Egy könyv, amely lerántotta a leplet a kerékpársport eddigi legsötétebb és legmocskosabb korszakáról.
A Titkos verseny: A Tour de France rejtett világában: dopping, leplezés és győzelem bármi áron c. könyvet, mely eredeti nyelven 2012. szeptember elsején jelent meg, a The Sunday Times a „zseniálisan részletesnek és teljeséggel meggyőzőnek” írta le.
A The Sunday Telegraph „rettenetesen lenyűgözőnek és instant klasszikusnak” kiáltotta ki, míg az Outside magazin úgy fogalmazott, a kötet „nem csupán más fénytörésbe helyezte a Lance Armstrong-mítoszt. Véget is vetett neki.”
Kerékpár
Lance Armstrong: tehetség, halálraítélt, hős, sztár majd bűnbak
30/08/2022 - 14:08
A Secret Race felkerült a New York Times bestseller-listájára, és elnyerte az Év Sportkönyve díjat az Egyesült Királyságban.
A könyvben Tyler Hamilton aprólékosan beszámol arról, ő hogyan doppingolt pályafutása során, valamint felfedi, hogy Armstrong a hét, zsinórban aratott Tour de France-győzelmét szisztematikus hazudozás, titkolózás, csalás és tiltott szerek tudatos használata révén érte el.
Noha hivatalosan a szivárogtatások, a szövetségi bírósági meghallgatások és a tanúvallomások leplezték le az Armstrong-hazugságot, Hamilton könyve volt az, amely a nagy nyilvánosság számára is bepillantást engedett a szaftos részletekbe.

Armstrong és Hamilton

Fotó: AFP

Hogyan szedték be és adagolták a doppingszereket? Mely versenyeken használták ezeket, és hogyan tüntették el a használatra utaló nyomokat, bizonyítékokat? Kik vettek részt ebben és hogyan segítettek elsikálni az ügyet? A kendőzetlen válaszok lavinát indítottak el.
Egy évtizeddel később Hamilton elmeséli, hogyan jutott el a könyv megírásáig, és hogyan érez most a botránnyal kapcsolatban.

Borítani a dominót

„Már több mint 10 éve annak, hogy elkészült a könyv” – mondja Hamilton, aki a Montana állambeli Missoulában él. „Abban az időben, 2009, 2010 magasságában éppen szövetségi nyomozás folyt Lance és a US Postal csapat ellen, és ekkor kopogtatott először az én ajtómon is az FBI.”
„Idézést kaptam és az esküdtszék előtt kellett vallomást tennem Los Angelesben. Az volt az első alkalom, hogy elmondtam a teljes igazságot, elejétől a végéig – nagyjából hét órán át beszéltem. Amikor kijöttem onnan, tudtam, hogy még sok van ebben a sztoriban, és a könyvírás tűnt a legjobb módnak arra, hogy mindezt elmeséljem.”

Tyler Hamilton

Fotó: AFP

Hamilton 2009-ben, a coloradói Boulderben ült le először Daniel Coyle újságíróval, abból a nyers meggondolásból, hogy elmondja a történetét, minden sötét, terhelő részlettel együtt. Coyle-nak már volt tapasztalata kerékpáros témájú könyvek írásában; ő jegyezte a Lance Armstrong háborúja c. 2005-ben megjelent kötetet, mely a texasi hatodik Tour-győzelmének (fals) történetét mesélte el.
Az első közös vacsora után Hamilton és Coyle rendszeresen összeült a következő két, két és fél év során, mialatt a korábbi US Postal-versenyző készségesen válaszolt az újságírói kérdésekre. Az interjúkat rögzítették, majd Coyle papírra vetette. Klasszikus leosztás: Hamilton beszélt, Coyle írt. Egyszerűnek hangzik, de közel sem volt az.
„Ez volt a legkeményebb dolog, amit életemben csináltam. Dan olyan volt, mint a terapeutám. Ha őt kérdezitek, biztosan azt mondaná, hogy eleinte úgy kellett belőlem kihúzni a dolgokat.”
Próbáltam óvatosan fogalmazni. De végül úgy bugyogott fel belőlem az igazság, mint a gejzír. Úgy éreztem, mintha valaki egy hatalmas kőtömböt emelt volna le a vállaimról.

Csak az igazság és más semmi

Ennek már tíz éve, de Hamiltonból ma is dől a szó. Számos olyan profi kerékpáros van/volt, aki azóta lebukott és/vagy bevallotta, hogy doppingolt a ’90-es években és a 2000-es évek elején, de egyikük sem volt annyira brutálisan őszinte, mint Hamilton, amikor a múltjáról faggatták. Sokan azzal próbálják elhessegetni ezeket a kérdéseket, hogy akkor más idők jártak, és már csak a jelenre koncentrálnak. Na, ő nem ilyen.

Tyler Hamilton aranyat nyert az athéni olimpián

Fotó: AFP

Hogy mikor szedett először teljesítmény-növelő szereket? Azt mondja, tesztoszteron volt egy piros kapszula formájában, amit az akkori csapatorvos, Pedro Celaya adott neki 1997 elején, mondván, jót tesz az egészségének.
„1997-ben Andalúziában kezdtük a szezont február elején, és azt vettem észre, hogy gyorsabb vagyok és tényleg történik valami.”
„Aztán az első tesztoszteron-tabletta után két nappal volt egy Trofeo Luis Puig nevezetű egynapos versenyünk is Spanyolországban, és úgy éreztem, felgyorsult a regenerációm. Oké, nem egy éjszaka alatt, de mindenképp gyorsabban regenerálódtam, mint bármikor korábban.”
„A doppingolás első évében sokkal magabiztosabbnak éreztem magam, jobban regenerálódtam, ami azt jelentette, hogy a kerékpáron és a magánéletben is jobb passzban voltam. Jobban aludtam és javultak az eredményeim is.”
Úgy éreztem, hogy talán dopping nélkül is lépést tudnék tartani a nagyokkal, viszont doppinggal a mezőny legelejére is juthatok.
Egy évvel később, 1998-ban Hamilton második lett Jan Ullrich mögött a Tour de France 7. szakaszán rendezett egyéni időfutamon, miután először röppentek fel azok a hangok, hogy egyszer még akár meg is nyerheti a Tourt.

Tyler Hamilton a 2003-as Liege-en

Fotó: AFP

„Ezt igazán sosem hittem el, de ezután kezdtem el hinni abban, hogy lehet itt keresnivalóm. 1998-ban még mindig azon vacilláltam, hogy jövőre visszamenjek-e az egyetemre.”
Habár már számtalanszor nyilatkozott róla, Hamilton most is készségesen idézi fel, mikor találkozott először a hírhedt doppingdokival, Eufemiano Fuentesszel a CSC csapatnál, valamint hogyan került kapcsolatba a „Motoman” fedőnéven ismert doppingfutárral a US Postalnál.
Hamilton akkor sem szépíti az igazságot, amikor karrierje egyik csúcspontja, a 2003-as Liège-győzelme kerül szóba – mely mind a mai napig az amerikaiak egyetlen Monumentum-győzelme is egyben.
„Büszke vagyok arra, ahogyan megnyertem a Liège-Bastogne-Liège-t; brutális verseny, de tudom, hogy mindig meg lesz csillagozva a nevem, amiért dopping segítségével értem el” – mondja Hamilton.
„Nagyon is jól emlékszem arra a napra; arra, milyen nehéz volt, mennyire hideg volt, milyen sokat melózott értem a csapat, és hogy hoztuk össze azt a győzelmet. A csapattársam, Nicki Sørensen két szökevényt is levadászott nekem, például Lance-t is, hogy végül én nyerhessek. Ez tényleg az egyik legnehezebb egynapos, a szintrajza olyan, mint egy cápa fogsora.”

Hamilton 2003-ban szakaszt nyert a Touron is

Fotó: AFP

„Először 1997-ben indultam a Liège-en, az első profi évemben, és hatalmasat szenvedtem, hogy egyáltalán be tudjam fejezni, szóval az, hogy később visszatértem és a győzelemért mentem, sokat jelent nekem. De ha valaki eljön a házunkba, itt, Montanában, nem fogja tudni megmondani, hogy én valaha profi kerékpáros voltam.”
Nincsenek kitéve a trófeáim a nappaliban; a Liège-é is talán a pincében van valahol. Elég, hogy én tudom, mi a háttértörténete, és mi az igazság a karrieremmel kapcsolatban.
„Amikor elmesélek valakinek egy sztorit, mondjuk azt, hogyan nyertem meg szólóban azt a Tour de France-szakaszt 2003-ban, nem hallgatok el egyetlen apró részletet sem – a mocskos dolgokat sem, természetesen. Sokat beszélek a gyerekeimmel a múltamról, már rengeteg emberrel megosztottam a történetemet, és szerintem ez nagyon fontos, mert ha ti vagy ők nem tudják meg, hogyan és miért történhetett meg mindez, akkor újra meg fog történni.”
„Van két mostohagyerekem és egy kisfiam, és általuk jöttem rá, milyen fontos az őszinteség és a transzparencia. Néhány éven keresztül eltértem ettől a normától, de jó újra a helyes úton járni.”

Áldozati bárányok

Soha senki nem kényszerítette Hamiltont a doppingolásra, ezt ő maga jelenti ki. Ő döntött úgy, hogy beszedi az EPO-t és a tesztoszteront a US Postal versenyzőjeként, és szintén a saját döntése volt, hogy együttműködik Dr. Fuentesszel a CSC-nél.

