Álomszerűen alakult a Ryder-kupa első napja a házigazda amerikai csapat számára, Steve Stricker együttese 6-2-es előnyből várhatja a torna második napját. A mostani az amerikai válogatott legnagyobb első napi előnye azóta, hogy a Ryder-kupa 1979-ben kibővült és egy összeurópai válogatott – addig csak Nagy Britannia és Írország - harcolt az Egyesült Államok ellen. Persze a viadalból hátra van még két nap és éppen a vendéglátók tudják a legjobban, hiszen saját bőrükön érezték 2012-ben, hogy a Ryder-kupán bármi megtörténhet, még egy lehetetlennek hitt helyzetből való fordítás is.

Az amerikaiak pénteken mind a délelőtti, mind a délutáni szakaszban három pontot szereztek, és 6-2-es előnyre tettek szert a vendégekkel szemben. A házigazdák felszívták magukat, a játékosok megpróbáltak mindenből erőt meríteni, még a horrorisztikus autóbalesete után jelenleg a rehabilitációját végző Tiger Woods is üzent a csapattagoknak, de a szurkolótáborban ott volt többek között az egyetemes kosárlabdázás valaha volt legnagyobbja, Michael Jordan, valamint a Golden State Warriors szupersztárja, Steph Curry is. Az eredmény nem maradt el, a négypontos előny 46 év óta a legnagyobb amerikai vezetés az első játéknap után.
Ryder Cup
Nem történt meglepetés, kiütéses amerikai siker a Ryder-kupán
27/09/2021 07:44

Michael Jordan a Ryder-kupán

Fotó: AFP

Az európai csapat győzelemmel kezdte az első párharcot, a várakozásoknak megfelelően a világelső Jon Rahm és honfitársa, Sergio Garcia mondhatni simán verte a Justin Thomas, Jordan Spieth kettőst. Ezt követően viszont hengereltek az amerikaiak, megnyerték mindhárom soron következő meccsüket méghozzá meggyőző fölénnyel. A délutáni „fourball” játékok során az európaiak már meccset sem nyertek, jóllehet kettőt felezéssel (döntetlennel) zártak, ám az amerikaiak nyertek újabb kettőt, így alakult ki az első nap utáni mondhatni fölényes 6-2-es amerikai vezetés.
A részeredmény eddig azt mutatja, hogy Steve Stricker amerikai kapitány nagyszerűen állította össze a csapatát és egyelőre az sem ütött vissza, hogy a fiatalságra, a vagányságra adta a voksát, sőt! Az amerikai csapat újoncai közül mindegyik győztes meccsnek volt a részese (Schauffele, Cantlay, Berger, Morikawa), míg pont a két veteránnak mondható, amúgy szintén fiatal Speith és Thomas bukták el meglepetésre a meccsüket. A délutáni párosítások során Tony Finau-t kell kiemelni, aki egészen ellenállhatatlan játékot mutatott be és az újonc Harris English-sel az oldalán meglepően simán verték a Rory McIlroy, Shane Lowry párost.

Tony Finau

Fotó: Getty Images

Komoly fegyvernek bizonyult az amerikai csapat nehézbombázója, Bryson Dechabeau, akinek a játéka tökéletesen illeszkedett a „four-ball” játékformához. A mezőny leghosszabb drive-jával rendelkező játékosa végig játszhatta félelmetesen vakmerő játékát, amely volt, hogy egy 380 méteres (!) drive-val kezdődött és egy eagle-lel zárult, amely természetesen szakaszgyőzelmet jelentett a Team USA-nak. Érdekes volt látni, hogy Dustin Johnson és Collin Morikawa játéka mennyire illeszkedik egymáshoz, a páros meg is nyerte a maga meccsét, majd a 2020-as Masters-bajnok Johnson az olimpiai bajnok Xander Schauffelével az oldalán második meccsét is behúzta, tehát eddig hibátlan. A nap ütését Jordan Spieth jegyezte, ezzel a nem mindennapi megoldással, amelyet követően még a testi épsége is veszélyben volt az amerikai golfozónak.
Ami az európaiakat illeti, a Rahm-Garcia kettős nagyon élesnek tűnik, a Thomas-Spieth páros ellen záporoztak a birdie-k, így sokan nem is értették, hogy Harrington miért bontotta meg sikerpárosát a folytatásra. Rahm Hattonnal játszott délután, Garcia pedig pihenőt kapott. Ez utóbbi már csak azért is érdekes, mert Sergio Garciát nem sokan pihentették eddig korábban, 44 meccséből 41-en kapott szerepet, ráadásul pénteken ő lett hivatalosan is a valaha volt legtöbb meccset nyerő játékos az európai Ryder-kupa csapat történetében. Nem volt jó napja Rory McIlroynak sem, az északír zseni pályafutása során először bukott el két meccset egy nap alatt, sőt ha ez még nem lenne elég, Harrington őt is pihenteti a szombati nap elején, ami azt jelenti, hogy zsinórban 26 mérkőzést követően nézőként követi majd a második nap első részét.

Team Europe

Fotó: AFP

A kérdés adja magát: van még remény Európa számára?

Természetesen van! Ha valamit megtanultunk 2012-ből Medinahban, amikor az USA 10-6-ra vezetett szombat este, akkor az az, hogy az európaiak számára nincs leküzdhetetlen hátrány. A szombati párosítást elnézve ugyanakkor kijelenthetjük, hogy az európai csapatnak egy elit párosa van (helyi idő szerint) szombat reggelre, ez pedig a Rahm-Garcia kettős, ezen kívül pedig rengeteg kérdőjel...
A korelnök Lee Westwood és Matt Fitzpatrick a Schauffele-Cantlay páros ellen játszik, mindkét amerikai veretlen eddig, Cantlay 1.5, Schauffele 2 pontot szerzett eddig. Az újonc páros, Viktor Hovland és Bernd Wiesberger szintén szerepet kap, nem lesz könnyű dolguk Jordan Spieth és Justin Thomas ellen, de ez elmondható a Casey-Hatton párosról, akik majd a nagyszerű csapatot alkotó Johnson-Morikawa kettős ellen próbálnak meg helytállni. Elnézve a párosításokat és ismerve a pénteki eredményeket, nagyon nehéz nem azt látni, hogy újabb három pont kerül az amerikaiak neve mellé, az pedig már valóban ledolgozhatatlan előnynek tűnne.
Az első nap után butaság messzemenő következtetést levonni, főleg győztest hirdetni, ám a látottak alapján az mindenképpen kijelenthető, hogy az európai csapat számára hatalmas formajavulásra lesz szükség ahhoz, hogy megfordítsa az állást. Az Egyesült Államok mondhatni félúton van a győzelemhez, a házigazdának 14,5 pontra van szüksége a trófea elhódításához, tehát egy újabb az elsőhöz hasonlóan domináns második nappal karnyújtásnyira kerülhetne a hőn áhított sikerhez.
Persze ehhez vélhetően az európai válogatottnak is lesz egy-két szava, ám látva, hogy az amerikai csapat remeklését és rég nem látott csapategységét, Ian Poulteréknek valami hasonlót kellene mutatniuk, mint 2012-ben Medinah-ban, ahol az USA vezetett 8-4-re, majd 10-6-ra is, ám a végén az európaiak 14.5-13.5 arányban nyertek és a torna a medinah-i csoda néven vonult be a Ryder-kupa történelemkönyvébe. Az európai válogatott eddigi enyhén szólva visszafogott teljesítményét látva, sokak szerint Pádraig Harrington csapatán valóban csak a csoda segíthet.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Ryder Cup
Amerika karnyújtásnyira a győzelemtől, csak a csoda segíthet az európai csapaton
26/09/2021 08:53
Ryder Cup
Legyőzheti-e a vagányság a rutint?
24/09/2021 14:02