Kajak-kenu: szombat délután is örülhettünk magyar továbbjutóknak Szegeden, egyik férfi kenupárosunk döntős
Kajak-kenu vk - A szombat délutáni előfutamokból egy újabb magyar hajó biztosította döntős helyét a szegedi kajak-kenu világkupán.
Varga Ádám hatalmas hajrával ezüstérmes, Kopasz Bálint bronzérmes 1000 méteren - videó
Videó forrása: Eurosport
A második versenynap délutánján hat számban 12 magyar egység szállt vízre az előfutamban, a legtöbb versenyben nem lehetett egyből a döntőbe kerülni.
Kivétel volt ez alól a férfi kenu kettesek 500 méteres száma, ebben az első hely egyenes ági fináléba jutást ért. Kollár Kristóf és Juhász István élt is a lehetőséggel, remek versenyzéssel elsőként haladt át a célvonalon, a negyedikként záró Molnár Csanádra és Rumi Gergőre viszont vár még egy pálya a finálé előtt.
A többi 500-as szám közül K-1-ben Nádas Bence első, Varga Ádám pedig ötödik lett, míg K-2-ben az olimpiai bronzérmes Pupp Noémi, Fojt Sára, a Lucz Anna, Kiss Blanka, valamint Kurucz Levente, Opavszky Márk páros is egy második hellyel "melegített" a középfutamra. A férfiaknál Csizmadia Kolos és Fodor Bence egy negyedik hellyel mutatkozott be.
A 200 méteres távon a kenusoknál Opavszky Réka megnyerte előfutamát, Takács Kincső harmadik lett első pályáján, a kajakosoknál Ujfalvi Laura egy harmadik, Decsi Dorina pedig egy negyedik hellyel lépett tovább a vasárnap reggeli középfutamba.
korábban:
- Kopasz Bálint nyerte a királyszámot a szegedi világkupán
- Magyar éremeső a szombat délelőtti döntőkben a kajak-kenu világkupán
A vasárnapi program:
- 200 és 500 m-es középfutamok 9.00
- 200 és 500 m-es B és C döntők 11.00
- 200 és 500 m-es döntők 12.00
- 5000 m-es döntők 14.00
(MTI)
Borítókép forrása: kajakkenusport.hu
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)