„A foci játék, a kerékpár egy sport” – mondják a belga bringás családjában, ahol mindkettőt űzték

Ha a Jordi nevet látjuk, valószínűleg nem egy belga kerékpáros fog eszünkbe jutni, sokkal inkább egy spanyol focista, esetleg egy holland. Nem véletlen, hogy a Bora sprintere, Jordi Meeus ezt a nevet kapta, édesapja ugyanis ebben a közegben van otthon, hiszen a kilencvenes években maga is profi labdarúgó volt néhány évig a Racing Genk játékosaként.

Az apuka, Jimmy Meeus ma már főleg azzal van elfoglalva, hogy szurkolóként a fia minél több versenyére kijusson és az utak mellett rohanva minél többször lássa is elhaladni. Ott volt a szerdai Scheldeprijson is, ami előtt a belga sajtó páros interjút készített vele és Jordival, beszélve többek közt a családban űzött két sport alapvető különbségeiről is.

Jimmy Meeus: 1989 és 1993 között voltam az A csapat tagja. 18 évesen kerültem oda, belső védőként két évig voltam kezdő. A Racing Genk akkoriban nem az volt, mint manapság, de jó csapatunk volt, nyertünk az Anderlecht ellen is. Négy szezon után aztán a sok sérülés miatt megint alsóbb osztályokba kerültem, aztán megszületett Jordi is.

Jordi Meeus: Nincsenek emlékeim apám profi karrierjéről. Vannak otthon újságcikkeink, azokat szeretem olvasgatni. Amikor a Genkben játszott, annyi idős volt, mint most én, ezért is különleges a dolog.

Jordi: Azzal kezdtem, ahogy egyébként a legtöbb srác, nem? Volt érzékem a labdához és elég gyors voltam, egészen addig, amíg ez a fájdalmak miatt el nem tűnt. Magas voltam, de nem voltam már fürge. Nem hiszem, hogy sokra vittem volna focistaként.

Jimmy: Közben az összeszedett sérülések hatására én is elkezdtem szabadidőmben bringázni. Jordi talán így kapott rá.

Jordi: Biztosan. Megmaradt egy közös nyaralásunk emléke, amikor Ardèche-ben, Franciaországban voltunk. Az egész család elment tekerni.

Jimmy: Szerettem ezeket a bringás nyaralásokat, sokáig élveztük is őket közösen. Aztán amikor Jordi 13 vagy 14 éves lett, a különbség hirtelen megnőtt köztünk. Előtte én és a nagyapja erősebbek voltunk, aztán hirtelen már nem. Egy esetre különösen emlékszem. Megmásztuk a Stelviót és a Mortirolót egymás után - ami amúgy messze túl ambiciózus volt a formánkhoz képest – Jordi pedig már a Stelvio tetején ellépett tőlünk, a Mortirolón pedig vissza kellett hívnunk, mert megálltunk. Meg akartuk védeni önmagától.

Jordi: Én is a halálomon voltam már, de a feladni szó már akkoriban sem szerepelt a szótáramban.

Jordi: Nem, sosem láttam így a dolgot. Sose gondoltam, hogy profi akarok lenni. Nyerni viszont mindig is szerettem. Ez a mentalitás bennem van, ahogy a legtöbb profi bringásban. Először BMX-eztem, de ott úgy éreztem, nem tudok a győzelemért küzdeni, ezért váltottam országútra.

Apa sose erőltette. Amikor a versenyzés komolyabb lett, elmagyarázta, milyen áldozatokkal jár az élsport, de előtte ez sose volt téma. Sőt, mindig azt gondolta, a szórakozás kell, hogy legyen az első.

Jimmy: Ha az nincs meg, a többi úgysem jön. Sose túloztunk például a felszerelés kapcsán. Jordi nem nélkülözött semmit, de nem tartozott azok közé a srácok közé, akiknek jobb felszerelésük volt, mint egy profinak. Így is látni kell, hogy a bringa drágább sport, mint a foci: nem úszod meg évi egy cipővel.

Jimmy: Ez két nagyon különböző sport. Amikor fociztam, sokan piszkáltak, hogy a foci egy játék, a bringa pedig egy sport. Sose értékeltem ezt, mert annyira benne voltam a fociban. Most viszont, hogy Jordi miatt ismerem kicsit a versenyzést… rájöttem, hogy igazuk volt. Azt az áldozatot, a sok edzést, amit ez a sport igényel, nem lehet a régi focihoz hasonlítani. Persze azóta ott is változott a dolog, de az én időmben még sokan tényleg csak a tehetségükből éltek. Jordi: Mi többet edzünk bringán, mint ők a pályán, de ahogy apa is mondja: manapság már mind elit sportolók vagyunk. És nekünk nem kell elszenvednünk azokat a szereléseket, amiket ők kapnak egy meccsen.

Jimmy: Az is nagy különbség, hogy a fociban tudsz nyerni, veszteni vagy döntetlen is lehet, ezekből pedig nagyjából ugyanannyi van. Bringában rengeteg akadályt kell leküzdened, mire eljön az az egy siker. Irigylem Jordi elszántságát, hogy újra és újra nekivág.

Jordi: Szerencsés vagyok, hogy a karrierem mindig felfelé ívelt, leszámítva egy térdsérülést. Persze vannak döccenők, versenyek amiktől többet vártál, de apa mindig mondta, hogy ezeket kontextusba kell helyezni. A sportolói háttere ebben biztos segített engem.

Jimmy: Mindig hangsúlyoztam, hogy nem lehet csak az eredményből kiindulni. A profi sport nem egy adott nap sikeréről vagy kudarcairól szól. Mindig látnod kell az összképet.

Jimmy: Amikor szóba került a Borába igazolása, persze beszéltünk róla, ahogy minden apa és fia tenné. Azt tartottam szem előtt, hogy ne olyan csapathoz kerüljön, ahol egyből a mélyvízbe dobják és aztán elküldik, ha nem jön össze. A Boránál csendben fejlődhet. Ezen túl nem volt más tanácsom. Amint a konkrét szerződésről volt szó, azt rábíztam azokra, akik jobban értenek hozzá.

Jordi: Most már a kerékpársport legmagasabb szintjén vagyok, ahol apa nincs otthon. A véleménye ettől függetlenül mindig fontos lesz számomra.

Jimmy: Próbálunk annyiszor ott lenni, ahányszor tudunk. Nemrég kimentünk az első Flandriájára. Az első háromhetesén, a Vueltán 10 napon át egy lakókocsival követtük.

Jordi: Mindig jó őket az utak mellett látni. Próbálok integetni, de általában lemaradok :)

Forrás: Het Nieuwsblad