Minimum egy Dr. Frankenstein kellene ahhoz, hogy Pogacar, Evenepoel, Cavendish és Van der Poel összegyúrva Merckx nyomába tudjon érni

Axel Merckx, a belga kerékpársport nagy legendájának, Eddy Merckxnek a fia, saját jogán is tiszteletet vívott ki a mezőnyben, majd sikeres utánpótlás-nevelőként vált meghatározó alakjává a sportágnak. Most egy belga lapnak adott interjút, amiben Remco Evenepoelról és Tadej Pogacarról is beszélt.

90 év - és még mindig nincs kegyelem | Kövesd élőben a Vuelta a Españát az Eurosporton!

Videó forrása: Eurosport

Mit csinál egy visszavonult bringás, aki a történelem egyik legnagyobbjának nevét viseli, és apja árnyékában kénytelen élni? Az ötvenes évei elején járó Axel Merckx például keményen sportol, és figyeli, mi történik a bringás világban.
"Különösen télen igyekszem legalább heti ötször edzeni. Emellett egyre inkább az erősítő edzést kiegészítem a kerékpározással és a futással. Ötvenesként ezen is dolgozni kell: hát, has, vállak...
De hogy én mozgás nélkül éljek? Mentálisan ez egyszerűen kivitelezhetetlen lenne. Nevezzük függőségnek. Vannak, akik meditálnak, mások sört isznak, én edzek. A profi karrieremhez képest csak 10 kilót híztam - és higgyétek el, akkor nagyon sovány voltam.
Ha csak egy hétig nem tudok edzeni, már vacakul érzem magam. Alig egy héttel azután, hogy abbahagytam a versenyzést, elkezdtem kocogni és újra elkezdtem focizni is" - nyilatkozta Axel Merckx a Nieuwsbladnak.
picture

Eddy Merckx és a fia, Axel Merckx

Fotó: Getty Images

2007 nyarán indult utolsó profi versenyén. Azóta a korábbi belga bajnok elsősorban ifjúsági csapatok csapatvezetőjeként/menedzsereként tevékenykedik - idén például a Hagens Berman Jayco csapatával dolgozik, amelyik a WorldTourban szereplő Jayco-AlUla utánpótláscsapata.
"Hihetetlenül szenvedélyes vagyok, ha a versenyzőimről van szó. Jobbá akarom tenni őket, és a profi szintre akarom vezetni őket. Nem edző vagyok, hanem menedzser, aki a személyzeti menedzsmentért, a marketingért, a szponzorálásért felelős... És csapatvezetőként én vezetem a kísérőkocsit is" - meséli.
A fiatalok képzése 2025-ben már teljesen más, mint amilyen 35 évvel ezelőtt volt, ezt ő is pontosan tudja, de igyekszik alkalmazkodni a trendekhez, még ha olykor nehéz is.
"Ennek az ígéretes fiatalokból álló generációnak gyakran van személyi edzője, menedzsere, dietetikusa..."
Fiatalon én még mindig úgy edzettem, ahogy az apám.
"Amikor elkezdtem ezt a munkát, magukat a fiúkat, vagy a szüleiket hívtuk, ha valami volt; most egy menedzser is bekapcsolódott közénk, ő is részt vesz a munkában. Nem hiszem, hogy ez jó irány a fejlődésben, de manapság az csapatok egymillió eurós busszal érkeznek a versenyekre, úgyhogy látjuk, hogy ezek a fiúk nagyon el vannak kényeztetve.
De vajon lesz még elég lendületük, motivációjuk ahhoz, hogy felérjenek a csúcsra?"
Úgy élnek, mint a profi kerékpárosok, már akkor, mielőtt profi szerződést írnak alá.
Merckx szerint ez fokozott nyomáshoz és mentális összeomláshoz vezet, méghozzá már elég fiatalon.
"Pénzügyileg nem mindig tudunk versenyezni a nagy csapatokkal, de gondoskodunk arról, hogy versenyzőink ne csak sportolóként, hanem emberként is fejlődjenek. A tizennyolc évesek még gyerekek.
Nem mindenki tudja kezelni ezt a különleges versenyzői életet, sem fizikailag, sem mentálisan. Sok srácot látok összeomlani. Vagy feladják, depresszióba esnek, vagy sok időbe telik, mire elérik a szintjüket.
A probléma az, hogy sok ígéretes fiatal Evenepoelhez hasonlítja magát, de Remco teljesen egyedi, különleges eset.
picture

Remco Evenepoel történelmi duplája és Valter Attila bravúros negyedik helye az olimpián

Videó forrása: Eurosport

Merckx olyan versenyzőket edzett korábban, mint Joao Almeida, Tao Geoghegan Hart, Neilson Powless, Jasper Stuyven vagy Jasper Philipsen. Azonban a már említett nagy tehetséggel elkerülték egymást, pedig majdnem összejött az együttműködés: Remco Evenepoellal előzetes megállapodása volt, hogy a belga versenyző csatlakozik hozzájuk, de az azóta olimpiai- és világbajnok Evenepoel közvetlenül a profi mezőnybe ugrott, nem töltött túl sok időt az utánpótláscsapatokban.
"Eljött az otthonomba Remco, és megállapodtunk abban, hogy csatlakozik is a csapatunkhoz, de olyan gyorsan fejlődött, hogy a nagy csapatok is elkezdtek hajtani rá. Természetesen szerettük volna, ha legalább egy évig nálunk versenyez, és akkoriban fájdalmas volt, hogy ez végül nem jött össze, de utólag visszagondolva Remco választása helyesnek bizonyult."
picture

Tadej Pogacar és Remco Evenepoel.

Fotó: AFP

Ha már szóba kerültek a tehetséges sztárok, Tadej Pogacart sem lehet megkerülni, különösen mert róla elég gyakran hangzik már el az, hogy ő lett az első kerékpáros, aki megközelítette Eddy Merckxt.
"Régóta keresnek már hasonló képességű versenyzőt, de eddig minden ilyen összehasonlítás baromság volt. Pogacar viszont van olyan erős, mint amilyen az apám volt a fénykorában.
De vajon meg tudja-e ezt ismételni ez a srác évről évre úgy, mint az apám? És vajon megdönti valaha az egyórás rekordot, mint az apám? Talán Tadej ötnél többször is megnyeri a Tourt, de mellette vajon hétszer nyeri-e meg majd a Milánó-Sanremót és ötször a Liège-Bastogne-Liège-t is, mint az apám?
Kétlem.
A négy nagy bajnok: Mathieu van der Poel a klasszikusokon, Tadej Pocagar összetett menőként, Mark Cavendish top sprinterként, Remco Evenepoel pedig időfutam-versenyzőként - mindegyikük a maga nemében jobb, de ők is csak akkor tudnák túlszárnyalni az apámat, ha egyetlen versenyzővé gyúrnák össze őket."
picture

Eddy Merckx

Fotó: Getty Images

Axel Merckx 1972-ben született Belgiumban, 1993 és 2007 között versenyzett profiként, többek között a Motorola, a Mapei, a Lotto és a Phonak színeiben. Bár nem követte édesapja, Eddy Merckx példátlan győzelmi sorozatát, stabil és megbízható versenyzőként ismertük meg a mezőnyben a legnagyobb körversenyeken és egynaposokon egyaránt.
Legnagyobb sikere a 2000-es Giro d'Italián aratott emlékezetes szakaszgyőzelme volt, emellett számos dobogós helyezést szerzett belga bajnokságokon és klasszikusokon. Visszavonulása után Kanadában telepedett le, ahol az Axeon–Hagens Berman kontinentális csapat vezetőjeként olyan fiatal tehetségek pályafutását indította el, akik később a WorldTour mezőnyében is maradandót alkottak.
Miután Axel Merckx bejárta Dél-Franciaországot és Kanadát, visszatért Belgiumba, Sterrebeekben telepedett le, ahol továbbra is fiatalokkal foglalkozik.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés