„Eltűnik az élvezet a kerékpárból” – De Gendt szerint a mai fiatalokra rövidebb karrier vár

Thomas De Gendt az országúti kerékpár egyik legtapasztaltabb, egyszersmind a legszórakoztatóbb alakja. Ő a szökéskirály, aki persze sokkal több ennél; amit mond, annak mindig súlya van, arra érdemes odafigyelni. Ezúttal arról beszélt, mennyire más ma fiatal kerósnak lenni, mint 15 éve, szóba jött, mennyire megnőtt a bukások száma, valamint az is, hogy az idén meglehet a 25. Grand Tour-rajtja.

Thomas De Gendt

Fotó: AFP

Thomas De Gendt pályafutása vége felé közeledve egy teljesen másik világban találta magát; az országúti kerékpár rengeteget változott azóta, hogy 2009-ben bemutatkozott a Topsport Mercator színeiben.
Hogy mást ne mondjunk, a rizst a versenyzőknek az utolsó szemig le kell mérniük a dietetikus utasításainak megfelelően. Az edzéseken pedig pontosan azt a teljesítményt kell leadniuk, amit előzetesen meghatároztak a számukra. Egy watt-tal sem többet.
A Lottónál De Gendt csapattársa a mindössze 20 éves klasszikus menő és sprintertehetség, Arnaud De Lie. Sokan Tom Boonenhez és Philippe Gilbert-hez hasonlítják őt, a veterán belga szerint azonban ő Arnaud De Lie, és kész.
„Már tavaly, az alteai edzőtáborban láttam, hogy nagyon durván tolja. Lenyomta Caleb Ewant egy dombos sprintben, pedig az Caleb specialitása. Ráadásul egy kerékpárhosszal. Én már akkor azt mondtam, hogy könnyen meglehet a négy-öt győzelem is neki a szezonban. Sokan óvatosságra intettek, hogy még csak 19 éves…, ehhez képest aztán kilenc győzelemmel zárt.”
„Ő egy különleges versenyző, nem csak gyors, de remekül olvassa is a pályát. Kemény versenyen, rossz időjárási körülmények között is képes győzni. Ő egy baromi erős medve, és csak még erősebb lesz.”
picture

Arnaud De Lie

Fotó: Getty Images

„Engem egy kicsit Peter Saganra emlékeztet. Élvezi a kerékpározást, játszik verseny közben. Van, hogy tudja, ő a leggyorsabb, mégis betámad három km-rel a vége előtt. Nem lenne muszáj támadnia, mégis megteszi. Egyszerűen azért, mert ahhoz van kedve. Most fedezi fel, mire képes a teste, de mondjuk három év múlva ennél már komolyabbnak kell lennie.”
De Gendt örömmel látja, hogy mennyire jók a fiatalok, és hogy azonnal képesek versenyeket nyerni. Maxim Van Gils és Lennert Van Eetvelt nevét is említi. Azt mondja, a mentalitásuk nekik is hasonló volt, ugyanakkor ő egy nagyon más időszakban kezdett.
„Nem mehettünk úgy, mint a nagyok. Ki kellett várnunk a magunk idejét, és 23 évesen lehettünk profik. Ma meg itt vannak már 18-19 évesen. Ez régen csak a legjobbaknak adatott meg.”
„Ennek ellenére én nem szeretném, ha most lennék fiatal. Most mindent mérnek és számolnak. A bevitt szénhidrát mennyiségét, a megevett gélek számát, sőt, még azt is, hogy mikor kell betolni azokat. Ez most már egy számítógép-vezérelte sportág lett.”
picture

Thomas De Gendt nyerte a Giro 8. szakaszát

Fotó: AFP

"Arnaud De Lie is követi a kiszabott tervet, de azért nála játszik nála a becslés is. Ő nem akar mindent hajszálra úgy csinálni, ahogy azt előírják.”
„Értem persze, hogy valaki ezt nem áldozatnak éli meg. De mi szabadok voltunk, azt csináltuk, amitől jól éreztük magunkat. A sportág változik, de edzéseken én még mindig inkább érzésre megyek. Ha jó erőben vagyok, egy kicsit jobban megtolom. Miközben a fiatalok ránéznek a wattmérőre, és ha látják, hogy több, mint az előírt 220, nem is tesznek bele többet. Ők így nőttek fel, ez egy másféle megközelítés. Számukra ez a normális, számomra nem.”
„Ahhoz, hogy ezt 15 éven át tolni tudják, mentálisan iszonyatosan erősnek kell lenni. Szerintem a legtöbben, akik Pogacar és Evenepoel ellen versenyeznek, tíz év után abba fogják hagyni. Hacsak nem nyernek ők maguk is egy csomó versenyt.”
picture

Thomas De Gendt szökésben

Fotó: Getty Images

Kitért De Gendt arra is, hogy nagyon sok a bukás mostanság. Az idősebb versenyzők fékeznek, a fiatalok nem, ők csak hajtják egymást előre. Elsők akarnak lenni, de az nem számít hogyan. Ha bukás van, azt mondják, nem az ő hibájuk.
„A mezőny egyre idegesebb, a versenyek egyre kaotikusabbak. Az ománi kör régen egy felvezető verseny volt, most mindenki, mindenhol mutatni akarja magát, mintha minden verseny egyformán fontos volna. Mintha már márciusban le kellene ülni a főnökkel a következő évi szerződésről tárgyalni.”
De Gendt még mindig akar versenyeket nyerni, de tudja, egyre nehezebb a dolga. Tavaly a Girón, Nápolyban minden klappolt, legutóbb akkor sikerült győznie.
„A szökésekben már nem én vagyok a leggyorsabb, de próbálok a legokosabb lenni, és a tapasztalatommal versenyeket nyerni. Négy-öt éve még évi 25 szökésben voltam benne, és behúztam pár versenyt. Tavaly nyolcban voltam ott, és egy győzelem jött össze.”
picture

Thomas De Gendt

Fotó: Eurosport

Ami az idei céljait illeti, szeretne rajthoz állni a Touron és a Vueltán is. Ez egy komoly mérföldkövet jelente a számára.
"A szerződésem a jövő év végéig szól. Nem biztos, hogy 40 éves koromig tolom majd, ahogy pedig mindig mondtam. A gyerekeim lassan cseperednek, és nem értik, hogy az apukájuk, miért van távol olyan sokat, miközben a többieké otthon van minden éjjel. Attól is sok függ majd, hogy érzem magam a következő szezon végén.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés