Kukába dobott hagyományok, kétsebességessé váló élvonal: így menekül a World Tour-kiesés elől az XDS-Astana
Az Astana feltámadása a 2025-ös szezon egyik nagy sztorija, amiről szinte minden közvetítésben esik szó. Télen még úgy tűnt, szégyenszemre búcsúzhatnak a World Tourtól, a kazah csapat azonban filozófiát váltott, ami néha ugyan megmosolyogtató helyzeteket szült, de működik. Szűk két hónappal a versenyszezon vége előtt már úgy állnak, hogy megőrizhetik élvonalbeli státuszukat további három évig.
Az Astana vette be a Kékestetőt: Lópezé a királyszakasz és a sárga trikó
Videó forrása: Eurosport
De mégis, milyen szemléletváltás áll a (várható) megmenekülésük mögött, hogy élik meg a 10. helyekért való versenyzést, és mit gondolnak az UCI pontrendszeréről? Egy tősgyökeres Astana-sportigazgató válaszol.
Az előző szezon végén az XDS-Astana bennmaradása veszett ügynek tűnt. A kazah csapat stabilan a top 18-on kívül helyezkedett (21.) a pontversenyben két év elteltével, több mint 5000 pontnyi hátrányt kellett volna eltüntetniük a kiesés elkerüléséért.
Mióta 2022-ben Vincenzo Nibali visszavonult, Alexandre Vinokourov sora – divatos szóval – kisebb identitáskrízisbe került. 2023-ban és 2024-ben Mark Cavendish lett a húzónevük, és amikor végül megszerezte 35. Tour de France-szakaszgyőzelmét, megdöntve Eddy Merckx rekordját, egy pillanatra a csúcson érezhették magukat, de sajnos a történelemírásért nem jár pluszpont. 2024 őszén a csapat sorsa megpecsételődni látszott.
Voltak olyan számítások, melyek szerint az Astana élvonalbeli tagságát még az sem garantálná, ha 2025-ben mind a három Grand Tourt megnyernék. Tényleg kissé lehetetlen küldetésnek tűnt, és a bizonytalan helyzet a csapat jövőjét is veszélyeztette, annak ellenére is, hogy az XDS képében új főszponzor és kerékpárbeszállító érkezett.
Május végére viszont az XDS-Astana máris kiküzdötte magát a kiesőzónából, köszönhetően a szezon első felében produkált, elképesztő menetelésüknek, melynek során 13 győzelem mellett 8000 (!) pontot zsebeltek be. Igaz, a csapat lendülete némileg megtört júniusra és júliusra, továbbra is magabiztosan őrzik a bennmaradást jelentő pozíciójukat, amivel megválthatják World Tour-licencüket a következő három évre.
- Ez is érdekelhet: "Remcót nem csak a Tour miatt igazoltuk" – Sagan-effekust vár Evenepoeltól a Red Bull-Bora
Ha egy teljes évtizeddel visszamegyünk az időben, az Astanát a mezőny egyik topcsapataként tartottuk számon; 2013 és 2016 között nem volt olyan szezonjuk, amikor ne nyertek volna háromhetest. Még 2019-ben is ragyogó évet zártak 37 győzelemmel, utána viszont látványos zuhanórepülésbe kezdtek: 2022 volt a mélypont, akkor mindössze 5 győzelmet tudtak felmutatni.
Hiába léptek át rajtuk sorra a riválisok, az Astanánál sokáig nem érezték szükségesnek, hogy változtassanak. 2023-ban aztán új ciklus kezdődött az UCI kieséssel fenyegető pontversenyében, és tavaly télen el is jött az a pillanat, amikor már a csapatvezetés is érezte, itt az ideje egy új megközelítésnek. A győzelem-központú versenyzés helyét felváltotta a szisztematikus pontvadászat.
"Tudtuk, hogy nehéz lesz, de döntenünk kellett, vállaljuk-e a kockázatot" – mondja Alexandr Shefer sportigazgató. "Muszáj volt valamit lépnünk."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/04/30/image-0f057dba-890a-4024-b651-3eb02aba2b32-85-2560-1440.jpeg)
Az Astana nyerte a Picnic elleni páros csatát, Dina Márton 15. a Török kör királyszakaszán
Videó forrása: Eurosport
Az első lépés pedig a keret radikális átalakítása volt: 14 új versenyző érkezett idén januárban, megszerezték többek között Wout Poelst, Diego Ulissit, Fausto Masnadát és Mike Teunissent. Ez kívülről kissé koncepció nélküli igazolási stratégiának tűnhetett – mert az is volt. Hosszú távú projekt helyett az XDS-Astana teljesen ráállt a pontgyűjtögető életmódra – lehajolnak mindenért, bármilyen messzire is kell érte utazni. "Az elmúlt évekhez képest megerősítettük a keretet, az egyetlen szempont pedig a pontszerzés volt" – mondja Shefer.
Az újratervezés művészete
A harcedzett versenyzők megszerzése csak fél siker volt. A szakvezetésnek ezután azt kellett kisakkoznia, hova küldje őket a pontmaximalizálás érdekében, kukába dobva az alapfilozófiájukat. Az XDS-Astanát az évek során úgy ismertük meg, mint ahol a Grand Tourok vannak a fókuszban, és olyan klasszis összetett-menők köré építik a csapatot, mint Nibali, Alberto Contador, Fabio Aru vagy Miguel Ángel López. A prioritásaikat pedig sokáig annak ellenére sem adták fel, hogy a keretből eltűntek az igazán nagy sztárok, akikre érdemes építeni.
2025-re azonban az a döntés született, hogy a legerősebb versenyzőiket a World Tour-szint alá delegálják, vagy legalábbis megpróbálják velük elkerülni azokat a versenyeket, ahol Tadej Pogačar- és Mathieu van der Poel-kaliberű ufók is indulnak. A csapaton belül mindenki elfogadta, hogy a túlélésért muszáj alkalmazkodni a pontrendszerhez, még ha ez néha áldozatokkal is jár.
Poelsszal például a 2.Pro besorolású Török Körversenyt célozták – és nyerték is – meg, míg Harold López a magyar kör összetettjét húzta be. Feltűnően erős csapatokat küldtek Kínába, a kissé lesajnált Tour of Hainanra és a Tour of Qinghaira is, de nem pusztán azért, hogy kedvezzenek új főszponzoruknak.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/04/image-ec18103d-080c-41e0-9d93-0bf49aee1702-85-2560-1440.jpeg)
Csak a szokásos: Astana-sikerrel zárult a Török körverseny
Videó forrása: Eurosport
"A legerősebb bringásainkat sokszor inkább kisebb versenyekre küldtük a World Tour-versenyeket helyett" – magyarázza Shefer. "Erős kerettel mentünk például a török körre és a Hainanra, mert tudtuk, hogy ezeken a versenyeken sok pontot kaszálhatunk. Azzal a csapattal, amink most van, és amilyen magas az általános színvonal, sokkal nagyobb eséllyel érhetünk el jó eredményeket ezen a szinten, mint a World Tourban."
A szemléletváltás persze nemcsak a versenyprogramra korlátozódott, hanem a taktikájukban is megjelent: az Astana sokat tanult és merített abból, ahogyan a Cofidisnek 2022-ben sikerült megmenekülnie a kieséstől.
"A versenyek megnyerése helyett sokkal inkább a pontszerzésre koncentráltunk, hiszen nehéz helyzetbe kerültünk" – fejti ki a sportigazgató. "Nyilván ez más volt, mint amit eddig csináltunk, mivel sosem versenyeztünk még pusztán a pontokért. Sajnos eljutottunk arra a pontra, hogy a bennmaradás érdekében el kellett kezdenünk rámenni a helyezésekre két-három versenyzővel, elengedve a győzelmeket.
Ez nem túl pozitív hozzáállás, de ebben a pillanatban az a célunk, hogy megmentsük magunkat."
Shefer hangsúlyozza, a versenyzőik részéről nem volt ellenvetés az új megközelítéssel kapcsolatban. A tél során összehívott meetingeken a vezetőség felvázolta a koncepciót, a többség pedig gyorsan alkalmazkodott a helyzethez.
"Minden versenyzőnk tisztában van azzal, hogy könnyebb lesz pontokat szerezni a kisebb versenyeken, mint a World Tourban" – mondja Shefer. "Manapság a World Tour-versenyeken, különösképp a kiemelt versenyeken, rendkívül magas a színvonal, ami megnehezíti a pontgyűjtést. És amikor bizonyos nagy nevek is ott vannak a mezőnyben, előre tudhatod, hogy legjobb esetben is csak az ötödik helyért mész, és az is csak akkor lesz meg, ha minden összeáll. Ehhez képest a kisebb versenyeken jobb eredményeket tudunk elérni."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/02/image-6337e6f6-38a7-4715-8a4e-8d38c4f6fff4-85-2560-1440.jpeg)
Nem tud leállni az Astana csapata, most López nyert hegyi befutót
Videó forrása: Eurosport
Ez már mindig így lesz?
A Giro után az XDS-Astana a 17. helyig jött előre a hároméves ranglistán, és noha a Tour de France-on a vártnál gyengébben teljesítettek és két pozíciót visszaestek, de így is tudtak javítani a pontszámukon. A Vuelta-rajt előtt a 16. helyen jegyezték őket, ráadásul több mint 2000 pont az előnyük a kiesőhelyen álló Cofidis előtt – ettől persze még nem dőlhetnek hátra, de a trend megnyugtató.
"A Touron is egy masszív csapattal indultunk, benne jó versenyzőkkel, viszont többen közülük nem voltak a legjobb formában, a verseny pedig kifejezetten kemény volt" – ismeri el Shefer. "Kicsit jobb szereplésben reménykedtünk, de ha ott nem vagy 100%-os, nagyon nehéz értelmezhető eredményt elérni."
"De most csak a szezon hátralévő részére figyelünk és keressük a lehetőséget, hol tudnánk még pontokat gyűjteni. Mivel már nem igazán beszélünk győzelmekről, tényleg minden a pontok körül forog. Csak ebben gondolkodunk, és az egész csapat beállt e mögé a stratégia mögé. Minden héten leülünk és átvesszük, hány pontot szereztünk, és megnézzük, hogy állnak a riválisaink."
Olvass tovább:
- „Félelemmel nem lehet versenyezni" – Tim Declercq visszavonul, mert a főszponzor inkább fiatalítana
- Csúcsok, bukások, hősök - A 21. század öt legdrámaibb szakasza a Vuelta a Españán
A dolgok jelenlegi állása szerint a 18. Intermarché-Wanty előzi a Cofidist és az Uno-X-et az utolsó World Tour-licencért, bár a belga csapat tervezett összeolvadása a Lottóval még bekavarhat. Az Astana feladata viszont változatlan: tovább csipegetik a pontokat, mígnem biztos a bennmaradásuk.
Versenyzőként Shefer olyan sztárokat segített, mint Michele Bartoli vagy Gilberto Simoni. Az Astanánál a csapat alapítása óta sportigazgató, számos nagy egynapos- és Grand Tour-győzelemben volt benne. Azt Shefer is elismeri, hogy az új módi tökéletesen ellentmond a saját versenyfelfogásnak, de mint mindenki más, ő is kénytelen volt átállni.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/27/image-ae66362f-08b5-423f-8b69-9c10aca0fcc1-85-2560-1440.jpeg)
Zseniális szakasz, olasz győzelem, Del Toro először került gondba
Videó forrása: Eurosport
"Ezt nehéz elfogadni, hiszen szembemegy azzal, ahogyan korábban versenyeztünk" – mondja. "Mindenki nyerni szeretne, de muszáj feladnunk a régi hozzáállásunkat, miszerint csak egy versenyzőre koncentrálunk és érte dolgozunk, mert túl nagy a kockázat: ha az az egy ember elszáll, üres kézzel megyünk haza."
"Ehelyett van mindig két-három emberünk, akik a negyedik-ötödik, vagy akár a tizedik helyért mennek. Ez nem valami örömteli. Szerintem ez csupán arra világít rá, hogy
komoly problémák vannak a pontrendszerrel; kiöli a show-t a versenyekből."
Végül Shefer is lenyelte a keserű pirulát – ez lett az új realitás. Még ha az XDS-Astana be is biztosítja a World Tour-tagságot a következő három évre, a most bevezetett filozófia valószínűleg 2026-ban is meghatározza majd a működésüket. Az elkeseredettség szülte stratégia sablonként szolgálhat nekik, és más, hasonló cipőben járó WT-soroknak is az új pontciklusra.
"A kisebb csapatok élete még a következő szezonban is erről fog szólni" – mondja Shefer. "Ha nem tudod megszerezni a topversenyzők egyikét, és ha nem vagy biztos abban, hogy nem kell majd aggódnod a kiesés miatt, akkor kénytelen vagy megtartani ezt a filozófiát és menteni a bőrödet a pontgyűjtögetéssel."
A World Tourban mostanra kialakult egy Serie A és egy Serie B. Ott van a világ jelenlegi öt legerősebb csapata, akiknél a legnagyobb bajnokok tekernek. És ott vannak a többiek, akik meg küzdhetnek a maradék pontokért."
Az eredeti cikk a Domestique oldalán jelent meg.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-303c4420-3b62-4acb-a519-a4223b019c15-68-310-310.jpeg)