Hamilton és Armstrong csapattársakként, 2000-ben

Fotó: AFP

Amikor 1997-ben, 26 évesen Európába jött, még csak nem is sejtette, mi zajlik a profi mezőnyben, aztán hirtelen az egyetemes sport legnagyobb átverésének kellős közepén találta magát.
Hamilton beismeri, voltak olyan pillanatai, amikor csak feküdt a hotelszobájában, bámulta a plafont és azon gondolkodott, „Hogy jutottam idáig?”. Persze, ezt sosem mondta ki hangosan – ha valaki elkezdte megkérdőjelezni az orvosokat, az előbb-utóbb a vezetőség fülébe jutott, és az illető versenyző komoly bajba került –, de sokat moralizált rajta. Sosem akadékoskodott vagy ellenkezett. Megcsinálta, amit mondtak neki és csöndben maradt. Omertà, ahogy a maffiában szokás. De egy idő után tarthatatlanná vált a hallgatás.
„Amikor 2004-ben először produkáltam pozitív tesztet, a csúcsról egyenesen a sárba zuhantam, és a sportágon belül sokan kiabáltak rám kígyót-békát – ami persze érthető és jogos. Azt mondták, teljesen egyedül csináltam az egészet. Azért mondták ezeket, hogy magukat védjék. Én meg elvittem a balhét, jó ideig tartottam a hátam. Utólag aztán néhányan elnézést kértek, amiért úgy hátba támadtak.”
Az olyan embereknek köszönhetően, mint Hamilton, ma már tudhatjuk, milyen bűnei voltak ennek a versenyzőgenerációnak, tudunk a hazugságokról és a rendszerszintű csalásokról. Egyesek ezekért jobban megbűnhődtek, míg mások felett elsikkadt a média figyelme. Hamilton, Armstrong, Ullrich és Landis azok a nevek, akik a legtöbbször kerülnek elő, amikor doppingról van szó.
Mindeközben egykori versenytársaik közül többen is topcsapatoknál dolgoznak megbecsült sportigazgatókként vagy épp szakkommentátorokként keresik a kenyerüket. Ők azok, akik látszólag olcsón megúszták. Ez bizonyára bosszantotta Hamiltont.

Tyler Hamilton

Fotó: Getty Images

„Talán tíz évvel ezelőtt még dühített, hogy az én generációmba tartozó srácok még mindig ott lehetnek a sportág közelében és nem mutogatnak rájuk úgy, mint anno rám, de már nem érdekel.”
„Hogy ez így mennyire fair? Egyáltalán nem az. Sokan megúszták a nyilvános felelősségre vonást. De ilyen az élet. Ez ugyanígy megy a politikában és az üzleti életben is. Néhány nevet felkapnak, mint például az enyémet és Lance-ét, de közel sem mindenkiét.”
Mindannyiunkban ott van az igazság, valaki vagy elmondja, vagy nem. Ha titkolod, együtt kell élned vele. Én sokáig éltem együtt a hazugságaimmal, és most már tudom, hogy nem éri meg. Tiszta a lelkiismeretem; már nem kell attól félnem, hogy lebukom. Szeretem ezt az életet.

Élet a bukás után

De hogyan is néz ki ez az élet? Hamilton párjával, két mostohafiával és a közös, kilenchónapos fiukkal él, rendszeresen jógázik és egy befektetői cégnél pénzügyi tanácsadó.
Emellett szívesen mentorálja edzőként a helyi, feltörekvő kerékpárosokat, és újra felfedezte magának a bringázás örömét. Mostanában a környező hegyekben teker, már terepen.
„Volt egy olyan időszakom, amikor rá se tudtam nézni a bringámra. Volt nagyjából 4-5 olyan év, amikor egyetlen jótékonysági rendezvényt leszámítva nem is ültem kerékpárra.”
„Ez azelőtt volt, hogy a könyv megjelent volna, és még néhány évvel utána is. Nem szerettem tekerni, mert nem adott nekem semmi örömöt. Messziről azért követtem a kerékpársportot, de szerintem fontos volt, hogy távolságot tartsak egy ideig” – fogalmaz Hamilton.

Tyler Hamilton (Forrás: Cyclist)

Fotó: Other Agency

„Ami újra meghozta a kedvemet, az a túrabringázás. Nem tudtam sokat erről a műfajról, azt sem, hogyan kéne ezt csinálni igazából, de szépen, lassan elkezdtem felfedezni ezt a világot, a járatlan utakat választva.”
„Most jobban szeretek tekerni, mint valaha. Jobban élvezem nézni is a sportot. Tavaly júliusban például többet láttam a Tour de France-ból, mint életemben bármikor.”
A bringa lehetne egy fájdalmas emlék is számára, ami csupán a sötét múltra emlékezteti – előző életének szimbóluma, mely eldugva, valahol a pince mélyén pihen. De szerencsére nem így lett, és Hamilton látszólag megtalálta belső békéjét.
Ma, 2022-ben boldogabb vagyok, mint 2002-ben vagy 2012-ben. Még sosem voltam ilyen boldog.
via Cyclist
Tour de France
Tour: Armstrong beszólt Froome-nak, Barguil koronavírusos, Lampaert egy kutya miatt bukott
15/07/2022 - 10:06
Tour de France
"Az ágyához volt kötözve, eszméletlenül" – Armstrong döbbenetes dolgokat mesélt Ullrich állapotáról
29/06/2022 - 17:30