Ha a Jumbóhoz igazolsz, nem lesz belőled olcsóbb versenyző

Az Amstel után hosszú interjút adott Richard Plugge, a Jumbo-Visma főnöke, és a csapat a tavasza mellette kitért arra, mennyire izgul az esetlegesen távozó főszponzor miatt. Plugge arról is mesélt, mennyit segítenek a sportágnak a kerékpáros sorozatok, és mennyit drágulnak idővel a hozzájuk kerülő versenyzők.

Ismét tarolt a Jumbo - Laporte és Van Aert egymást átölelve érkezett a célba

Videó forrása: Eurosport

Bár pár hete a holland sajtó szinte kész tényként közölte, hogy a Jumbo 2024 végén kivonul a kerékpársportból, és magára hagyja a holland csapatot, szerencsére kiderült, hogy ez nem fedi a valóságot.
"Nemrég valóban jeleztük a csapat felé, hogy átgondolunk néhány dolgot a cégen belül. Teljesen elégedettek vagyunk az együttműködéssel, a szponzorációnk igazi siker, hisz a mezőny legjobb csapatának vagyunk a névadói. Azt viszont tudomásul kell venni, hogy minden szponzorációnak van egy bizonyos életciklusa, és eljön az a pont, amikor fel kell tenni a kérdést: elértük a csúcsot, mi lesz mostantól? Épp ezért fogjuk megvizsgálni, hogy mibe érdemes fektetni a pénzünket”– mondta Ton van Veen a Jumbo vezérigazgatója, aki megjegyezte, szó sincs arról, hogy ebben a kérdésben már végleges döntés született volna.
"Ne legyen félreértés, most sem azt mondtuk, hogy leállunk és biztosan kiszállunk. Én annyira szorosan kötődőm a csapathoz, hogy nem tudom elképzelni a jövőt a kerékpársport nélkül. Az viszont kérdéses, hogy feltétlenül főszponzorként maradunk-e a csapat mellett. Talán van más mód is arra, hogy a sportágban maradjunk, mert én kizártnak tartom a teljes kivonulást. Még semmi sincs véglegesen eldöntve, csak beszélgetünk a jövőről.”
Richard Plugge, a Jumbo-Visma menedzsere, a csapat költségvetése és tavasza mellett a sportág fejlődésének lehetőségeiről, a kerékpársportos sorozatok népszerűségéről, és az egyre dráguló versenyzőiről is mesélt.

A jövő

Nyugodtak vagyunk, mert bőven van még időnk megoldást találni. Az elmúlt néhány év megmutatta, hogy a Jumbóval kiválóan tudunk együtt dolgozni, felépítettük a világ legjobb csapatát, de nem szeretnénk itt megállni. Folyamatosan jobbak és jobbak akarunk lenni, ehhez pedig állandóan fejlődni kell, amihez pénzre van szükség.
A kiadásainkat tekintve talán egy kicsit mehetnénk feljebb, mert most az ötödik vagy hatodik helyen állunk a költségvetési rangsorban. Ahhoz, hogy az élvonalban maradjunk, növekednünk kell. Tavaly nagyjából 25 milliót költhettünk, ez nőtt némileg erre az idényre.

A tavasz

Azt a célt tűztük ki előzetesen, hogy megnyerjük a Roubaix-t vagy a Flandriát. Azt hiszem, előbbin volt több esélyünk, de egy rosszkor kapott defekttel nem tudsz mit tenni. Ez a játék része, egyszerűen nem volt szerencsénk. A Flandria már más kategória, ott Pogacar egyszerűen túl erős volt.
Egyébként büszke vagyok a srácokra, mert sokat nyertünk és soha nem volt még ilyen jó tavaszunk. 24 győzelem, első hely az UCI-rangsorban, egy ilyen tavasszal nem lehetünk elégedetlenek. Nagyon szerettünk volna Flandriát vagy Roubaix-t nyerni, de nem ítélhetsz meg minket kizárólag két verseny alapján.

A költségvetési sapka ötlete

Ha a megfelelő érveket használjuk, szerintem ez egy jó ötlet, de azzal nem tudok mit kezdeni, hogy Madiot francia csapatot visz, ott meg más az adózás, ezért nagyobbak a kiadásai. Úgy gondolom, hogy óvatosnak kell lenni, mert nem jó, ha a középszerűségre törekszünk. Sportról beszélünk. A fociban is létezik az a jelenség, hogy egyes csapatok jobbak a többieknél, és ebben nincs semmi különös.
picture

Jumbo-Visma

Fotó: AFP

Netflix, sportmarketing

Ha a kerékpársportot az NFL-hez szeretnénk hasonlítani, akkor nekünk bizony a Tour de France jelenti a Super Bowlt. A világon mindenki ismeri a Tourt, egy globális márkanév, ami érdekes az emberek számára. Nem véletlen, hogy a Netflix lehetőséget látott benne. Mi az Amazonnal is csináltunk egy dokumentumfilmet, ami még népszerűbbé tudja tenni a sportágat, és így a szurkolók is többet tudhatnak meg rólunk.
Az, hogy két ekkora cég nyitott a kerékpársport irányába, szerintem óriási dolog. Így lehet ismertségben egy új szintre lépni. Mert ugyan Nyugat-Európában népszerű az országúti kerékpár, de globálisan még bőven van hova fejlődni.
Szerintem a versenyzők jobb felismerhetősége is egy olyan út, ami segítene a nézőknek. Már többször elmondtam, hogy az állandó, szezonra szóló rajtszámozás sokat jelentene. Meglátnál valakit a mezőnyben, és rögtön beugrana, hogy az adott csapatból ki megy azzal a számmal. Mivel már megszoktad.
Ami pedig a versenynaptárat illeti: aki ezt a cikket olvassa, tisztában van vele, mennyire fontos az Amstel Gold Race vagy a Dwars door Vlaanderen. De ha megkérdezed a szomszédodat, már nem biztos, hogy tudni fogja. Arról a versenyről hallott, ahol a sztárok indulnak. Méghozzá rendszeresen.
Én is ebbe az irányba szeretnék elmenni, hogy egy kevesebb versenyből álló naptárat rakjunk össze, ahol gyakrabban láthatod egymás ellen a legnagyobb neveket.

Igazolások, dráguló versenyzők

Tényleg tárgyalásban vagyunk Laporte-tal, de a Gent-Wevelgem megnyerésének ehhez semmi köze. Ha ő maradni fog, az azért lesz, mert jelenleg ő az egyik legjobb versenyzőnk és szeretnénk megtartani. Hihetetlenül sokoldalú srác, akit nagyon sok versenyen be tudunk vetni. Megértem a francia sorokat, hogy látnak benne fantáziát, és az is logikus, hogy szívesen költenének rá egy nagyobb összeget. Nekünk együtt kell élni azzal a jelenséggel, hogy a hozzánk kerülő srácok erősebbé válnak, de így az értékük is növekszik.
Vagyis, amennyiben hosszabbítani szeretnénk velük, akkor jóval többe fognak kerülni. Nálunk senki nem lesz olcsóbb.
forrás: Indeleiderstrui
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés