Felrúgott paktum, kamugörcs, visszarántás és örök harag – Egy botrányos világbajnoki aranyérem története

Az 1963-as országúti vb-nek Belgium, azon belül Ronse városa adott otthont, az augusztus 11-én rendezett férfi mezőnyverseny rajtja előtt pedig a hazai Rik Van Looy volt a toronymagas favorit. A "Herentals Császáraként" is ismert Van Looy pályafutása csúcsán járt ekkor: ő lett az első kerékpáros, aki megnyerte mind az öt nagy klasszikust. Történelmi sorozata még 1958-ban, a Milánó-Sanremóval kezdődött, és az 1961-es Liège-Bastogne-Liège-en tette teljessé kollekcióját.

Azon a napon, Liège-ben egy hármas sprintben tudott nyerni, melyben ott volt faemás csapattársa, Armand Desmet is. A tudósítások "abszolút fölénnyel megszerzett" győzelemről szóltak, ahol Van Looy bizony sokat profitált Desmet áldozatos munkájából az utolsó kilométereken. Ezt csak azért fontos hangsúlyozni, mert később kiderült, ő sem veheti mindig készpénznek a támogatást.

Van Looy addigra már kétszeres világbajnoknak mondhatta magát. 1960-ban a Sachsenring versenypályán gyűjtötte be az első szivárványszínű trikóját az egyetlen NDK-ban rendezett vb-n; magabiztosan, négy kerékpárhosszal verve a címvédő francia André Darrigade-ot.

12 hónappal később sikeresen meg is védte a címét, amikor egy 14 fős élcsoportból került ki győztesen Bernben. A flandriai Ronséban, saját közönsége előtt már így az volt a tét számára, hogy csatlakozzon Alfredo Bindához és Rik Van Steenbergenhez, a profi kerékpáros vb-k történetének két háromszoros bajnokához.

Noha az 1963-as szezonban nem nyert nagyobb egynapost, Van Looy azért szépen építgette a formáját a hazai világbajnokságra. A Dauphinén két szakaszt húzott be, majd a Tour de France-on négy szakaszgyőzelem mellett a ponttrikó is az övé lett. Július végén, amolyan bemelegítésként pedig megszerezte a második belga bajnoki címét.

Ugyan ekkor még inkább egyéni versenyként tekintettek a vb-re, a Coureur nevű lap utólag kiderítette és megszellőztette, hogy "a belga válogatott keretét Van Looy segítésére állították össze, aki győzelme esetén fejenként 1000 fontnak megfelelő összeget ajánlott fel csapattársainak – az erről szóló paktumot pedig mindannyian alá is írták."

Hetven versenyző állt rajthoz a 278 kilométeres mezőnyversenyen, ahol egy 16.4 km-es körpályát kellett 17-szer teljesítenie a mezőnynek, benne a Flandriáról is jól ismert, pavés emelkedővel, a Kruisberggel. Közel hét órányi versenyzés után, egy körrel a vége előtt Tom Simpson és Shay Elliot támadását is hatástalanították, majd Van Looy vette át a kezdeményezést. A korábbi kétszeres győztes többször is próbálkozott, hogy megrostálja a mezőnyt, de nem igazán járt sikerrel.

Gyorsan közeledtek a befutóhoz, és még mindig 29 főből állt az élcsoport, amikor Van Looy kijátszotta az utolsó kártyáját: elképesztő tempóban indította meg a sprintjét és került az élre. A sportág történetének egyik legnagyszerűbb egynapos-menője végre el tudott szakadni riválisaitól és meggyőző előnnyel száguldott a célvonal felé. Kevesebb mint 100 méter volt hátra. Úgy tűnt, a versenynek ezzel vége is, és Van Looy hamarosan csatlakozhat a háromszoros világbajnokok elit klubjához, érvényesítve a papírformát. Vagy mégsem?

Kapcsolódó:

A korabeli felvételen épphogy kivehető a drámai végjáték és a sprint legmocskosabb pillanatai, de az egyértelműen látszik, hogy Van Looy a jobb szélről érkezik, néhány kerékpárhosszal vezet és már látja a célvonalat, amikor elkezd erősen balra, az út közepe felé húzni. Érzékelte, hogy valaki rohamosan közeledik hátulról. Ez a valaki pedig Benoni Beheyt, a 22 éves honfitárs, aki mindössze második profi évét futotta a Wiel's - Groene Leeuw csapatnál. Tavasszal megnyerte a Gent-Wevelgemet, majd top 15-ben zárt mind a Flandrián, mind pedig a Paris-Roubaix-n, a Tour de France utolsó szakaszán, Párizsban pedig pont Van Looy mögött lett második. Most pedig – hiába a paktum – esélye adódott arra, hogy visszavágjon, és megszerezze élete győzelmét.

Van Looy azonban tovább mozog keresztbe – a Coureur szerint később maga is elismerte, hogy szándékosan próbálta blokkolni az utat Beheyt előtt, aki ekkor már csak fél kerékkel van mögötte, az élboly maradéka pedig legalább három kerékpárhossz lemaradással követi őket. Van Looy addig-addig sprintel befelé, hogy közben már átlépi a képzeletbeli középvonalat is, egyre kijjebb, a bal oldali padkához szorítva ezzel Beheytet.

