Négy éremmel zártak a magyarok a kínai kajak-kenu szuperkupán

Az utolsó versenynapon már nem szereztek érmet a magyarok, akik így négy dobogós hellyel zárták a kínai Hangcsouban rendezett, 350 ezer dollár összdíjazású meghívásos kajak-kenu szuperkupát.

Balla Virág

Fotó: AFP

A vasárnapi gyorsasági számokban magyar részről Balla Virág és a kanadai Sophia Jensen kenupárosa, valamint a Lucz Anna, Szántói-Szabó Tamás vegyes kajakpáros jutott be a döntőbe, előbbi a negyedik, utóbbi az ötödik helyen végzett 500 méteren - a viadal honlapja alapján.
A magyarok a gyorsasági számok mellett maratonban voltak még érdekeltek a kínai regattán. Utóbbi szakágban mindössze egy számot, a férfi kajakosok hagyományos távú versenyét (21 km) rendezték vasárnap, ebben Boros Adrián nyolcadik, Varga Olivér pedig kilencedik lett a 18 fős mezőnyben.
Ez volt az első olyan szuperkupa, amelyen több szakág - sprint, maraton, szlalom és póló - képviselői egy időben küzdöttek.
A háromnapos versenyen összesen 500 sportoló vett részt. A magyarok egy arannyal, két ezüsttel és egy bronzzal zártak.
Forrás: MTI

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés