Aranypedál 2022: Evenepoel, Jumbo, és persze a budapesti Giro-rajt – ők lettek az év legjobbjai
Publikálva 31/12/2022 - 13:38 GMT+1
Idén már a kilencedik alkalommal választottuk meg a szezon legjobbjait, szokás szerint a ti segítségetekkel. Most is öt kategóriában vártuk a szavazatokat, és minden esetben négy-négy jelölt közül lehetett választani. A legemlékezetesebb pillanat kapcsán nem született meglepetés, természetesen a budapesti Giro-rajt kapta a legtöbb szavazatot.
Aranypedál 2022
Fotó: AFP
Itt az év utolsó napja, nézzük, hogy a ti véleményetek szerint kik lettek a 2022-es szezon legjobbjai.
Idén sorozatban kilencedik alkalommal választottuk meg az év legjobbjait, szokás szerint a nézők és az ESB-olvasók segítségével. Öt kategóriában (legemlékezetesebb pillanat, év csapata, év versenyzője, legnagyobb csalódás, év szakasza/versenye) vártuk a szavazatokat, és minden esetben négy-négy jelöltből lehetett választani.
Ahogy az lenni szokott, a kategóriák többsége kifejezetten sima végeredményt hozott, máshol volt verseny az év legjobbja címért, de összességében sehol nem született igazán nagy meglepetés.
Külön öröm, hogy bár hosszú évekig jelölni sem tudtunk magyar kerékpárost vagy hozzájuk köthető emlékezetes eseményt, az elmúlt 2-3 évben azért egyértelműen változott a helyzet, elég csak Valter Attila l’Aveniren majd a TdH-n szerzett szakaszgyőzelmére, vagy a tavalyi rózsaszín trikóra gondolni. A legemlékezetesebb pillanat kategóriában nem született meglepetés, természetesen a budapesti Giro-rajt kapta a legtöbb szavazatot.
Nézzük, hogy a véleményetek szerint, kik lettek a 2022-es szezon legjobbjai:
Az év csapata: Jumbo-Visma
Nincs meglepetés, hisz a Jumbo-Visma egészen nagy fölénnyel, a szavazatok 76%-val nyerte ezt a kategóriát. Valter Attila új csapata idén Tour de France-t nyert, és eljutott 48 győzelemig, amiből 12-t szereztek Grand Touron.
Wout van Aert az Omloop mellett E3-at nyert, a Párizs-Nizza meg a Dauphiné után a Touron is ponttrikós lett, és nagyon sokat segített a sárga trikót megszerző Jonas Vingegaard-nak.
Az új igazolások közül Laporte és Benoot egyértelműen szintet lépett, és bár Roglič egyik GT-t sem tudta befejezni sérülés miatt, egyrészt benne volt a Tour-győzelemben (Col du Granon), másrészt csak behúzta a Nizzát meg a Dauphinét.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/31/3516883.jpg)
Az év csapata 2022-ben: Jumbo-Visma
Fotó: AFP
A legnagyobb csalódás: Astana
Bár Quintana mellett Lopez is ott volt a jelöltek között, idén szerintetek az Astana teljesítménye jelentette a legnagyobb csalódást.
A kazah csapat nemhogy háromhetesen, még World Tour-versenyen sem nyert szakaszt, és a két, kötelezőnek mondható kazah bajnoki címet leszámítva, mindössze 3 győzelmük volt egész évben. Abból egyet a Langkawin hoztak össze. Persze ott van Fedorov U23-as világbajnoki címe, szóval legyünk jóindulatúak, és számoljuk ide azt is.
A csapat egyetlen komolyabb szakaszgyőzelmét (Tour of the Alps) megszerző Miguel Angel Lópezt decemberben rakták ki, az ő menesztése gyakorlatilag keretbe is foglalta az évüket.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/31/3516885.jpg)
A legnagyobb csalódás 2022-ben: Astana
Fotó: AFP
Az év versenye/szakasza: Tour de France 11. szakasz (Col de Granon)
Egy őrült kockaköves szakasz a Touron, az Alps brutális zárónapja, meg az extra befejezést hozó Flandria, de egyik verseny sem tudta megelőzni a Tour 11. szakaszát. Tadej Pogačar megzuhanása a Col de Granonon mindent vitt, a szavazatok 62%-a érkezett erre a napra, így 2022-ben ez lett év legjobb/legizgalmasabb szakasza.
Az akkor már két győzelemmel álló, és sárgában tekerő Pogačar úgy kapott kifejezetten sokat a szakasz utolsó három kilométeren, hogy annak tényleg semmi előjele nem volt.
Roglič és Vingegaard felváltva támadta már a Galibier mászása közben, de ott gond nélkül reagált minden akcióra. Pogačar az utolsó hegy lábánál még a kísérőmotorossal poénkodott, aztán az utolsó 3 kilométeren annyit kapott a sárga trikót is megszerző Vingegaard-tól, hogy gyakorlatilag elveszítette a Tourt.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/07/13/3410054.jpg)
Tadej Pogacar
Fotó: Getty Images
A legemlékezetesebb pillanat: A budapesti Giro-rajt
Ha idén nincs Budapesten Giro-rajt, akkor valószínűleg simán Vingeggard és Pogačar kézfogása nyeri a legemlékezetesebb pillanat kategóriát, de szerencsére volt nagy rajt, nem is akármilyen, így nem lehetett kérdés a győztes. A szavazatok 32%-a érkezett a Touros kézfogásra, és 49% a Giro-rajtra, így szerintetek idén egy magyaros esemény lett a legemlékezetesebb pillanat.
Nehezen is lehet elfelejteni a Hősök terén az első sorban álló Valter-Peák-Fetter hármast, a hatalmas tömeget, és a telt házas a visegrádi befutót. A 2022-es Giro első szakasza sokáig emlékezetes marad minden olyan magyar embernek, aki szereti a kerékpársportot.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/31/3516886.jpg)
A legemlékezetesebb pillanat: A budapesti Giro-rajt
Fotó: AFP
Az év versenyzője: Remco Evenepoel
Tadej Pogačar vagy inkább Wout van Aert lesz veszélyes, az idén világbajnoki aranyat, háromhetest, és nagy egynapost is nyerő Remco Evenepoelra? Előre lehetett tudni, hogy ő biztosan esélyes az év versenyzője címre, de ennyire szoros befutóra nem számítottunk (december 31-én délelőtt, konkrétan még döntetlen volt az állás).
Remco Evenepoel végül 2%-al (!) kapott több szavazatot, mint Wout van Aert, így 2022-ben ő lett a szezon legjobb versenyzője. Amivel azért nehéz vitatkozni.
Evenepoelnak volt egy Vuelta-győzelme, igazán rossznak mondható nap nélkül, világbajnokságot és klasszikus egynapost nyert, amire rajta kívül a sportág történetében csak Alfredo Binda, Bernard Hinault és Eddy Merckx volt képes. Akárcsak Pogačar, 21 győzelemmel zárta az évet (5 különböző többnaposon volt fehér trikós), és ugye a Liége mellett a San Sebastiant is behúzta.
Teljesen jogosan lett ő a 2022-es szezon legjobbja.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/31/3516888.jpg)
Az év versenyzője: Remco Evenepoel
Fotó: AFP
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés