Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Ezért ódzkodnak a golfozók az olimpiai indulástól

Farkasvölgyi Gábor

Publikálva 13/05/2021 - 11:34 GMT+2

A világ jelenlegi első számú golfozója, az amerikai Dustin Johnson hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy nem kér az olimpiából, majd az ausztrálok volt világelsője is követte kollégája példáját. A játékosok szerint a NOB nem könnyíti meg a dolgukat, több visszalépés jöhet még.

Jon Rahm

Fotó: Getty Images

A legmagasabban jegyzett spanyol golfozó, Jon Rahm szerint pont a NOB nehezíti meg leginkább a golfozók dolgát.

A héten Texasban rendeznek tornát a PGA Touron, ám a játékosok ezúttal nem csak az aktuális versennyel kapcsolatban kaptak kérdéseket, hanem a közelgő olimpia kapcsán is. A tokiói olimpiára az idei U.S. Open végéig tart a kvalifikáció, ám vannak olyanok, akik már korábban kijelentették, hogy nem kérnek az olimpiai indulásból. A szurkolók és a szakma legnagyobb bánatára a távolmaradók egyike például Dustin Johnson, a jelenlegi világelső, valamint az ausztrálok korábbi világelsője, a korábbi Masters-bajnok, Adam Scott is. A hírek szerint lesznek még olyanok, akik visszaléphetnek az olimpiai indulástól, Jon Rahm, a spanyolok jelenlegik legjobbja pedig tudja a miértre a választ és tökéletesen megérti kollégáit.
Rahm, aki jelenleg a világranglista harmadik helyén áll, úgy gondolja, hogy sokan azért döntenek a távolmaradás mellett, mert éppen a NOB nehezíti meg a játékosok dolgát.
"Az olimpiai bizottság nem nagyon könnyíti meg a dolgunkat." - mondta Rahm a rangos Golf Digestnek nyilatkozva. "A sportolók nem vehetnek részt más eseményeken, és a golfozók a verseny kezdete előtti napig nem láthatják ténylegesen a pályát, ami ráadásul a hírek szerint egy-kétórás autóútra van az olimpiai falutól. Ez rengeteg idő oda és vissza, ráadásul a csütörtöki kezdés előtt csak szerdán lehet feltérképezni a pályát, ami nem sok idő. Nem beszélve arról, hogy a családodat sem engedik be. Rengeteg korlátozás vonatkozik ránk."
Rahm gondjainak egy része érthető. Az a szigorítás, miszerint más sporteseményt a résztvevő sportolók nem látogathatnak, természetesen mindenkire vonatkozik, nem csupán a golfozókat sújtják ezzel a szervezők. Azt is mindenkinek el kell fogadnia, hogy a szűk stábon kívül más nem mehet ki a sportolókkal az adott helyszínre, ezeket a szabályokat a szervezők és a NOB a koronavírus-járvány miatt hozták meg, ezt mindenkinek el kell fogadnia. Az viszont már valóban komoly érvágás egy golfozó számára, hogy a pályával csupán a rajt előtt egy nappal ismerkedhet meg, ehhez ők nincsenek hozzászokva. Hiszen a PGA Touron az adott versenyhét elejétől fogva már a helyszínen van a komplett mezőny és megkezdődik az adott pálya egyéni feltérképezése.
Mindezek ellenére Jon Rahm szinte biztos, hogy ott lesz Tokióban, ami egyrészt növeli a spanyol éremszerzés esélyét, ráadásul a szurkolók is örülhetnek, hiszen a világ jelenlegi egyik legjobbját láthatják majd a férfi golftornán. A PGA Tour idei szezonja során a mezőnyből a legtöbb top 10-es helyezéssel büszkélkedő spanyol megérti azon kollégáit is, akik hezitálnak, esetleg már vissza is léptek az indulástól, ugyanakkor ő komoly terveket szövöget.
"Amatőrként Spanyolországot képviselve szinte mindent megnyertem, óriási dolognak tartanám, ha sikerülne aranyéremmel hazatérni az olimpiáról.” – beszélt az olimpiai vágyairól Rahm, aki világranglistás helyezésének köszönhetően automatikusan kvalifikálta magát a nyári játékokra.
Az olimpiai kvalifikáció egyértelmű: a férfiaknál a 2021. június 21-i, a nőknél a 2021. június 28-i világranglista tekinthető véglegesnek. A ranglista alapján 60 férfi és 60 női sportoló vehet részt az olimpián. A világranglista első 15 helyezettje automatikusan indulási jogot kap, de egy adott országból maximum csak négy játékos. A top-15-ön túl a világranglista alapján jogosultak az indulásra a sportolók, de innentől kezdve minden országból már csupán két fő, ha nincs két vagy több játékosa a top15 között. A házigazda országnak is jár 1-1, illetve valamennyi kontinens is kap további 1-1 kvótát.
Azért nem szabad csupán a NOB-on elverni a port!
Emlékezhetünk, hogy a szűk elit, a legjobb golfozók már a riói olimpiáról is távol maradtak, pedig az volt 112 év után az első alkalom, hogy a sportág visszakerült az olimpiai vérkeringésbe. Akkor a világranglista első tíz helyezettje közül négyen, rajtuk kívül pedig több más Major-győztes és nagynevű játékos döntött a távolmaradás mellett. Akkor a Zika-vírussal (is) lehetett magyarázni a visszalépéseket, ugyanakkor már 2016-ban is voltak olyan golfozók, akik felvállalták, hogy a sűrű versenynaptár és a komoly pénzdíjak miatt nem utaznak Brazíliába.
A mostani szituáció szinte egy az egyben hasonlít a négy, pontosabban öt évvel ezelőttihez. Most is van egy vírus, csak sokkal komolyabb, a szigorítások mellett pedig ezúttal is fel lehet hozni a FedEx-kupa rájátszását, amelynek a végső győztese 15 millió dolláros bónuszt kap. Az olimpiai eszme a golfozók esetében akármennyire is fáj, forintosítható, a sportág 112 éves távolléte miatt sohasem alakult ki a játékosokban egyfajta kötődés az olimpia iránt. Számukra nem az olimpia a legfontosabb verseny, mint például az úszók, vagy a kajak-kenusok számára.
A golfozók Major-győzelmekben mérik a sikert, illetve dollárban. Minél több Major-sikerrel rendelkeznek, annál komolyabb örökséget hagynak maguk után és annál több pénzt nyernek az idény során. Aki pedig több pénzt nyer, az könnyebben kvalifikálja magát a FedEx-kupa rájátszásába, illetve könnyebben biztosítja be magának a következő évre az indulási jogát, ha esetleg addig nem tette volna azt meg. Az olimpia másod- vagy harmadrangú számukra, tisztelet persze a kivételnek.
Mert kivételek mindig lesznek, ott van például a címvédő brit Justin Rose, aki pályafutása legnagyobb élményének és egyik legnagyobb győzelmének tartja olimpiai bajnoki címét. Vagy ott van a 2016-os bronzérmes, amerikai Matt Kuchar is, aki többször hangoztatta, hogy hálás a sorsnak, hogy megadatott számára az olimpiai részvétel. A tokiói mezőny, jóllehet, még nem alakult ki, ám a biztos indulók között számos olyan világsztárt találunk, akik már jelezték, hogy ki nem hagynák a nyári játékokat. A színvonal tehát garantált, így biztosak lehetünk benne, hogy a riói után a tokiói olimpia golftornája sem fog csalódást okozni.
Ha szeretnél minden reggel értesülni a legfrissebb híreinkről, iratkozz fel HÍRLEVELÜNKRE!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés