A világ legjobbja, mégsem ez teszi boldoggá: Scottie Scheffler elképesztően mély gondolatokkal segített közelebb kerülni a profi sport világához

Vicces, mert idén mondtam valami olyasmit a Byron Nelson megnyerése után, hogy egész életedben azért dolgozol, hogy megnyerj egy tornát és pár percig ünnepelj utána. Az eufória nem tart tovább egy-két percnél. A Byron Nelson a hazai versenyem, az egész életemet arra áldoztam, hogy jó legyek ebben a sportban, és egyszer legyen esélyem megnyerni ezt a tornát.

Aztán megnyered. Ünnepelsz. Van lehetőséged megölelni a családodat, a testvérem is ott volt. Egy csodálatos pillanat volt. Aztán a következő percben már arra gondol az ember: 'Oké, de mi lesz a vacsora?'

Az élet megy tovább. Jó érzés elérni azokat a dolgokat, amiket elérek a golfban? Persze, hogy igen. Ha csak beszélnem kell róla, már az is könnyeket csal a szemembe, mert tényleg azért dogoztam egy életen át, hogy jó golfozó legyek, és elég jó érzés, amikor kifizetődik ez a befektetett munka. Az, hogy az álmodnak élhetsz, különleges.

De összességében nem azért vagyok itt, hogy inspiráljam az utánam következő generációt vagy hogy motivációt adjak másnak, hogy a világ legjobbja legyen, mert mi értelme van ennek? Ez nem egy kielégítő érzés. Az eredmények szempontjából persze, de a szívem mélyén nem ezek mozgatnak.

Nagyon sok ember jut el az életében oda, hogy azt gondolja valamiről, hogy az majd beteljesíti az életét, aztán jön a kérdés:

Őszintén kérdezem, mert nem tudom, mi értelme van. Miért akarok ennyire megnyerni egy golftornát? Ezzel a kérdéssel küzdök nap mint nap. Minden évben elmegyek a Mastersre és felteszem magamnak a kérdést: 'Miért akarom ezt ennyire? Miért akarom megnyerni az Open Championshipet is?'

És komolyan nem tudom megmondani a választ. Mert ha megnyerem, akkor hihetetlenül jó érzés lesz két percig, aztán megyünk tovább, és a következő versenyen arról kérdez a sajtó, hogy: 'Nyertem két Majort ebben az évben, mennyire fontos a Fedex-kupa rájátszása?' Ez a kör ismétlődik mindig, amikor nyersz.

Kicsit talán őrült is vagyok, mert szeretem az edzéseket, szeretem azt, hogy az álmomat élhetem, de a nap végén felteszem a kérdést mindig, hogy miért?

Nem tudom, hogy van-e értelme annak, amit mondok, valószínűleg nincs. De szeretem a kihívásokat, szeretem, hogy ez a megélhetésem. Az egyik legnagyobb örömöt váltja ez ki belőlem. De beteljesíti a szívem legmélyebb kívánságait? Egyértelműen nem. Szeretem a játékot, szeretek édesapa is lenni. Amikor elmegyek otthonról korán reggel, a feleségem mindig megköszöni, hogy ilyen keményen dolgozok és megteremtem a családunk számára a biztos megélhetést ezzel, én pedig viszonzom a hálát, mert ő eközben vigyáz a gyermekünkre. Ezért mondom, hogy a családom a prioritás számomra.

Áldott vagyok, hogy golfozhatok, de amint ez negatívan befolyásolja a családi életünket, a kapcsolatomat a feleségemmel, a fiammal, abban a pillanatban fejezem be, hogy profi szinten űzöm a sportágat. Nem ez a legfontosabb dolog az életemben. Épp ezért küzdök a már feltett kérdéssel. Miért olyan fontos ez számomra?

Gyűlölök veszíteni. De a golf egy olyan sport, ahol többet veszítesz, mint ahányszor győzöl. Láttam valahol egy statisztikát, hogy Roger Federer a pontjai nagyjából 48%-át nyerte meg karrierje során. Profi sportolónak lenni nagyon furcsa. Kőkeményen dolgozunk valami olyanért, ami másodpercek alatt elillan. A győzelem érzése nem tart sokáig.

Hogyha majd év végén hátradőlök és visszatekintek erre az évre, ott lesznek a sikereim a golfpályán és mélyen magamban nagyra értékelem ezeket az eredményeket, de talán úgy fogalmaznék, hogy ezek nem kielégítők számomra. Ezt nem a sportban találja meg az ember. Itt megbecsülést, teljesítményt, hálát gyűjthetünk magunknak. Imádok golfozó lenni, de nem ettől lesz teljes az életem.