Aranypedál 2024 - Az év csapata
Publikálva 16/12/2024 - 18:41 GMT+1
Sorozatban a tizenegyedik olyan év következik, amikor a ti segítségetekkel választjuk meg a szezon legjobbjait. Megint kiosztjuk a méltán híres, és szakmai körökben elismert Aranypedál-díjat, amelyet még a 2013-as szezon végén vezettünk be, és ahol szerencsére az elmúlt években egyre többször tűntek fel a magyar versenyzők, vagy hozzájuk köthető emlékezetes pillanatok.
Ötvenegy kilométeres szóló a vb-n, Pogacar megcsinálta a triplát - összefoglaló
Videó forrása: Eurosport
ITT A DECEMBER, MINDJÁRT KARÁCSONY, AMI NEM JELENT MÁST, MINT A SZOKÁSOS ÉV VÉGI SZAVAZÁST. IDÉN SOROZATBAN MÁR A TIZENEGYEDIK OLYAN ÉV KÖVETKEZIK, AMIKOR A TI SEGÍTSÉGETEKKEL VÁLASZTJUK MEG A SZEZON LEGJOBBJAIT.
A szabályok nem változtak, ezúttal is öt kategóriában (év csapata, év versenyzője, legemlékezetesebb pillanat, legnagyobb csalódás, év szakasza/versenye) hirdetünk győzteseket, és minden esetben négy-négy jelöltre lehet szavazni.
Az első részben arra keressük a választ, hogy szerintetek melyik volt a 2024-es szezon legjobb csapata? Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy az elmúlt két év során ezt a kategóriát óriási fölénnyel nyerte az a Jumbo-Visma. A holland sor ezúttal is ott van a listán, de most messze nem tűnik a legnagyobb esélyesnek az év csapata címre.
1. UAE EMIRATES
Nyolcvanegy győzelem, 20 különböző versenyzővel, ide talán nem is kellene mást írni. Pogačar idén Girót, Tourt és világbajnoki címet nyert, illetve a Strade Bianche mellett sorozatban negyedszer Lombardiát. Egymaga 25 győzelemig jutott, ami tényleg elképesztő szám. A csapattársak közül Hirschi az egynaposokon villogott, Wellens Renewi Tourt nyert, Ayuso meg behúzta az év egyik legnehezebb egyhetesét, a baszk körversenyt.
2. TEAM VISMA | LEASE A BIKE
Az elképesztő 2023-as szezont követően visszaesett egy kicsit a holland csapat, a Visma harminchéttel kevesebb győzelmet szerzett idén, mint legutóbb (69 vs 32). Nem nyertek Grand Tourt vagy nagy klasszikust, ráadásul az öt egynapos egyikén sem zártak top 10-ben. A legjobb eredményük a Liége-en elért 12. hely volt Benoot-nak köszönhetően. Nyilván Vingegaard és Van Aert sérülésén sok múlott, de Jorgenson közben elég nagy évet futott. Megnyerte a Nizzát, második lett a Dauphinén és top 10-ben zárt a Touron. Kooij szépen hozta a sprinteket, az UAE Tour mellett a Nizzán és a Girón is tudott nyerni.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/13/4026316-81663968-2560-1440.jpg)
Valter Attila a 2024-es Girón - Fotó: Lorenzo Di Cola/NurPhoto via AFP
Fotó: AFP
3. DECATHLON AG2R LA MONDIALE
Ütősen kezdtek, a szezon első felében nagyon haladtak az új Van Reysel-kerékpárok, májusig az Ag2R 12 minőségi győzelemig jutott. O'Connor a Giro után a Vueltán is nagyot ment, Cosnefroy is sokszor villant, Lapeira és Armiral személyében pedig náluk teker az aktuális francia bajnok. Egy dolgot bánhatnak, hogy pont a Touron nem mentek igazán jól.
4. ALPECIN-DECEUNINCK
A 26 győzelem kifejezetten sok, bár kevesebb is, mint a tavalyi. A minőség jelentős részét persze a Van der Poel-Philipsen páros szállította, de azért Groves és Laurence is jó idényt futott. Az Alpecin a szezon első 3 nagy klasszikusát megnyerte, Van der Poel 11 év után az első kerékpáros lett, aki megcsinálta a Flandria-Roubaix duplát, ráadásul világbajnoki trikóban. Ez utoljára 1962-ben Rik Van Looy-nak sikerült. Philipsen zöld trikóért ment a Tourra, de ez Girmay miatt nem sikerült neki, ettől még a 3 szakaszgyőzelem nagyon szép tőle.
A következő részben: Az év csalódása (12.17.)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés