Pinot: "Még egy csalódást a Touron most nem tudnék elviselni"

Épp ezért megpróbálkozik a Giróval, ahol szintén van még egy befejezetlen ügye. A háta viszont még mindig nem jött rendbe, annak a nizzai bukásnak még most, februárban is érezhető a hatása. 

Ezen a versenyen vagy ott akarsz lenni, vagy épp ellenkezőleg. Elég nehéz időszakon vagyok túl a Tourt illetően, fáj az elmúlt két év, és nem akarom újra átélni ezt az érzést. Legalábbis idén nem. Egy kis szünetre van szükségem, hogy újra érezzem a Tour hiányát. Ha nyáron bekapcsolom a tv-t és belenézek egy szakaszba, talán ismét magával ragad az érzés, hogy igen, nekem vissza kell térnem. A Girón szeretném visszaszerezni az elvesztett magabiztosságomat.

Túl sokszor kellett kiszállnom idő előtt a Tourról (Pinot mérlege 8 részvétel / 4 DNF), és ez egyáltalán nem hiányzik. Élénken él bennem az elmúlt két év csalódása. Úgy akarok visszatérni arra a versenyre, mint 2019-ben, hogy nagyon akarom és szükségem van rá. A Giro ebben segíthet, visszaadhatja az önbizalmamat. 

Nem igazán. Őszinte leszek, amikor megláttam a szakaszokat, nem is tudtam, mit várjak. Csak három igazi hegyi befutó lesz, amiből Tignes szerintem inkább dombos, ami nekem nem elég. Egyszerűen nem túl meredek. 

Az biztos. Életem legfájdalmasabb pillanata volt a 2018-as verseny, amikor 40 kilométerre voltam attól, hogy meglegyen a dobogó. Ami továbbra is célom a Girón. De nem a tervekről szeretnék beszélni, egyszerűen 100%-os formában akarok megérkezni a rajtra. 2021 legfontosabb feladata az lesz, hogy visszaszerezzem az önbizalmamat a háromheteseket illetően.

Hát, ez egy nehéz kérdés. Nem az igazi, most még nem is tudnék versenyezni. Ősszel pihentem egy nagyot, aztán újrakezdtem az edzéseket, de a fájdalom nem múlt el. Decemberben pár napig rendben voltam, aztán egyszer csak újra megjelent a fájdalom. A Vuelta előtt az MRI nem mutatott ki egy bevérzést, valószínűleg nem segített, hogy hidegben meg esőben edzettem egy ilyen sérüléssel.

A lehető legnagyobb, ilyet többet nem fogok csinálni. Erőltettem az egészet, mert jó érzésekkel akartam zárni az évet. Ha gyenge eredményekkel mész el a szünetre, olyan is lesz a teled. Máshogy készülsz az új szezonra, ha mondjuk az utolsó versenyeden Lombardiát nyersz. Nekem is ez volt a célom, bizonyítani akartam a Vueltán, hogy képes vagyok szakaszt nyerni. Egy vérömleny miatt azonban az MRI-n nem mutatta ki a keresztcsont repedésemet, szóval egyáltalán nem voltam rendben. Ez pedig az első napon rögtön kiderült.

Hiába pihentem hetekig, az MRI november végén kimutatott még egy zúzódást. Így kénytelen voltam meghúzni azt, amit mindig is elleneztem.

Igen. Nem tartom etikusnak, mindig is ellene voltam. De most nem volt verseny, a tél közepén csináltuk. Ha szezon közben vagyunk, erre biztosan nemet mondok. Csak azért vettem rá magam, hogy végre meggyógyuljak.

Nagyon. Amikor kortizolt használsz, annak három hétig érezhető a hatása. Én most megcsináltam, hisz távol voltunk a versenyektől. Egyesek viszont szezon közben is használják, külön engedéllyel (TUE=gyógyászati célú mentesség egy tiltólistás termék engedélyezett használatára). Ezért gondolom azt, hogy még mindig kétsebességes a mezőny. Nem is értem azokat a srácokat, akik így tekernek, nekik egyszerűen nem szabadna versenyezniük. Bízom Lappartient-ben, mert ez a kérdés őt is foglalkoztatja. A Tramadol már tiltólistás, és 2022-től kezdve valószínűleg a kortikoszteroidok is azok lesznek.

Nem tudom, remélem nem. De most egyszerűen nem mindenkire vonatkoznak azonos szabályok. Ha 2022 vagy 2023 lesz a karrierem utolsó éve, akkor valószínűleg nem láthatom a mezőnyt ezek nélkül.

Amióta tekerek, mindig hallok erről-arról, ami gyorsan segítene és új dolognak számít. De ezekből elegem van. Láttam milyen hatással van a hátamra, ha régebben elkezdek használni ilyen szereket, valószínűleg sokkal több versenyt fejezek be. Én nem ezt az utat választottam, és valószínűleg ameddig tekerni fogok, nem is fogok megváltozni. Remélem a fiatalok, mint Gaudu vagy Madouas tudnak majd olyan körülmények között versenyezni, amikor ezek a dologok már nem lesznek jelen. És akkor kijöhet a különbség. De a keton téma is nagyon untat.

Mert nem ismerjük igazán. Épp ezért nem értem, hogy miközben egyesek simán eldobálják a kulacsukat, a kis ketonos üveget megtartják a zsebükben. Azt mondjak segít a fogyásban, de a kerékpársportban pont az a legnehezebb, hogy súlyt veszíts, ugyanakkor ne legyél gyengébb tőle. Valaki szerint teljesen kiszárít, ami nem vicc. Vannak versenyzők, akiket az Instagramon keresnek meg, hogy vegyenek ketont. Aztán ott vannak a fiatalok, akik mindent megtesznek azért, hogy profik lehessenek, így könnyebben kisértésbe esnek. Ez pedig szerintem félelmetes.

Nem tudom, nem hiszem. Nem panaszkodom, teljesen boldog vagyok azzal, ahogy alakul az életem. Verseny közben nem pörgök ezen, de nem mindannyian ugyanazon szabályok szerint játszunk. És ez nem jó. A COVID-helyzet pedig még rá is tesz erre. Nem lehet utazni, így jóval kevesebb a doppingvizsgálat.

Nem is tudom, marha régen. Talán a Tour előtt. Egyik este jelentek meg, épp pétanque-ot játszottunk a szomszédokkal. Azóta nem volt otthoni ellenőrzésem.

Ez szerintem neveltetés meg hozzáállás kérdése. Én soha nem szerettem ezeket. Ha azt mondták nekem, hogy vegyek be valamit, egész éjjel nem aludtam miatta. Most a TUE-ról beszélünk, meg az egyre több engedélyről. Ha tényleg szükséged van rá, azt mondom jó, csináld, de ne versenyidőszakban.

Annak a bukásnak nem szabadott volna megtörténnie, nem rajtam múlt. A csúszós utak miatt az a nap egyszerűen nem a kerékpározásról szólt. Átjöttünk a 3 kilométeres kapu alatt, megnyugodhattunk volna, erre tíz méter múlva jön a tömegbukás. Szabályszerűen halálfélelmem volt  tekerés közben, szinte jeges úton tekertünk. És ilyenkor elég, ha csak egy valaki meghúzza a féket... Még akkor is estünk, amikor már neutralizálták a versenyt. Ha akkor nem fog össze a mezőny 95%-a, valóságos vérontás lett volna.

Mikor leértünk a tengerparti útra, kicsit fellélegeztem, de tudtam, hogy az a rész is életveszélyes, jégpályán tekertünk. Ha megnézitek a fotót, Hirschi ott fekszik mellettem, aztán másnap majdnem szakaszt nyert. Nem mindannyian estünk hasonló módon.

A csapattársak elől egy hétig sikerült eltitkolni az egészet. Aztán amikor Nans Peters nyerte a szakaszt, nem bírtam tovább. A srácok ott maradtak velem, pedig direkt szóltam nekik rádión, hogy menjenek és ne várjanak. Ez volt az a pillanat, amit nem szeretnék többet átélni. Részükről egy gyönyörű gesztus, de nekem nehéz volt feldolgozni. Szeretném ha a jövőben nem kellene ilyet csinálniuk, és hiába vagyok én a kapitány, futhatnák a saját versenyüket. Amikor nyomásról beszélünk, akkor pont erre gondolunk. A csapatnak és a társaknak való megfelelésre. Nem a média tesz rád terhet, hanem az ilyen helyzetek. Hogy ezt kizárólag neked kell magadban kezelned.

Csak olyan szinten, hogy egy évet kihagyok. Az pont elég lesz.

Tizennyolc éves korom óta tekerek, elég gyakran gondoltam rá :) Eszembe jut, amikor edzés közben, napokon keresztül elázok. Legyek otthon, az ország déli részén, vagy a Gran Canaria-i edzőtáborban. Eszembe jut, amikor bármerre indulok, csak szembeszelet kapok. Vagy amikor edzés közben 10 perc alatt beszedek két defektet. De az alapelvem az, hogy majd akkor hagyom az egészet, mikor már nem lesz esélyem nyerni. Erről viszont még szó sincs.

Nyilván először hallani sem akart róla. De csapatvezetőként mit lépjen erre? Aztán átbeszéltük az egészet és megértette az érveimet. De ő ilyen, elsőre mindig nemet mond, aztán meggyőzhető. Ebben eléggé hasonlítunk egymásra. Hálás vagyok neki, mert mindent lebeszélt a szponzorokkal. Nyilván egy francia csapat első embereként nem azt akarod hallani, hogy a francia versenyződ dobja a Tourt... Néha nem is értem, hogy képesek kezelni és elviselni engem. Elég extra személyiség vagyok, de ezt tudom magamról. Ha én lennék a saját sportigazgatóm, már biztos eladtam volna magam. Méghozzá ingyen :)

Tudom, próbálkozom, de ennyi idősen már nem hiszem, hogy sikerülni fog. Az egyetlen aki kezelni tud, a tesóm. Folyamatosan nyugtat, de ő is tudja, hogy ha edzés közben üzenetet kap tőlem, az minden, csak nem jó jel :)

Most mit vártok, hogy bejelentsem a visszavonulásomat? :) Amúgy tisztában vagyok vele, hogy a karrierem 75%-a már eltelt. Nem vagyok tinédzser, annak a korszaknak vége, máshogy látok dolgokat. Néha belegondolok abba, merre tart a világ, mennyit fejlődött a sportágunk a 2000-es évekhez képest, mennyire számítógép vezérelte az életünk, és ez annyira nem tetszik.

Amikor bekerültem a körbe a profik közé, az ezerszer jobb volt. Abból a vicces hangulatból már semmi sem maradt mára. Életem első Tourján még pár perccel a rajt előtt is ment a poénkodás, most nézzük a monitort, és a befutót meg a körforgalmakat elemezzük. Mi akkor Arthur Vichot-val hangosan énekeltünk, Roux-val goffrit ettünk. Decemberben az ilyen pillanatok miatt vártad annyira a Tourt, manapság már egy pohár sör is tilos.

Mert azt csináljuk, amit a többi csapat. Nekünk anno nem volt választásunk, át kellett esni a beavatási szertartáson. Énekeltünk, vettünk egy csomó piát, manapság viszont már decembertől kezdve mindenkinek top formában kell lennie. Szerintem amikor egyszer befejezem a pályafutásomat, nagyon messze leszünk attól, amiket én újoncként megtapasztaltam.