Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A történelmi siker Ryder Kupa részvételt hozhat Phil Mickelsonnak

Farkasvölgyi Gábor

Publikálva 23/05/2021 - 14:06 GMT+2

Phil Mickelson történelmet írhat vasárnap az év második Major-tornáján, ám egy esetleges győzelem a PGA Championshipen a Ryder Kupa amerikai csapatába is bejuttathatja.

Phil Mickelson

Fotó: Eurosport

Phil Mickelson várhatja vezető helyről az év második Major-tornájának, a PGA Championshipnek a befejező napját. Az 51 éves legenda - ahogy arról már korábban írtunk-, egy esetleges győzelemmel történelmet írhat, ő lehet minden idők legidősebb Major-bajnoka. Ám ez még nem minden, ugyanis egy vasárnapi siker Ryder Kupa részvételt is hozhat Mickelson számára, amely szintén párját ritkító tett lenne.

Phil Mickelson 70 ütésből, kettővel a par érték alatt teljesítette a dél-karolinai pályát szombaton, és bár volt, hogy öt ütéssel is vezetett, végül egy kisebb hullámvölgynek köszönhetően csupán egy ütésnyi előny bírtokában várja a vasárnapi befejező napot. Mickelson flight-társa az a Brooks Koepka lesz, aki szintén nem kis bravúrt vihet véghez: az amerikai golfozó négy év alatt harmadszor nyerheti meg a PGA Championshipet. Hasonló bravúrra utoljára Tom Watson volt képes, az legendás golfozó 1980-ban, ’82-ben és ’83-ban tudott győzni, Koepka 2018 és 2019 után 2021-ben lehet újra PGA Championship bajnok. A 2017-ben és ’18-ban U.S. Opent nyerő amerikai ráadásul úgy áll a második helyen, hogy messze nem volt megelégedve teljesítményével, saját bevallása szerint a greeneken például pocsékul játszott.
„A legrosszabb teljesítményemet nyújtottam a greenen szerintem karrierem során. Ennél rosszabb nem is lehetne. Rengeteg kihasználatlan lehetőséget hagytam a pályán" – beszélt önkritikusan a teljesítményéről, majd vasárnapi ellenfeléről is szót ejtett. "Az mindenképpen jó dolog, hogy egy párban leszünk, így szemmel tudom tartani. Mindenki más előttünk lesz, szóval pontosan tudom majd, hogy mit kell tennem a győzelemért.”
picture

Tiger Woods és Brooks Koepka

Fotó: Getty Images

Brooks Koepka az a játékos, aki Major-tornákon valahogy mindig képes a legjobbat kihozni magából, sokak szerint, ha valamiben, akkor ebben Tiger Woodsra hasonlít, aki számára szintén a Major-viadalok számítottak igazán és mentális erejét mindig ezeken a versenyeken tudta igazán megcsillogtatni. Persze Phil Mickelsont sem kell félteni, egyrészt mert az 51 esztendős legendánál tapasztaltabb játékos nincs a mezőnyben, másrészt a közönség gyaníthatóan az ő sikeréért szorít, hiszen egy igen valószínűtlen győzelem kapujában áll.
Phil Mickelson formáját árgus szemekkel nézi a hétvége során az amerikai Ryder Kupa kapitány, Steve Stricker és stábja is, hiszen az idén ősszel megrendezésre kerülő torna helyszíne hasnolít majd a mostani viadal helyszínéhez.
„Természetesen az itteni teljesítmény súlyozottan számít majd, a választásom során kiemelten figyelembe fogom venni az itt elért eredményt, hiszen ősszel Whistling Straits-ben vélhetően hasonlóak lesznek a körülmények, mint itt. Phil teljesítménye nagyon meggyőző, de hát ő egy különleges játékos, egyike a valaha volt legnagyobbaknak. Abból, hogy figyelt a testére, hogy formában tartotta magát most profitál. Az ütései még mindig hosszúak, tehát versenyképes, a vasütőkkel pedig még mindig az egyik legjobb.” – értékelte Mickelson teljesítményét a kapitány.
picture

Phil Mickelson

Fotó: Eurosport

Az 51 éves klasszis 1995 óta mindegyik Ryder Kupa csapatnak tagja volt, háromszor győzelmet is ünnepelhetett.
Mickelson teljesítménye előtt természetesen a riválisok is kalapot emeltek és vélhetően szurkolnak is majd neki, Jordan Spieth például biztosan.
Philről beszélünk. Az ő játéka egy színház, nem lehet nem nézni. Nem szoktam golfot nézni a tévében, de vasárnap biztosan nézni fogom az utolsó napot.
– mondta a karrier Grand Slamről ezúttal is lecsúszó Spieth.
Phil Mickelson karrierje során 37. alkalommal várhatja egy tornán az utolsó kört az élről, a korábbi 36-ból 21-szer sikerült is behúznia a viadalt. Ami a Major-tornákat illeti, ott még ennél is jobb, 5/3 a mérlege.

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés