Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Ahol még egy részhajrá is fontos lesz – Ivan Basso jövőre megint sokat vár az Eolo-Kométától

Bodnár Gergő

Publikálva 10/12/2021 - 21:01 GMT+1

Az idei szezon után Ivan Basso szerint az egyik legnagyobb fegyvertény az volt, hogy az Eolo-Kometa képes volt megtartani a legjobbjait.

Ivan Basso (Fotó: Eolo-Kometa)

Fotó: facebook

Új szponzor, némileg növekvő költségvetés, szinte változatlan keret, jól teljesítő versenyzők, akiket ráadásul sikerült is megtartani. Meg persze az alapfilozófia, ami jövőre sem változik.

„Minek igazoljunk egy nagy sztárt, ha ki is tudjuk nevelni a jövő legjobbjait?” – teszi fel a kérdést Ivan Basso, aki összességében elégedett az Eolo-Kometa idei szezonjával, és hiába biztos a jövő a szponzoroknak köszönhetően, továbbra sem szívesen beszél a WorldTourról. Inkább a folymatos fejlődésben hisz, és nagyon bízik benne, hogy a keret nem kényelmesedik el egy jól sikerült év után.
Ami összesen öt győzelmet hozott, melyek közül nyilván Fortunato Giro-szakasza emelkedik ki leginkább. Kettőt viszont Fetter Erik szállított, aki magyar időfutambajnok lett, majd augusztus végén szakaszt nyert a Tour du Limousinen. És persze ott van Dina Marci is, aki tavasszal két versenyen volt harcban a hegyi trikóért, majd bekerült a Giro-keretbe, ami szintén komoly eredménynek számított.

Ivan, hallani egy komoly szponzor érkezéséről, de ezzel együtt a csapat neve is változik?
Nem, maradunk Eolo-Kometa, de óriási eredménynek tartom, hogy egy olyan cég csatlakozott hozzánk, mint a Burger King. Természetesen ők a mezünkön is láthatóak lesznek.
Hogy jutottatok el hozzájuk?
Van egy barátom, ő jól ismeri Alessandro Lazzaronit, a Burger King Italia igazgatóját, aki eljött velünk megnézni néhány Giro-szakaszt. Testközelből látta, hogy dolgozunk éles helyzetben, megismerte a távlati terveinket, és nagyon bejött neki az egész.
Akkor innentől kezdve cél a WorldTour?
Ezzel a kérdéssel nem kapkodnék ennyire, annak ellenére sem, hogy a szponzoraink itt vannak velünk, bíznak bennünk, és a jövő biztosított. Korábban is említettem, egy elkapkodott döntésnek semmi értelmét nem látom, fejlődjünk inkább évről-évre.
Elégedett vagy az igazolásokkal?
Jövőre 30%-kal emelkedik a költségvetésünk, és ennek köszönhetően néhány szerződést újra tudtunk tárgyalni. Ha ez nem lett volna lehetséges, valószínűleg Fortunatót sem tudjuk megtartani. Albanese szintén maradt, és Diego Rosa személyében megszereztünk egy elég rutinos versenyzőt. Szerintem a legnagyobb siker az volt, hogy megtartottuk az értékeinket.
Mit jelent konkrétan az, hogy jövőre nő a költségvetésetek?
Minden szinten előre tudunk lépni. Nagyobb staff, jobb lehetőségek, több verseny és edzőtábor, ezzel együtt viszont a srácoktól is többet várunk. Ezt el is fogom mondani mindenkinek az edzőtábor első napján. Aki jól ment idén, még véletlenül se kényelmesedjen el. Most kell igazán mindenkinek odatennie magát.
picture

Basso és Contador (Fotó: Eolo-Kometa)

Fotó: facebook

Mi a cél jövőre?
Szeretnék egy mindig és mindenhol motivált csapatot látni. Nekünk még a legkisebb versenyen is fontos, hogy megnyerjünk egy részhajrát. Legyünk ott a szökésekben, mutassuk magunkat, és bizonyítsuk be, hogy nem véletlenül kapunk meghívót a nagy versenyekre.
Nem szerepel a tervek között egy nagy sztár leigazolása? Mondjuk azért, hogy komoly versenyeken az összetettért vagy trikókért harcolhassatok?
Abszolút nem. Egy sztár érkezése nem is illene bele az alapfilozófiánkba. Mi inkább kineveljük a jövő nagy versenyzőit.
Hogy megy a közös munka Contadorral?
Öt éve dolgozunk együtt, hármasban vezetjük a csapatot, minden területnek megvan a maga felelőse. Fran viszi a pénzügyeket, Alberto a kerékpárokért és a kiegészítőkért felelős, én meg figyelek a szakmára. Szépen elosztottuk a dolgokat, mindenki tudja miért felel, mintha egy nagy céget vezetnénk. Az együttműködésünk pedig nem is lehetne ennél tökéletesebb.
(La Gazzetta dello Sport)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés