A meccs hőse Jamie Benn volt, aki a győztes gólt ütötte a ráadásban, az előző három találatnál pedig előkészítőként jeleskedett.

A találkozó után mindkét gárda örülhetett, a középső csoportban éllovas Carolina ugyanis negyedik csapatként matematikailag is biztos résztvevője lett a rájátszásnak, míg a hazaiak számára a remény életben maradását jelentette a siker, ugyanis így nem nőtt a kétpontos hátrányuk az előttük még éppen továbbjutó helyen álló, ezúttal a Florida Panthers gárdáját felülmúló Nashville Predatorsszal szemben.
NHL
Visszavonul az NHL legeredményesebb amerikai kapusa
29/04/2021 18:57
A pontlistát immár 81 ponttal vezető Connor McDavid szezonbeli harmadik mesterhármasával vezette 6-1-es győzelemre az Edmonton Oilers együttesét Winnipegben, a csapatkapitány egy gólpasszt is adott. A két gárda helyet cserélt a kanadai csoport második és harmadik pozíciójában. Ugyanebben a divízióban nagy lépést tett a rájátszás felé a negyedik helyen álló Montreal Canadiens azzal, hogy idegenben 2-1-re felülmúlta a mögötte ötödik, azaz már vonal alatti Calgary Flames csapatát, így hat pontra növelte az előnyét.

Connor McDavid

Fotó: SID

A 2019-ben bajnok St. Louis Blues az Arizona Coyotes gárdáját megelőzve feljött a rájátszást jelentő negyedik helyre a nyugati divízióban: előbbi hazai pályán 4-1-re verte a már biztos résztvevő Colorado Avalanche-t, míg utóbbi 6-4-re kikapott San Joséban.
Eredmények:
Dallas Stars-Carolina Hurricanes 4-3 - hosszabbítás után
Winnipeg Jets-Edmonton Oilers 1-6
San Jose Sharks-Arizona Coyotes 6-4
Los Angeles Kings-Anaheim Ducks 4-1
Nashville Predators-Florida Panthers 4-1
Ottawa Senators-Vancouver Canucks 2-1
St. Louis Blues-Colorado Avalanche 4-1
Calgary Flames-Montreal Canadiens 1-2
Forrás: MTI
NHL
Megdőlt a megdönthetetlennek hitt rekord
20/04/2021 08:56
NHL
Az NHL bíró elfelejtette, hogy a mikrofonba mondott szavait mások is hallják
25/03/2021 12:02