy hónapig nem versenyzett, aztán egyszer csak rájött, hogy ő még mindig imádja ezt a sportágat. Ez volt a legnagyobb lecke a számára. Tavaly januárban átesett egy komoly krízisen, aminek hatására átértékelt bizonyos dolgokat, idén pedig már ott tart, hogy megcélozza a Girót.

Nem a részvételt, nem a dobogót, Dumoulin bizony a rózsaszín trikóban gondolkodik. Ő az a versenyző, akivel élmény interjút készíteni, hisz továbbra is nagyon nyílt és minden helyzetben teljesen őszinte.

Mert egyszerűen imádom. A Girót valahogy mindig is szerettem, és nagyon jó emlékek fűznek hozzá.

Az összetett. Nagyon rég nem voltam harcban a győzelemért egy Grand Touron, de érzem, hogy nem vagyok esélytelen.

Ez igaz, részemről lehetne simán sokkal több is, de nem félek a hegyektől. Se a hosszúaktól, se a rövid meredekektől.

Nagyon is, semmit nem bántam meg. Teljesen nullán voltam, fejben és testileg egyaránt. Egyszerűen éreztem magamon, hogy folyamatosan fáradt vagyok, nem tudtam rendesen pihenni, egy laza edzés után is a padlón voltam. Pedig direkt kivizsgáltattam magam, vérvizsgálatra is elmentem, de semmi extrát nem mutatott ki.

Erre a kérdésre nem így tekintek. Addig fogom nyomni, ameddig élvezem. Ez ilyen egyszerű. Ha egy év múlva jön el a pillanat, akkor ennyi volt benne és elköszönők, ha tíz év múlva, akkor addig nyomom. De erre a még csak gondolni sem szoktam.

Teljesen. Az UAE Touron kezdek, megyek a Strade Bianchéra, amit én is imádok, lesz Katalán kör, áprilisban meg Amstel. A Giro előtt pedig magaslati edzőtábor.

Nem tudom,valahogy ösztönös az egész. Ha nyaralni megyek, akkor nem Spanyolország ugrik be elsőként, hanem Olaszország. Mindent szeretek, ami olasz. A városokat, az embereket, a kaját, még Livignót is. Pedig oda edzeni megyünk.

A kapcsolatom továbbra is tökéletes Mathieu Heijboerrel, akivel eddig dolgoztam, de egyszerűen új arcra, és új impulzusokra volt szükségem. Apró változtatásokra, amiket talán ki sem tudnék emelni. Október óta készülünk együtt, de eddig minden szuper.

Nem csak tekerni szeretek, szerintem valahol nagyon jó dolog profinak lenni. Olyan versenyzőnek, akitől követelnek, akinek céljai vannak, és aki mindig a maximumra törekszik. Fantasztikus érzés felépíteni egy tervet, kijelölni a célt, azért küzdeni, és kihozni magadból a legjobbat. Ez a része nagyon hiányzott. És hát az sem egy utolsó dolog, hogy reálisan nézve nem sok versenyzőnek van esélye GT-t nyerni a mezőnyben, én viszont közéjük tartozom.

Forrás: La Gazzetta dello Sport