Ezután következik az a sorsdöntő, hírhedtté vált mozzanat, melyet a feljebb linkelt videón is el lehet csípni: Beheyt megragadja Van Looy mezét. A fiatal belga gyakorlatilag visszarántja kapitányát, így amikor a páros átszáguld a célvonalon, már Beheyt kereke van előrébb. Emeli is a kezét ünneplésképp, majd szinte azonnal le is engedi: talán ekkor realizálódott benne, mit is tett az előbb. Átnéz Van Looyra, aki gyorsan meglazítja a pedálszíját és értetlenül pillant vissza, olyan gesztust téve, mintha azt kérdezné: ’Mégis, mi a franc volt ez?’

(Azt már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy ha mindez ma történik, vajon bármelyikük megtarthatta-e volna az érmét.)

Az éremátadón készült fotó (fent) a szavaknál is tökéletesebben visszaadja a botrányos befutó utáni hangulatot és a feloldhatatlannak tűnő feszültséget: Beheyt zavarában kerüli Van Looy tekintetét és inkább a cipőjét bámulja, míg a hátbaszúrt Van Looy a pipától nem bír a szivárványszínű trikóban álldogáló honfitársára nézni.

Másnap persze mindenhol csalással és árulással voltak tele az újságok. A La Stampa olasz napilap a címlapján közölt fotót a lesújtott Van Looyról, amint épp egy zsebkendőt szorongat, melyhez a "Van Looy könnyei" szalagcímet fűzték. A kétszeres világbajnok valóban dühös volt Beheytre, aki a többiekhez hasonlóan aláírta a paktumot, aztán mégis lenyomta őt a sprintben.

"Ha tényleg a saját versenyét szerette volna futni, megmondhatta volna nekem" – nyilatkozott Van Looy az olaszoknak. "Mindenkinek megvan a szabadsága, hogy a maga útját járja, de ha így tesz, akkor is illik úriemberként viselkedni. Viszont tegnap, amikor néhány kör volt csak hátra és megkértem rá, hogy menjen a csoport elejére kontrollálni a szökéseket, Beheyt arra panaszkodott, hogy görcsölnek a lábai. Én hittem neki, vagy legalábbis nem volt idő arra, hogy leálljak vele vitatkozni."

Beheyt válaszára sem kellett sokáig várni: "Igen, igaz, hogy megfogtam a mezét, de ő volt az, aki elzárta előttem az utat, és aki kiszorított a kordonhoz. Ha nem tettem volna azt a védekező mozdulatot, akkor mind a ketten földre kerültünk volna. Van Looy most mindenhol, mindenkinek elmondja, hogy én azzal az egyetlen céllal jöttem a világbajnokságra, hogy őt legyőzzem. Ez marhaság, ugyanúgy dolgoztam, mint a többiek, nem többet, nem kevesebbet… miért is lenne az én hibám az, hogy tévedett és már elhitte, hogy nyert?"

Noha a legendák szerint Van Looy sosem bocsájtott meg, évekkel később visszatekintve a történtekre valamelyest talán megenyhült, az író Les Woodlandnek ugyanis arról beszélt, hogy "nem hibáztathatsz egy versenyzőt azért, mert meglátja a tőle karnyújtásnyira lévő lehetőséget, és megpróbálja azt megragadni. Számomra a feje tetejére állt az egész világ, amikor Beheyt eljátszotta, hogy görcsöl, majd betámadott. De utólag már meg tudom érteni a reakcióját."

2023 nyarán, az ominózus befutó 60. évfordulójára emlékezve a flandriai Roeselare-ban található KOERS kerékpáros múzeum kertjében lelepleztek egy, a főszereplőket egymás mellett ábrázoló falfestményt is. "Szerintem ez óriási megtiszteltetés" – mondta Beheyt, aki családjával személyesen vett részt az ünnepélyes avatáson. Mindezt Van Looy is megélhette, azonban még azon év decemberében, rövid betegség után elhunyt, néhány nappal a 91. születésnapja előtt.

Benoni Beheyt, aki szeptember 27-én tölti be a 84.-et, a világbajnoki címét követő szezonban még ért el szép eredményeket: 1964-ben szakaszt nyert a Tour de France-on, míg a Flandrián és a Roubaix-n is második lett, ám ezután lefelé ívelt a pályafutása, így már 28 évesen visszavonult. Unokái közül ketten is profik lettek, Guillaume Van Keirsbulck neve sokaknak ismerős lehet, ő 2023-ban köszönt el, míg Ceriel Desalt 2027-től a Quick-Step World Tour-csapatában láthatjuk majd.

Ezzel szemben a Beheytnél 7 évvel idősebb Rik Van Looy egészen 1970-ig folytatta, igaz, a harmadik vb-aranyát már sosem sikerült begyűjtenie. A Touron 7, a Girón 17, míg a Vueltán 18 szakaszgyőzelmet ért el 17 évig tartó profi karrierje alatt, 1965-ben harmadszor ünnepelhetett a Roubaix-n, és még 34 évesen is meg tudta nyerni a Flèche Wallonne-t. A belga kerékpársport egyik legnagyobb alakja a PCS adatai szerint 160 győzelemmel búcsúzott el a mezőnytől. Aztán jött Eddy Merckx, de az már egy másik történet…

Forrás: Cyclist

Borítókép forrása: Alarmy